Tiszántúlon csaknem háromezren végeznek önkéntes munkát

2011. május 20., péntek

A Szeretethídra Tiszántúlról legtöbben idén is a nagykunságból jelentkeztek, az egyházmegyében több mint 860-an szeretnének önkéntes munkát végezni.

A Magyar Református Szeretetszolgálat május 20-21-én szervezi meg a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntes napokat. Festenek, parkosítanak, szemetet szednek, műsort adnak. Csak néhány feladat a sok közül, amelyet az önkéntesek végeznek.ű

A Szeretethídra Tiszántúlról legtöbben idén is a nagykunságból jelentkeztek, az egyházmegyében több mint 860-an szeretnének önkéntes munkát végezni. Tavaly több mint nyolcezer önkéntes segített a környezetében élőkön, idén – az előzetes regisztráció alapján – tízezren állnak munkába a hétvégén.

A Debreceni Református Kollégium Óvodájában a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai és az óvodába járó gyermekek szülei kerítést festenek és virágoskertet alakítanak ki.

Debrecen főterén az Egység Napját ünnepelve 300 tálca süteményt osztanak a járókelőknek, amely közben az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatos tanulói lépnek fel.

Az Éden Zenekar Kismarján koncertet ad. A településen egész nap takarítanak a gyülekezeti tagok, valamint a Debrecen - Szabadságtelepi Református Egyházközség tagjai a Faraktár utcát takarítják.



Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió