Jobban megismerték a Bibliát

2016. november 29., kedd

Véget ért a Magyar Bibliatársulat 2016. őszi bibliaismereti játéka, a nyertesek ökumenikus istentiszteleten vehették át díjaikat november 27-én Budapesten.

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét meghirdette bibliaismereti versenyét, ezúttal nemcsak középiskolások, hanem a felsőoktatásban tanuló korosztály számára is. A könnyebb kategóriában a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Immánuel csoportja végzett az első helyen, a károlis Sárosi Fanni második, míg a marosvásárhelyi Nagy Enikő harmadik lett. A haladó kategóriában Tóth Cseperke, a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója lett az első, Lengyel Dávid, a miskolci Lévay József Református Gimnázium tanulója a második, a pécsi Szent Anna csoport pedig a harmadik.

A nyertesek értékes könyvcsomagokkal és koncertjegyekkel lettek gazdagabbak. A középszintű feladatsor megfejtése ELÍFELET (lásd: 2Sám 5,16), a haladó szint megfejtése AHÍTÓFEL (lásd: 2Sám 16,23). Részletek a Bibliatársulat honlapján.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió