Skót Egyház 2.0: misszió a digitális korban

2012. május 23., szerda

A május 19. és 25. között rendezett skót zsinat fontos lépés a Skót Egyház megújulásában.

Az egyház megújulásának a zsinat 2001-ben elfogadott reform koncepciója ad irányt, amely az „Egyház falak nélkül" címet viseli. A koncepció olyan nyitott közösséget vizionál, amely a közösségi tereken is bátran hirdeti Krisztus evangéliumát, missziójában kihasználva minden olyan eszközt, amelyet a technológiai fejlődés biztosít. Egyben a hiteles tanúságtétel feltételeként az egységes és tiszta hang mellett a szavak és diakóniai szolgálat összhangját helyezi a középpontba.

A Skót Egyház víziója szerint „olyan egyház akar lenni, amely Skócia határain belül és azon túl Jézus Krisztus evangéliumával inspirálja az embereket lelkes istentisztelete, tanúságtétele, a közösségek táplálása és szolgálata által."

A reformbizottság idei jelentése három témát foglal magába: misszió a digitális korban, konszenzus és kommunikáció, valamint a növekedés konkrét útjainak feltárása. Az internet gyors terjedésével, a mobiltechnológia mindennapossá válásával és a sztorira éhes szociális média megjelenésével a kultúra drámai változáson megy keresztül, amelyre a Skót Egyház az emberek „digitális" életmódjának kutatásával és az új technikai lehetőségek tudatos használatával kíván válaszolni. Az evangélium hirdetésének új formái mellett, nemzeti egyházként, a Skót Egyház a parókiák territoriális rendszerét sem akarja feladni.

Jézus mondásai twitter-kompatibilisek

A prédikáció hagyományos szerepe ugyanakkor radikális változáson mehet keresztül, hiszen a szociális média, a web 2 világa nem a direkt közlésen, hanem történetek megosztásán alapul. „Jézus mondásai twitter-kompatibilisek" – hangsúlyozta a reformbizottság elnöke. A bizottság mandátumot kapott arra, hogy a következő két évben átfogó és mélyreható kutatást végezzen a digitális társadalmat meghatározó trendekről az egyház missziói küldetésének szolgálatában.

„A digitális kor új társadalmat teremt, amely egy törődő és befogadó egyházat feltételez, amelyik az evangélium hirdetésének lehetőségét keresi akár prédikáció nélkül is." (részlet a jelentésből)

A kommunikáció és döntéshozatal kapcsán a zsinat elkötelezte magát a konszenzusos döntéshozatal mellett, amely sok esetben feltétele az egyház hiteles egységének. Nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a konszenzust kereső egyházi döntéshozatal megalapozott és jó döntéseket eredményez. Az egyszerű többséggel meghozott döntések ezzel szemben, különösen, ha a többség csekély, frusztrációhoz vezetnek és azt az érzést erősítik, hogy nem Isten akarata és a Lélek vezetése ölt testet a zsinat döntéseiben, hanem azok hatalmi játszma eredményei. Ennek elkerülésére, a tiszta, egységes és hiteles kommunikáció és tanúságtétel megerősítésére, a Zsinat megbízta a bizottságot a konszenzusos döntéshozatal bevezetésének előkészítésével.

„Ha még mindig érvényes az elvárás, hogy az egyház hiteles, tiszta és következetes üzenet formájában fogalmazza meg küldetését, a szolgálatát meghatározó víziót és értékeket egy sokszínű hallgatóság előtt, akkor a nagyobb egyetértés elérése alapvető stratégiai cél..." (részlet a jelentésből)

Ugyan az Európa egyházaira jellemző fogyás, az egyháztagok számának csökkenése a Skót Egyházat sem kerüli el, a bizottság óvott attól, hogy a jelenlegi helyzetből egyenes következtetést vonjon le a zsinat az egyházat érintő jövőbeli trendekről. Az egyház ugyan, Bibliai párhuzammal élve, a fogság korát éli a múlt és a jövő küszöbén, egy „neutrális zónában", de ez – fogalmaz a jelentés – arra is lehetőséget ad, hogy az új növekedés jeleit felismerhesse az egyház. A zsinat egyhangúlag elfogadta a reformbizottság javaslatát és elindított egy átfogó konzultációs sorozatot a helyi közösségek bevonásával a sikeres és ígéretes gyülekezeti kezdeményezések feltérképezésére.

Egyház és társadalom: szerteágazó felelősségvállalás

Az Egyház és Társadalom Bizottság a Skót Egyház egyik legfontosabb testülete, amelyik a maga 46 határozati javaslatával az idei ülésen is sok munkát adott a zsinati tagoknak. A bizottság a klímaváltozástól kezdve a vasárnapi futballmérkőzések időpontján, a tudomány és etika kapcsolatán, a szegénység leküzdésén, a családon belüli erőszakon, az emberkereskedelmen és a nukleáris leszerelésen keresztül a gázai humanitárius katasztrófáig számos konkrét akciótervet tett le a zsinat asztalára. A legfontosabb téma mégis a gazdasági krízisre adható válasz, illetve a jelen gazdasági világrend hiányosságait és az egyház által támogatott erkölcsi alapelveket egyszerűen megfogalmazó útmutatás volt.

A két éve felállított speciális bizottság jelentése olyan alapvető kérdésekre kereste a választ, mint az egyház felelőssége abban, hogy a skót nemzet számára jövőképet fogalmazzon meg a gazdasági és közösségi élet kapcsán, az egyenlőtlenségek és az igazságtalan elosztás ellen hathatósan fellépjen, az igazságosságot és fenntarthatóságot a gazdaságot alakító politikai döntéshozókon számon kérje.

A jelentés az eladósodást említi fő problémaként, amelynek éppúgy oka az emberek pénzügyi képzetlensége, mint a globális pénzügyi szolgáltató rendszer politikai és erkölcsi kontroll nélküli működése. A zsinat elutasította a piac önszabályozásába vetett hamis hitet éppúgy, mint az egykulcsos adó igazságtalan rendszerét. A jelentés a tehetős magánemberek és gazdasági vállalatok adóelkerülését is súlyos problémaként említi, ami annál is inkább rámutat az adórendszer hiányosságaira, hogy a kedvelt adóparadicsomok egykori koronagyarmatokon működnek – amelyeket Nagy-Britannia a mai napig támogat gazdaságilag.

A zsinat felhatalmazta a bizottságot, hogy a jelentésben megfogalmazott négy alapelvet, illetve főcélt – egyenlőtlenségek csökkentése, a szegénység eltörlése, fenntarthatóság biztosítása valamint a kölcsönös felelősségvállalás a közösségért – politikai élet valamennyi területén az egyház nevében számon kérje. Egyben konkrét gyülekezeti programok indítását határozta el a szegénység leküzdésére, úgymint például gyülekezeti ingyen konyhák elindítását, vagy a gyülekezeti ingatlanok megnyitását hajléktalanok számára. A zsinat arra is felszólította gyülekezeteit, hogy a civilszervezetekkel együttműködve kezeljék hangsúlyos feladatként a pénzügyi alapismeretek oktatását.

Magyar vonatkozások

Az MRE három bizottság jelentésében is megjelent, köszönhetően annak, hogy az elmúlt három évben a két egyház tudatosan erősítette együttműködését több területen is. A nemzetközi szervezetekben való közös fellépés, az ifjúsági zsinat tapasztalatai, a szegénységgel szembeni programok mellett a nemrégiben indult ökogyülekezeti program kapott kiemelt figyelmet a zsinaton is, amelyről Ódor Balázs, egyházunk delegáltja számolt be a küldötteknek.

Az ország függetlenségéről a kormányzó párt kezdeményezésére várhatóan 2014-ben tartanak népszavazást Skóciában. Nemzeti egyházként a Skót Egyház tagjai általában támogatják a kezdeményezést, a zsinat mégis úgy döntött, hogy nem foglal állást a politikai kérdésben, de minden lehetséges eszközzel hozzájárul az elfogulatlan, tényeken alapuló társadalmi párbeszédhez.

A zsinat üléseit nyomon követheti az interneten.

Külügyi Iroda

Fotó: Church of Scotland

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió