A harangoknak nem az a küldetésük, hogy hallgassanak

2019. augusztus 21., szerda

Felszentelték a gömöri Szútor református templomának romjai közül megmentett, majd a Gombaszögi Nyári Tábor rendelkezésére bocsátott két harangot. 2019. július 20. óta végleges helyükön, a gombaszögi Bebek-kempingben, a hajdani pálos kolostor romjai közelében felállított haranglábban várják, hogy ökumenikus istentiszteletre hívogassák a táborlakókat.

„Azért került ide a harangláb, és lettek itt elhelyezve a harangok, hogy szóljanak, hívogassanak. Mert a harangoknak nem az a küldetésük, hogy hallgassanak, hiszen egy eléggé méltatlanul megcsonkolt templom tornyában lógtak. Most Isten kegyelméből ide kerültek, és talán majd a jövő értelmiségét hívogatják Istenhez" – mondta a harangszentelési ünnepségen Nagy Ákos Róbert gömöri esperes. 

Ahogy arról beszámoltunk, 2018. január 21-én utoljára szólaltak meg a felvidéki Szútor község református romtemplomának harangjai. A gyülekezet tulajdonképpen megszűnt az elmúlt évtizedekben, a tető nélküli, használaton kívüli templom legértékesebb darabjai voltak a harangok, félő volt, hogy – ahogy a templom más tárgyait is – ellopják ezeket is. Ezért döntött úgy a Gömöri Református Egyházmegye, hogy leszerelik a toronyból a harangokat. Előtte azonban még egy utolsó istentiszteletre összegyűltek a templomnál az érdeklődők.

Alig fél év elteltével, a 90. Gombaszögi Nyári Tábor 2019. július 17-i megnyitóján újra megszólalhattak a harangok, mert a felvidéki magyar fesztivál szervezői „örökbe fogadták" azokat. „Fontos az ifjúságnak példát mutatni, fontos a pusztuló és rejtőzködő értékekre fölhívni a figyelmet, és megőrizni azokat az utókornak" – nyilatkozta a reformatus.hu-nak értékteremtő munkájukról Orosz Örs, a tábor főszervezője.

A tavalyi találkozó megnyitó napján ugyan bemutatták a harangokat, de az elhúzódott engedélyeztetési folyamat miatt a látogatók akkor még nem a végleges állapotában láthatták a haranglábat. Időközben a Szabó Krisztián által tervezett építmény a végleges helyére került és az idei fesztiválon egy nyitott workshop keretén belül tető alá hozták az építményt. Még faoszlopok kerülnek a belsejébe, ahol majd három szinten át, lépcső vezet fel egészen a harangokig, hogy az érdeklődők el tudják olvasni azok feliratát, és nem utolsó sorban jó kilátás nyílik a romkertre.

reformatus.hu

Kép: Szarvas László

Forrás: Fritz Beke Éva / reformata.sk

Istent keresem

2Krón 28

„...nem azt tette..., amit helyesnek lát az Úr” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →