Minta a Bethesda

2012. február 08., szerda

Öt évvel ezelőtt indult a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág közötti széles körű együttműködés, tájékoztatta a sajtót Velkey György a Bethesdában tartott reggeli orvosi konzílium keretében január 26-án. A Magyarországi Református Egyház gyermekkórházának főigazgatója megköszönte a Magyar Telekom segítségnyújtását, a napokban használatba vett új infokommunikációs rendszert.

„Olyan infokommunikációs rendszer épült ki az elmúlt időszakban a Bethesdában, amely ebben az országban sok új elemet tartalmaz. Igyekszünk ezzel minél hatékonyabban élni” – hangsúlyozta Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, aki azt is elmondta, hogy az országban és a határon túl is több helyen bemutatták ezt a rendszert, amely most új elemmel bővült. „A beruházás nyomán a kórházi infokommunikáció terén is referenciakórházzá váltunk” – fogalmazott a főigazgató, aki hozzátette: „A kiépített IP videórendszer nemcsak a kórházi biztonságot növeli, de a külső helyszínek videókonferenciás elérésének lehetőségét is megteremti.”

Az új eszköznek köszönhetően képernyőn keresztül egyszerre két helyszínnel – a Bethesda Ilka utcai épületével és a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházzal – tudnak kapcsolatot tartani és konzultálni a Bethesda központi épületéből. „Az új videokonferencia-rendszer – Velkey György értékelése szerint – remek technikai újítás”. A próbaüzemek során folyamatosan fedezték fel a benne rejlő lehetőségeket a reggeli megbeszéléseken és a hetente tartott oktatónapokon. A kórház dolgozóinak a jövőben lehetősége lesz az említett két intézménnyel egy időben, de három helyen tartott röntgendemonstrációk és betegkonzultációk tartására is.

A salgótarjáni kórház és a Bethesda között már korábban is jó szakmai kapcsolat alakult ki. De egészségpolitikai szempontból is mintaprojektté válhat a két kórház közötti együttműködés, hiszen a Bethesda észak-közép-magyarországi térségi gyermekellátó központ lesz. Ezt a munkát segítheti a most átadott új infokommunikációs rendszer is.

„Nagyon fontos, hogy a kórházban dolgozók hatékonyan tudjanak dolgozni. Az informatika pedig a hatékonyság eszköze” – fogalmazott Budafoki Róbert. A Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: az elmúlt hat év bebizonyította, hogy jól döntöttek, amikor a Bethesda Gyermekkórházat választották.

Laczkó Tamás, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház orvos-igazgatója is utalt a két kórház jó kapcsolatára. Mint mondta, sok segítséget kaptak már korábban is a Bethesdától, és ennek a „tanúbizonysága a sok-sok kis megmentett élet”. Laczkó Tamás hangsúlyozta, hogy az új eszköz az adminisztratív munkában, a közös konferenciák létrehozásában és az intenzív terápiában egyaránt segítséget nyújt.
A sajtótájékoztató résztvevői megtekinthették egy reggeli megbeszélés esetismertetését is, amelyen a szemléltetőeszközökkel bemutatott esethez a másik két helyszínen ülök is hozzászólhattak.

T. Németh

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió