Ezen a földön minden mulandó – a reménytelenségben is van remény

2009. december 17., csütörtök

 

Megtettem minden tőlem telhetőt. Készültem. Lelkiismeretesen. Leültem, és időt szántam a prédikációra. Legalábbis igyekeztem. Így kezdtem volna a prédikációt tótkomlósi lelkészként, mint vendég igehirdető Magyarbánhegyesen advent első vasárnapján, amikor 1Pt 1,22-25 volt az ige...

"Eladó a medgyesegyházi református templom. Keresztény gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! A hír a közelmúltban jelent meg a Békés Megyei Hírlap hasábjain, a héten, csütörtök este pedig a közszolgálati televízió egyik műsorában esett róla szó. Elhangzott, hogy a valamikor szebb napokat látott, most igencsak romos épület egykor zsinagóga volt, de mivel a második világháború alatt elhurcolták a helyi zsidóságot, keresztény templommá lett. Mivel nagyon leromlott az állapota, ráadásul a helyi kálvinista egyházközségnek már csak két tagja van, a Magyarországi Református Egyház részéről úgy gondolták, eladnák a helyi önkormányzatnak, remélve, hogy ily módon is megmenthetik ezt a műemléket, amelynek falai közt - a pályázati pénzekből történt felújítás után - kulturális rendezvényeket szeretnének majd tartani." Így terveztem indítani azok után, hogy olvastam az említett cikket, és láttam az adást. De - bár ez nem jellemző rám - nem találtam szavakat, amikor az elsők között a szóban forgó református közösség lelkésznőjét, a tévéből ismert Molnár Virágot pillantottam meg az ökumenikus alkalomra érkezett gyülekezet tagjai között. Feszengeni kezdtem. "Mi történik, ha esetük szószékről való felemlegetésével kínos légkört teremtek, fájó sebeket szakítok fel...?" - gondoltam magamban. Összeszedtem a bátorságom, hozzáléptem, és rákérdeztem erre. "Semmi probléma - válaszolta -, nálam most minden igehirdetés erről szól..:' Kicsit megnyugodtam, és tettem a dolgom, hirdettem Isten igéjét. Egyebek mellett arról beszéltem, hogy sorsuk szomorú és sajnálatos. De bármelyikünket utolérhet. Azonban vigaszt jelenthet mindannyiunk számára az, hogy ha egy-egy hajlék tartógerendái megroppannak is, ha bezárul is egy-egy templomajtó, Isten valahol mindig ablakot nyit... És ha addig fajulna is a helyzet, hogy már nem lennének sem istenházák, sem lelkészek és plébánosok, akik prédi1áljanak, akkor is hirdettetnék Isten igéje. Mert ha az emberek nem, akkor a kövek kiáltanának és magasztalnák az Úr nagyságát és dicsőségét: "Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké..:' Ez persze korántsem jelentette azt, hogy ne töltött volna el szomorúsággal mindaz, ami a református testvérekkel történt. De advent van. És Jézus születésének ünnepe közeledtével én hinni akartam abban, hogy a reménytelenségben is van remény. Bármily apróság, amely ebben a helyzetben továbblendíthet, és erőt adhat... Ha más nem, hát az a momentum, hogy a helyi evangélikusok gyakorolták a textusban emlegetett testvérszeretetet, és befogadták gyülekezeti termükbe a lelki menedéket kereső reformátusokat. És bár ebben a helyzetben ez természetes, magát a tényt talán mégsem mintegy mellékesen, csupán egy félmondatban kellene megemlítenünk, amint a világi tévériporter tette. GAZDAG ZSUZSANNA

alt

Istent keresem

1Thessz 1

„...sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →