Megtartották idei utolsó találkozójukat a katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők

2013. november 28., csütörtök

A Szentírás olvasásával és közös imádsággal kezdték advent előtti tanácskozásukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottságának tagjai, a református, és az evangélikus egyház püspökei.

A tanácskozás napirendjén az egyházak szolgálatának időszerű kérdései mellett egyeztettek a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokról. Az egyházi vezetők megemlítették a hit- és erkölcstan oktatás állami finanszírozásához kötődő megnövekedett adminisztrációs terheket, amire minden egyház más-más megoldással igyekezett válaszolni, továbbá annak szükségességét, hogy a hitoktatásban részesülő gyermekek számára meg kell teremteni az adott, helyi egyházi közösséghez való kapcsolódás lehetőségét.

A katolikus egyház képviselői tájékoztatták a testvéregyházakat a Vatikán és a Magyar Állam között megkötött megállapodás részleteiről és várható jövőbeni kihatásairól, az evangélikus és református egyház vezetői pedig tájékoztatást adtak az elmúlt hónapban az állammal megkötött megállapodásokról és az ezek alapján megvalósuló beruházásokról.

A Holokauszt Emlékév jövő évi programjai kapcsán az egyházi vezetők tanácskoztak a tervezett állami eseményekbe és projektekbe való bekapcsolódásról.

Az egyházi vezetők megállapodtak abban, hogy jövőre is folytatják a fiatalok által szervezett  KözösPont és 72 óra kompromisszum nélkül programokat.

Az egyházi műemlékek helyzetét áttekintve az egyházi vezetők tapasztalataik alapján egyetértettek abban, hogy további változtatásokra van szükség a műemlékvédelem területén, különösen a használatban lévő egyházi épületek felújítása tekintetében. Megállapodtak abban, hogy közös javaslatot dolgoznak ki a kormányzat számára az egyházi tulajdonban és használatban lévő műemlékek védelme és megóvása érdekében, hogy határozottabban érvényesüljenek a napi használat szempontjai.

A tanácskozás végén egyeztettek a jövő esztendő egyes egyházi eseményeiről is.  Református részről a május 24-én Debrecenben megrendezésre kerülő, a VII. Magyar Református Világtalálkozóhoz kapcsolódó Református Egységünnepet emelték ki, katolikus részről a Nostra Aetate deklarációról szóló konferenciát, melyet május 26-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartanak, az evangélikus egyház pedig jövő nyáron július 16-20. között Soltvadkerten szervezi meg a Szélrózsa ifjúsági találkozót.

A történelmi egyházak vezetői reményüket fejezték ki, hogy a keresztény egyházak adventi és karácsonyi szolgálata által az Istentől kapott kegyelem és világosság minél több ember számára valóságos támasszá válik a mindennapi életben.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió