Ez történt a Zsinat csütörtöki ülésén

2015. november 19., csütörtök

Díjátadók, a református börtönmisszió és börtönlelkészi szolgálat köszöntése, jogszabálymódosítások, hittanoktatás, múltfeltárás voltak a november 19-i zsinati ülés fő témái. Az eseményekről percről percre beszámoltunk.

8:16 A mai tanácskozás 9-kor kezdődik és várhatóan fél 2-ig tart.

8:58 Hamarosan kezdődik az ülés. A terem karzatán jelen vannak a díjazottak hozzátartozói is.

9:05 Bartha Gyula áhítatával elkezdődik a zsinati ülés. A jelenlévők az Isten élő lelke, jöjj...  kezdetű dicséretet éneklik. A csengeri és pátyodi lelkipásztor Pál apostol Timóteushoz írt 2. levelének 1. fejezetéből olvassa fel Isten Igéjét (a 15–18. verseket), majd imádsággal veszi kezdetét a tanácskozás.

9:25 Határozatképesség. A jelenlévő alkotó tagok számbavétele után Huszár Pál megállapította, hogy a Zsinat határozatképes. Néhányan kérték kimentésüket. A testület munkáját P. Tóth Zoltán dr. és Mihalina László Mihály segítik jegyzőként.

9:31 A csütörtöki ülés elején az „Aranygyűrűs teológiai doktor" díj átadására kerül sor. Idén Dr. Geréb Zsolt, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia emeritus professzora kapja a Doktorok Kollégiumának (DC) kitüntetését. A laudációt Bölcskei Gusztáv, a DC elnöke mondja el. (Videó >>)

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia és a Partiumi Keresztyén Egyetemen oktatója 8 önálló kötet, 20 mű társszerzője és 54 tanulmány írója, számos külföldi egyetemen tartott előadást. Bölcskei Gusztáv méltatta lelkigondozói attitűdjét, mellyel másokat segített, valamint idős korában sem lankadó előadói szolgálatát.

9:40 Az „Év Könyve" díj átadása következik, melyet idén Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja kapja. A díjazott mű, A kánon többszólamúsága a L'Harmattan és a Kálvin Kiadó közös kiadásában jelent meg 2014-ben. (Videó >>)

„A kérdéskörrel, a kánonnal mint teológiai dilemmával egyébként meglehetősen keveset foglalkozott a protestáns teológia – mondta laudációjában Hodossy-Takács Előd, a Doktorok Kollégiumának főtitkára. – Zsengellér József kötete eredetisége mellett tehát minden tekintetben megfelel az aktualitás igényének is; mai, releváns teológiai kérdést tár fel figyelemreméltó módszertani kiforrottsággal."

9:50 A Dobos Károly díj átadása következik, melyet idén Hegedüsné Erdődi Judit kap. Méltatását Szabó Ferenc esperes olvassa fel. (Videó >>)

Hegedüsné Erdődi Judit 1987–ben a budapesti Teológián tette le a második lelkészképesítő vizsgát. 28 éve végzi hűséggel lelkipásztori szolgálatát a Vértesaljai Református Egyházmegye missziói gyülekezetében, Sárszentmiklóson. Hét gyermekes Édesanyaként helyt állt a családban és lelkipásztorként a rábízott gyülekezetekben hűséggel végezte a pásztori szolgálatokat. Felfigyelt a férfiak lelki szükségleteire, egyházmegyei nyári táborokat szervezett, valamint elkötelezett építője a helyi ökumenikus kapcsolatoknak.

9:55 Átadták a Kiss Ferenc Díjat, melyet a Magyarországi Református Egyházban végzett gyülekezeti diakóniai szolgálatért ítél oda a Zsinat. Idén Baji Lászlóné Tatár Magdolna a kitüntetett, őt Gacsályi Gábor méltatta. (Videó >>)

Baji Lászlóné a Miskolc-Tetemvári gyülekezet tagja. Jelenleg több időst lelkigondoz, látogat a családjában és a körülötte élők között. Az Őszi Napsugár Otthon és a Martin-kertvárosi Református Idősek Otthona rendszeres látogatója. Bizonyságot tesz, meghallgat, felvidít, megsimogat sok időst, együtt imádkozik velük, értük. Főleg azokhoz jár, akiknek, ahogy mondja „nincs senkijük". Másik szolgálata a fogyatékos otthonokban történő látogatás, nagyon szeretik őt a gondozottak Hejőbábán, Sajósenyén.

10:00 Az intézményes diakóniában szolgálóknak adható Juhász Zsófia díj átadása következik. A kitüntetést idén Németi Imréné Halász Julianna kapja. A díjazott a 1996 óta működő Balmazújvárosi Református Egyházközség Idősek Otthona gazdaságvezetője és intézményvezetője.

10:05 Az Imre Sándor díj átadása következik. Idén Sipos Kund Kötönyné kapja. A nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatónője 37 éve végzi a pedagógiai munkát, és ebből 20 éve a nyíregyházi intézményben. Szeretetteljes közvetlensége, nagy munkabírása példaértékű kollegái számára – emelte ki a laudáló Hörcsök Imre.

10:15 A Zsinat megemlékezett a Református Börtönmisszió huszonöt és a református börtönlelkészi szolgálat tizenöt évéről. A büntetés-végrehajtás 1990-ben vette fel a kapcsolatot az egyházakkal és 2000-ben született meg az igazságügyminiszteri rendelet a börtönlelkészi szolgálatról.

L. Molnár István lelkipásztor hangsúlyozta, alázattal kell ezt a szolgálatot végezni. A Börtönmisszió vezetője elmondta, az Igét viszik a fogvatartottaknak, és így válik szakrálissá az a tér, ahol a szolgálnak a börtönlelkészek. Mint mondta, hirdetni kell a foglyok közt a szabadulást és a fogva tartottaknak nagyon nehéz utat kell bejárni, hogy találkozhassanak Jézus Krisztusnak. 

A Zsinat elnöke emléklapot adott át a jelenlévő aktív vagy nyugalmazott börtönlelkészeknek (Csuka Tamásné, Gottfried Richárd, Koroknai András, L. Molnár István, Mészáros Barna Péter, Oláh László, Pál Tamás, Szénási Jonathán Sándor, Szücs M. Klára, Virágh György). Jelenleg tizenegy börtönlelkész végzi szolgálatát az ország különböző településein.

A Zsinat tagjait és a börtönlelkészeket Csóti András bv. altábornagy bv. főtanácsos, országos parancsnok is köszöntette. A további közös munkára erőt ad a 25 és 15 év, amit eddig közösen végeztünk – mondta a parancsnok.

10:28 Húsz perc szünetet rendeltek el.

11:02 A Csillagponttal folytatódik az ülés. A zsinati tagok pótolták egy elmaradásukat: elfogadták a Szontágh Szabolcs beszámolóját az idei református ifjúsági találkozóról, s felkérték az Ifjúsági Irodát a 2017-es Csillagpont szervezésére. Az ülés következő részén Huszár Pál mellett Fekete Károly, a Zsinat lelkészi alelnöke vezeti a tanácskozást.

11:05 A Zsinat megerősítette a Doktorok Kollégiumának új vezetőségét.  Az elnök Bölcskei Gusztáv, a főtitkár Hodossy Takács Előd.

11:08 A Zsinat tegnap módosította az MRE alkotmányáról és kormányzatáról szóló 1994. évi II. törvényét, ennek értelmében a közegyházi intézmények vezetőinek és sajtóorgánumok felelőseinek kinevezése a jövőben az Elnökség hatáskörébe kerülne. Ez a változás az MRE választójogi törvényének módosítását igényli. Veres Lajos zsinati jogtanácsos azt kérte, hogy a Jogi Bizottság és Jogtanácsos a következő tavaszi zsinati ülésszakra javasoljon módosítást.

11:10 A közegyházi intézmények és a Zsinati Hivatal osztályainak beszámolóit tárgyalja a Zsinat. 

Futó Zoltán jelezte, hogy az anyagokat későn kapták meg a zsinati tagok, így nem mindet tudták alaposan áttanulmányozni és érdemben hozzászólni az ülésen. Gér András ígérete szerint a beszámolókat a jövőben is igyekeznek majd 15 nappal a tanácskozás előtt elérhetővé tenni. Arról is szó volt, hogy ha a törvényi változtatások érintenek más jogszabályokat, azokat többszöri olvasatban lenne szükséges tárgyalni.

A beszámolókat a testület elfogadta.

11:19 A hittanoktatásról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról tárgyal a Zsinat.

A tervezett módosítás azt célozza, hogy a felmenő rendszerben bevezetett kötelező hit- és erkölcstanoktatás miatti jelentkező oktatóhiányt kipótolja. A változtatás egy-egy éves felmentéssel – a nem református iskolákban – rövid távon lazítaná a hitoktatáshoz szükséges képesítés körét.

Ábrám Tibor szerint nagyon fontos a hitoktatás, nemcsak mint az egyház missziói küldetésének eszköze, hanem mint az ötszáz éve felvállalt közjó szolgálata is. A hosszú távú érdekünk azt kívánja, hogy szakszerűen és magas fokon oktassunk, rövid távon viszont teljesítenünk kell az évről évre növekvő óraszámot. Veres Sándor szerint hitében erős, egyházának elkötelezett, már hitoktatást végezőknek segítene ez a módosítás, akik nem tudták elvégezni a képzést.

Takaró András a hitoktatók esetében az életpályamodell adta hosszútávú anyagi biztonságot hiányolta, valamint az etika- és hittanoktatók közötti egyenlőtlenségekre mutatott rá. Gér András felhatalmazást kér a Zsinattól, hogy az állam felé az Elnökség, illetve a Zsinati Hivatal illetékesei képviselhessék az egyházi érdekeket ebben az ügyben.

A Zsinat a kért felhatalmazást megadta, valamint a jogszabálymódosítást is elfogadta.

12:01 Az előző döntéssel összhangban a református hit- és erkölcstanoktatói szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról tárgyal a Zsinat. A szakirányú továbbképzési szak lehetővé tenné, hogy könnyebb feltételekkel, rövidebb idő alatt szerezhessenek református pedagógusok hittanoktatási képesítést.

Kustár Zoltán előterjesztésében a felvétel feltételeiről beszél: a református hit- és erkölcstanoktatói szakirányú továbbképzésre az vehető fel, aki alapképzésben vagy mesterképzésben, illetve korábbi főiskolai vagy egyetemi képzésben megszerzett pedagógus szakképzettséggel, továbbá református konfirmációval és református egyháztagsággal rendelkezik. A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nevelés és oktatás alapvető elméleti és gyakorlati módszereinek ismerete révén, valamint teológiai és hittanári ismeretek birtokában képesek a református hit- és erkölcstanoktatói feladatok ellátására a közoktatás 1-8. osztályában. Kustár Zoltán hangsúlyozta, nem az a cél, hogy ebbe a levelező képzésbe belekényszerítsék a képesítéssel nem rendelkező hittanoktatókat, hanem egy lehetőség.

A javaslatot elfogadták.

12:17 Módosították a Református Pedagógiai Intézet szervezeti és működési szabályzatát, valamint alapító okiratát.

12:19 Két református alapítvány ügye kerül a Zsinat elé. 

Az Elnökség felhatalmazást kért a Református Missziói Alapítvány működési rendjének áttekintésére, valamint új kuratóriumi tagok keresésére. Szeretnék a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány működösét optimalizálni, ennek érdekében operatív munkát ellátó titkárságot hoznának létre, s a kuratóriumot is megújítanák. Kocsis Márta javaslatára még a decemberi Zsinati Tanács elé kerül az RKKK ügye. A javaslatot elfogadták.

12:24 A Károli Gáspár Református Egyetem alapító okiratának módosítása.

Balla Péter rektor két típusú változtatásról számolt be: a preambulumban tartalmi kiegészítés történik az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján. Az egyetem küldetése elősegíteni a protestáns közösségek tudományos és közösségi együttműködését, első renden a református intézményrendszer és a református közösségek számára, továbbá európai szinten a magyar reformátusok részvételét hangsúlyosabbá tenni a szellemi és tudományos közéletben. Az egyetem mindezeken keresztül részt vesz a Magyar Református Egyház keresztyén társadalmi missziójának megvalósításában is. A technikai változások a képzési helyek pontos megjelölésére irányulnak. A testület a módosítást elfogadta.

12:33 Technikai okokból a Wáli István Református Cigány Szakkollégium alapító okiratát is módosították.

12:39 Gulág-emlékévek.

Az Elnökség beszámolt a Zsinatnak, hogy a Gulág-emlékévek kapcsán együttműködésbe kezd történelmünk nem kibeszélt, feltáratlan részéről. A cél még nem bemutatott tények, dokumentumok nyilvánosságra hozása, kutatási lehetőség biztosítása egyházi levéltárakban, konferenciák rendezése. Egyházi részről a Református Közéleti és Kulturális Központ működne együtt az egyházat megkereső történészek csapatával.

12:42 Október végi perselypénz. A Zsinat Elnökségi Tanácsa javasolja a Zsinatnak, hogy a 2016. évi október utolsó vasárnapi perselyadomány gyűjtése az Esztergomi Református Egyházközség (Dunántúli Református Egyházkerület) új templomának befejezésére legyen meghirdetve. Az előterjesztést egyhangúlag elfogadták.

12:46 Horváth Erzsébet beszámolója a Tényfeltáró Történész Bizottság munkájáról. A bizottság az 1945-1990 közötti korszakot vizsgálta. A dokumentumok alapján tanulmány készülhetne, melyről a Zsinat döntene. Kiemelte, hogy az állambiztonsági jelentések nem tértek ki arra, hogy az információkat szolgáltató hálózati személyeket milyen körülmények között szervezték be, milyen megaláztatásokban volt részük, így hasznos lehet interjúk készítése a témában. Szabó István megköszönte az elmúlt években két főre apadt Tényfeltáró Történész Bizottság munkáját. Úgy véli, nekünk kell foglalkozni a múltunkkal, ne mások foglalkozzanak vele, hogy mit csináltunk a múltban. Hozzátette: ideje lezárni a múltat, de csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha először szembenézünk vele.

A Zsinat az alábbi 5 pontos határozatot fogadta el:
1. A Zsinat elfogadja a Tényfeltáró Történész Bizottság beszámolóját és megköszöni az eddigi alapos és kitartó munkáját.
2. A Bizottság által eddig elvégzett munka, az összegyűjtött levéltári források alkalmat adnak arra, hogy az eddigi iratokból tanulmányok készüljenek reális képet adva református egyházunkról, hitvalló, erkölcsi, politikai, szellemi, teológiai, missziói életéről az 1945-1990 közötti időszakban. Ehhez a rendelkezésre álló iratok mellett szükséges interjúk, személyes visszaemlékezések elkészítése, ill. a Magyar Nemzeti Levéltár politikatörténeti anyagának áttekintése.
3. A fentieket figyelembe véve a Zsinat javasolja egy teljes körű, az egész rendszert összefogó munka elkészítését, benne a beszervezők, beszervezettek bemutatásával, minden személyiségi jogot és méltányosságot tiszteletben tartva. Ennek nyilvánosságra kerüléséről az Etikai-Értékelő Bizottság és Elnökségi Tanács dönt, azzal, hogy a kész tanulmány az MRE Zsinati Levéltárába a páncélszekrénybe kerülne, mint zárolt irat, ill. 1 pl. az MRE Zsinati Hivatalába megőrzésre.
4. A Zsinat javasolja, hogy a fenti munkához szükséges iratcsoportokból kikért fénymásolatok digitalizált változatából bizonyos jelzetek, illetve a dossziékból készített esettanulmányok kerüljenek közzétételre, a www.reformatus.hu/multfeltaras internetes felületen.
5. A Zsinat a Tényfeltáró Történész Bizottság további munkáját a szükséges anyagi háttér megadásával biztosítja az MRE mindenkori költségvetése terhére. 

13:08 Szabó István ismerteti a Generális Konvent elnökségének migrációról szóló nyilatkozatát. Pozitívumnak nevezte, hogy az állásfoglalás nem folyik bele a pártpolitikai csatározásokba. A Zsinat csatlakozott ehhez a nyilatkozathoz.

13:13 Könyvbemutató. Tegnap jelent meg az Országodba befogadtál című interjúkötet, mely 16 cigány származású keresztyén ember életét mutatja be. A kötet a Rajnai Egyház támogatásával a Kálvin Kiadónál jelent meg.

13:17 Az ülésszak véget ért. Szabó István ismertette a tanácskozások 2016. évi ülésének ütemezését (Zsinat május 11-12. és november 16-17., Zsinati Tanács január 20., február 17., május 4., június 1., december 14.), megköszönte a mostani tanácskozás lebonyolítását segítő önkéntesek (az SDG ifjúsági szervezet, a PROMISSZ egyetemi gyülekezet tagjai, az Ifjúsági Iroda önkéntesei) munkáját, valamint azt kívánta, hogy a következő heteket, hónapokat világítsa be mindannyiunk számára Isten szabadító jelenléte.

A tudósítást készítették: Czanik András, Dimény András (fotó), Enyedi J. Gábor és csapata (élő közvetítés), Feke György, Telepóczki Márta, Varga Gábor Vargosz (fotó)

Istent keresem

2Tim 1,15–18

„...az Ázsiában lévők mind elfordulnak tőlem...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →