A lelkipásztor is ember

2011. október 03., hétfő

Egyházfegyelem, büntetés, megbocsátás, megtisztulás, lelkigondozás – ezekkel a súllyal bíró fogalmakkal lehet összefoglalni mindazt, amiről Futó Zoltán sarkad-újteleki lelkipásztorral az MRE Zsinatának rendkívüli ülése után beszélgettünk.

Mennyire tartják be a lelkészek az egyházfegyelmet?

Az egyházfegyelemről ott lehet igazán beszélni, ahol azt mindenki betartja, lelkészek, presbiterek, gyülekezeti tagok, kormányzók és kormányzottak. Azt, hogy ténylegesen be tartják-e, lehet ellenőrizni, de hogy mi van a szívekben, azt már sokkal nehezebb. Az egyházfegyelem a szívben, az Egyház Urának való engedelmességben kezdődik és ott is zárul. Úgy tartom, hogy az egyházfegyelem nem elsősorban büntetést, számonkérést jelent, hanem az egyház Ura felé fordulásnak, ennek először belső, majd külső késztetését. Ezért, ha valaki vét Isten törvénye ellen, vét az egyházi rend ellen, akkor őt először inteni, tanítani kell. De ha nem hajlandó fogadni a bibliai rend szerinti figyelmeztetést, akkor szabad azt mondani neki, hogy kérjük, ne rombolja tovább az egyházat.

Mennyire hatásosak az egyházi büntetések?

Hatásosak, de csak akkor, ha jól használjuk őket. A nagy kérdés az, mit szeretnénk elérni.  Azt, hogy valakit megtanítsunk, visszatérítsünk az Isten által kijelölt útra, ha szükséges fegyelmezések útján is, vagy pedig lesújtani akarunk? A büntetés célja, hogy neveljen. Nem lehet csak a számonkérés a szándékunk, mert azzal nem érjük el az egyház épülését. Mivel bűntől megrontottan élünk, ezért azzal is számolnunk kell, hogy valaki nem hajlandó megváltozni, megjobbulni. Ebben az esetben nincs más választásunk, mint eltávolítani a helytelenül viselkedő lelkészt, gondnokot, presbitert.

A gyülekezeti tagokat is ki lehet tiltani az egyházból, ha oda nem illő a magatartásuk?

Igen, ez benne van a Szentírásban is, például Pál apostol Korinthusiakhoz írt levelében, hogy a vétkezőt „átadjuk a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján”.  (1Kor 5, 1-5). Tehát amikor a gyülekezetből kitessékelünk valakit, akkor is azt szeretnénk elérni vele, hogy bánja meg bűneit, hagyjon fel bűnös életével, hogy majd visszatérhessen közénk. Kálvin János az Institúcióban nagyon határozottan beszél arról, hogy a fegyelmezés elsődleges célja a megbánásra, megtérésre való ösztönzés. Úrvacsorai liturgiájának része az excommunicatio, azaz a kiközösítés: elutasítunk az asztaltól mindenkit, kinek élete nyilvánosan botrányos. De a folytatásban azonnal hívja az úrvacsorai közösségbe azokat, akik bűneikből megtérni készek, és bűneiket el akarják hagyni Krisztus segítségével. Tehát az egyház kitisztítása nem azt a zord szigorúságot jelenti, hogy onnan minden bűnöst el akarunk távolítani, mert akkor mindenkit ki kellene takarítani az egyházból, kivéve annak Urát; hanem azt, hogy akiket fegyelmezni vagyunk kénytelenek, azok visszataláljanak közénk megújulva, megtérve. Csak akkor fogunk tudni jól fegyelmezni, ha a megítélést, megítéltetést magunkon kezdjük, és ebben lehet nagy segítségre a lelkészek lelkigondozása.

Hogyan érti, hogy itt van a szerepe a lelkigondozásnak?

Legyen lehetősége arra a lelkésznek, hogy odamenjen valakihez, akinek megvallhatja bűnét, aki hirdeti neki annak bocsánatát. Ez az illető lehet egy hitben erős, bölcs gyülekezeti tag, vagy egy másik egyházkerületben szolgáló lelkésztárs, valaki, akiben megbízik. A lelkipásztor is ember, esendő, vannak bukásai, bűnei, megkötözöttségei, nyomorúságai. Szüksége van segítségre ahhoz, hogy ezekből ki tudjon lábalni. Nem mindig elég, hogy leborul Isten színe előtt és beismeri bűneit. Kell, hogy legyen társa, akinek megvallhatja vétkeit, akivel együtt imádkozhat, akitől tanácsot, bátorítást, segítséget, útmutatást kaphat.

Ebből a szempontból mennyire vannak magukra hagyatva a lelkészek?

Nem biztos, hogy annyira magukra vannak hagyatva, mint amennyire magányosak. Úgy vélem, nem használjuk ki a eléggé lehetőségeket, a lelkésztársi és a gyülekezeti kapcsolatokat. Sokszor talán éppen mi magunk szigeteljük el magunkat. A lelkészközösségeknek valóban közösségekként kéne működniük. Van, ahol ez így is van, és ahol ez így van, ott sokkal kevésbé vannak elhagyatva a lelkészek, ott megvalósul egymás lelkigondozása, egymás erősítése. Hozzáteszem, a lelkigondozás nem elsősorban az egyházkormányzók, pl. esperesek feladata, mert óhatatlanul megjelenik a feléjük való kapcsolatokban a főnök-beosztott viszony. Így ez az egyházi szint az intésnek lehet a terepe, de a csendes személyes lelkigondozói kapcsolatoké csak igen nehezen.

Mi lehetne a megoldás ?

Más egyházból ismerhetünk jó példát arra, mit tehetünk akkor, hogy ha egy lelkésszel baj van. Ilyen esetben a püspöke, egyházi vezetője behívatja magához, aki nem azzal kezdi rögtön, hogy ezt és ezt a fegyelmi vétséget követte el, hanem kéri, nevezze meg a lelkigondozóját, akihez elküldheti. Ha vele közösen meg tudják oldani a problémát – természetesen nem köztörvényes bűncselekményről, vagy egyházellenes tettről beszélek – akkor a lelkész továbbra is a helyén maradhat, megújulva, megtisztulva. Nálunk is lehetne ez így, és van is, ahol hasonló megoldást alkalmaznak. Vannak jó példák arra is egy-egy egyházmegyében, hogyan építik ki a lelkészek egymás közti kapcsolatát. Most a Zsinaton is volt szó olyan egyházmegyéről, ahol három lelkészi kiskört hoztak létre, amiből az egyik ugyan megszűnt, de a megszűnt kiskör tagjait igyekeznek a meglévő kettőbe betagolni. Fontos, hogy találkozópontokat alakítsunk ki, lelkésztalálkozókat szervezzünk, például olyanokat, mint amilyeneket a bihari egyházmegyében tartanak, ahol közösen elmennek kirándulni egy-két napra a lelkészcsaládok. Segíteni kell, hogy egymásra találjanak azok a lelkipásztorok, akik sokszor csak távolról látják egymást, és gyakran – mert nem ismerik egymást – bizalmatlanok egymással. Talán kevesebb fegyelmi ügyünk lenne, ha jobban és bátrabban gyakorolnánk a kölcsönös odafigyelést, lelkigondozást.

Kováts Annamária, fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →