Indul a Világtalálkozó

2014. április 30., szerda

Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indul a Magyar Reformátusok Hetedik Világtalálkozója, a hat hónapig tartó, különböző helyszíneken zajló rendezvénysorozat.

Művészeti fesztivál Biharkeresztesen, Kálvin-konferencia Bácskossuthfalván, Egység Fesztivál Debrecenben és számos más program – ez várható a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozóján, melynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!"

A szervezők célja, hogy segítség a különböző országokban élő reformátusok közötti kapcsolatok elmélyülését és gazdagodását, ezért is döntöttek úgy, hogy az előző, 2011-es Világtalálkozóhoz hasonlóan nem egy néhány napos dzsemborit szerveznek, hanem májustól novemberig különböző találkozási lehetőségeket a Kárpát-medence számos pontján. 

A 2009-ben alakult, idén öt éves egységes Magyar Református Egyházat május 24-én egész napos fesztivállal ünnepeljük Debrecenben. Úrvacsorás istentisztelet, színes családi programok, zenei fellépők várják a résztvevőket a Református Egység Fesztiválon. A Világtalálkozó másik kiemelt rendezvénye a július 10-i sepsiszentgyörgyi Kálvin-ünnepség, mely a Kálvin Emlékévek ünnepélyes lezárása lesz.

Idén a Világtalálkozó égisze alatt rendezik meg a szokásos májusi Református Zenei Fesztivált Budapesten, a Dunántúli Egyházi Napokat (REND) Őriszentpéteren és a kárpátaljai Lendület ifjúsági találkozót. Emellett tudományos ülés, presbiteri konferencia, számos egyházkerületi és ifjúsági rendezvény és a Szeretethíd is része a programnaptárnak. Ezekről a Világtalálkozó weboldalán lehet tájékozódni.

reformatus.hu

Istent keresem

Lk 1,1–25

„De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink