Missziológia-diakóniát is lehet majd tanulni a komáromi református teológián

2010. május 31., hétfő

altAz új szak már csak az Oktatásügyi Minisztérium jóváhagyására vár, a képzés szeptembertől indulhat.

Az államilag jóváhagyott és fenntartott komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karán 2004-ben indult meg a református teológusok képzése. Az elmúlt hat év alatt a karon nem is volt más szakirányzat, viszont a bővítést már a kor igénye is megkövetelte. A kar vezetése ennek érdekében még az év elején kidolgozott egy új tanulmányi szakra vonatkozó programot missziológia-diakónia néven, amelyt jóváhagyásul benyújtott a Szlovák Akkreditációs Bizottságnak.

Az új szakról az illetékes bizottság az április végén megtartott ülésén pozitív határozatot hozott. Molnár János, a Teológiai Kar dékánja örömmel fogadta a döntést. Elmondta, hogy az új tanulmányi program egyelőre csak a három éves baccaleureátusi képzésre vonatkozik, de hamarosan kidolgozzák a mesteri fokozat oktatására vonatkozó programot is. A missziológia-diakónia szakot, amelyet a Teológiai Kar Rendszeres Tanszékének vezetője Bernhard Kaiser docens garantál, azonban csak azt követően lehet meghirdetni, ha az Oktatásügyi Minisztérium is jóváhagyja az Akkreditációs Bizottság határozatát. Erre a dékán tájékoztatása szerint várhatóan hamarosan sor kerülhet.

Az előzetes tervek szerint szeptemberben a missziológa-diakónia tanulmányi program szociális munka szakkal bővülne. A dékán elmondta: erre azért is van szükség, mert a diakónia szorosan összefügg a szociális munkával, hiszen mindegyik valamilyen rászorulóval való foglalkozást jelent.

Molnár János dékán annak ellenére, hogy nem tudta megmondani, milyen érdeklődés is mutatkozna majd az új szak iránt, mégis bizakodó és legalább húsz-harminc hallgóval számol már a következő 2010/2011-es iskolai évben. A Református Teológiai Kar új tanulmányi programjára, a missziológia-diakónia szakra azonban nemcsak reformátusok jelentkezhetnek.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió