Cseppekből, mint fecske a fészket

2012. október 16., kedd

A Zsinat 2009. évi határozata értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni. Az Elnökségi Tanács úgy döntött, hogy idén az adományokat a magyarországi református gyülekezetek a mezőnyéki református templom javára adják. Idén tehát – Nagykovácsi és Badacsonytomaj után – ismét olyan gyülekezet kapja az országosan összegyűjtött perselyadományt, amelynek az valóban nagy segítséget nyújt a templomépítés befejezéséhez. „Épül a templom, és a gyülekezet is épül" – fogalmaz Mátyás Sándor nyékládházi lelkipásztor, aki azt is hozzáteszi: „Mindannyian érezzük, hogy ez nagy csoda számunkra, és mindig keressük az Istentől jövő megoldást."

Az Északi-középhegység és az Alföld találkozásánál fekszik Nyékládháza, a Miskolc központjától alig tizennégy kilométerre fekvő borsodi kisváros. „A ládházi részen található, menjen egyenesen, majd jobbra, és a sorompó után megtalálja a lelkészi hivatalt" – feleli a megszólított nyéki idős asszony a településre először érkezőnek, talán nem is sejtve, hogy rövid útbaigazításával mennyi mindent elárul a főútvonalakkal keresztezett helységről. A megyeszékhely közelsége és a főutak egyaránt rányomják bélyegüket a település életére. Mára Ládháza inkább megőrizte tradicionálisabb, falusiasabb arcát, a 3-as úttal átszelt, egyre több új lakost fogadó Mezőnyék pedig kisvárosiassá vált. Amint Szabó Mária, a gyülekezet tiszteletbeli presbitere fogalmaz, Nyék misszióibb terület, hiszen több a fiatal, több a gyerek.

A település a történelem folyamán többször is elpusztult, a korábbi évszázadokban pedig volt olyan időszak is, amikor szinte teljes lakossága a református vallást követte. Erre az ősi felekezeti egységre utal például, hogy a két temető a református egyház tulajdona. Mezőnyéket és Ládházát 1932-ben egyesítették Nyékládháza néven, de a két településrészt a vasút ma is kettéválasztja. Noha a két falu közigazgatásilag egy településsé vált, és a nyéki gyülekezet kis híján meg is szűnt, a korábbi két anyaegyház mégis megmaradt.

A nagy álom

„Nagy az Isten kegyelme, hogy a gyülekezetet nem számolták fel, hanem megerősödött, és eljutott oda, hogy megvalósuljon régi vágya: templomot építsen" – hangsúlyozza Mátyás Sándor. A lelkipásztort a ládházi, feleségét, Mátyásné Kiss Katalint a mezőnyéki gyülekezetbe választották meg huszonkét évvel ezelőtt. „Amikor először megjelentünk a gyülekezetben, körülbelül tíz idősebb emberrel találkoztunk. Ez a néhány fő lett a lelkes, imádságos magja a közösségnek. Ők vállalták a terheket, engedelmeskedtek Isten akaratának. Szinte a halálból támadt fel a gyülekezet. Többször is fel akarták számolni, Isten viszont ezt a folyamatot megfordította. Ma a választói névjegyzék szerint kétszázhúsz fő építi a templomot" – fogalmaz Mátyás Sándor.

A nyékiek, a középkorban elpusztult templom híján, sokáig a később elvett, államosított iskolába és a kántortanítói szolgálati lakás nagytermébe járhattak istentiszteletre. Nagyon szűkek voltak a padok, alig fértek el benne. De már ezt megelőzően, az első világháború idejétől foglalkoztak a templomépítés gondolatával, és gyűjtésbe is kezdtek. A második világháború idejére sok pénz gyűlt össze, de a pengő elértéktelenedése miatt semmivé vált az egész. Nagy kudarcon ment tehát át a gyülekezet, de hogy mennyire élt a templomépítés vágya a szívükben, azt a későbbi törekvéseik is jelzik.

A hegyoldalban van egy hely, a „pusztatemplom" – ez is szóba került, hogy ott épüljön az új hajlék, de ide a romok és a közlekedés nehézségei miatt nem lehetett építeni. A településen belül sem nagyon volt templomnak megfelelő porta. A gyülekezet sokáig egy százötven éves parasztházat használt, amit a nyolcvanas évek végén vásárolt. A közfalait kiütötték, és ez lett az imaházuk egy kis haranglábbal. Török István lelkipásztor, Mátyásné Kiss Katalin elődje teljes erővel azon munkálkodott, hogy ezt a saját fészket megteremtse. „Egy-egy nagyobb összejövetelen zsúfolásig megtelt az imaház. Szinte fulladásig voltunk ott benn. Akkor is felmerült, hogy de jó lenne egy templom. A kilencvenes évek közepén alapítványt hoztunk létre, amelybe a gyülekezeti tagok folyamatosan adták az adományokat. Szüntelenül imádkoztunk a templomépítésért, azért, hogy a lelki és a fizikai templom egyaránt épüljön. Akkor szerveződött a lelkipásztor nélküli imaóra is Kolozsvári Dezső gondnok vezetésével" – emlékszik vissza Mátyás Sándor, aki azt is hangsúlyozza, hogy a kilencvenes években a kántortanítói lakásért és az iskola egy részéért kapott kárpótlási összeget is a templomépítésre fordították.

A lehetőségeket látva néhai Szabó Dániel családja újból megerősítette az édesapa korábbi felajánlását. „Nagyapám negyven évig volt kurátor a gyülekezetben. Ő is mindent megtett, hogy a mezőnyéki gyülekezetnek istentiszteletre alkalmas épülete legyen. Édesapám ezt a vágyat őrizte és vitte tovább. Az apai örökségéből egy telket ajánlott fel, de a diktatúra idején nem engedélyezték az imaterem építését. Most, hogy utca nyílott a kertünk végében, minden akadály elhárult, és egy a korábbinál nagyobb, templomépítésre is alkalmas telekrészen elkezdődhettek a munkálatok. Hálásak vagyunk, hogy Isten megajándékozott azzal, hogy a majd egy évszázada elindult imádságot a harmadik-negyedik nemzedék életében beteljesítette, és ennek szemlélői, részesei lehetünk" – fogalmaz Szabó Mária, aki hangsúlyozza a Zsolt 40,6 versét: „Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható."

Isten – munka közben

„A mostani gyülekezetet is nagyon erősíti, hogy tagjai egy történelmi folyamat részesei lehetnek, látva, az elődök mennyit munkálkodtak. Folyamatosan jelennek meg új arcok, új családok a templomban, és ez is mindenképpen megerősíti, hogy szükség volt az építkezésre. Sokan értik és hálásak azért, hogy Isten vezeti őket, és ide tartozhatnak. Rengeteg jólelkű embert előhozott az Isten, akik vágynak az Igére" – kezdi a gyülekezet bemutatását Mátyásné Kiss Katalin.

Mezőnyék és Ládháza gyülekezetei mellett a Mályi Egyházközségben is a Mátyás-házaspár látja el a lelkipásztori szolgálatot. A három közösség fokozatosan egymásra talált, a gyülekezeti tagok elkezdték egymást látogatni. Létrejött a közös nőszövetség, a gyülekezet egyik lelki központja. Ma közel harminc aktív, lelkes taggal működik. Rendszeresen készítenek csigatésztát, és ennek az árából ajándékozzák meg Bibliával a konfirmálókat és karácsonykor az időseket. A gyülekezetépítésben természetesen a gyermek- és ifjúsági munka is mindig nagy hangsúlyt kapott. Az elmúlt években volt olyan időszak, amikor közel negyven fiatal járt ifire. Mátyás Sándor hálaadással hangsúlyozza, hogy ebből tizenöten lettek lelkipásztorok. Mint mondja, „olyan jó látni az Istent munka közben, hiszen ha Isten megáld valamit, akkor ott élet fakad."

Amikor elkészült a templom alagsora, eladták az imaházat. A régi épületből ide vitték át a székeket, és itt tartották az istentiszteleteket majdnem három évig. „Sok harc kísérte a 2005-ben megindult templomépítést, rengeteg vajúdás, imádság, kudarc, keserűség, többszörös újrakezdés volt benne. Mint a fecske a fészkét, cseppekből rakta össze Isten a templomot. Folyamatosan azon imádkoztunk, hogy csak el ne rontsuk, mert nem tudtuk, mi a következő lépés. A nehéz helyzetekben mindig jött a segítség, soha nem maradtunk magunkra a problémákkal" – mondja Mátyás Sándor.

A gyülekezeti tagok nagyon sok áldozatot hoztak az elmúlt években. Az összegyűjtött kis pénzüket most is név nélkül adják a perselybe. Mátyás Sándor hangsúlyozza: „Érezzük, hogy az özvegyasszony két fillérjei a nagy adományok."

Nemzedékről nemzedékre

Bukovenszki János presbiter családjának három nemzedékével vasárnaponként abban a templomban hallhatja az Igét, amelynek tégláit ő rakhatta a helyére. „Nagy öröm és kihívás a templomépítés egy hitvalló ember számára" – fogalmaz az építési vállalkozó, akinek arcáról valóban sugárzik az öröm, miközben az új épületet mutatja. „Az első téglától az utolsóig benne van az új épületben János szeretete, hozzáértése, keze munkája. Amikor megkezdték az építkezést, közölte a munkásaival, hogy nem magánházat építenek, hanem templomot. Még a téglát is olyan lelkülettel helyezték el, hogy Istennek épül a ház. Nem a maguk dicsőségét keresték, hanem szolgálatként hordozták a templomépítés terheit" – teszi hozzá Mátyás Sándor.

„Isten hozta minálunk, menjünk bentebb" – hangzik a lelkipásztor köszöntése, mielőtt megmutatja a templom belső tereit. A tágas térben egy-egy kis szoba biztosítja a gyermekmunka, az ima- és bibliaórák vagy az iratterjesztés lehetőségét. A gyülekezet jövő év szeptemberére tervezi a felszentelést. Sok idős gyülekezeti tag van, aki még szeretné megélni ezt az alkalmat. Addig viszont még el kell készülnie a padoknak, és a lámpatesteket is meg kell vásárolniuk. Szükséges egy akadálymentes feljárót és mozgássérült parkolót is építeni a templomhoz. Hiányzik egy nagyobb harangjuk és az orgonájuk, bár ez utóbbit még jó ideig helyettesítheti a kis elektromos hangszer. Az országos perselyadomány, amelyért a gyülekezet már előre is köszönetet mond, nagy segítséget jelent számukra, hiszen ezzel a támogatással befejezhetik a templomépítést. „Mi ez, ha nem csoda a világgazdasági válság közepette!" – hangsúlyozza Mátyás Sándor, majd hozzáteszi: „Mindezekért egyedül Istené a dicsőség."

T. Németh László
Fotó: Kolozsvári Dezső
Megjelent a Reformátusok Lapja 2012. október 21-i számában

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →