Újabb segélyszállítmányt vitt Kárpátaljára a Szeretetszolgálat

2015. február 13., péntek

A segélyút a Kárpátaljai Cselekvési Terv részeként valósult meg, amelyet az egyre súlyosbodó ukrajnai helyzet miatt dolgozott ki 2014 szeptemberében a segélyszervezet, és 2015 őszéig több tízmillió forint értékben kíván segítséget nyújtani a térség rászorulóinak.

Több település katonai kórházába és intézményekbe jutott el az a több millió forint értékű adomány, amelyet szerdán adott át Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat. A segélyút a Kárpátaljai Cselekvési Terv részeként valósult meg, amelyet az egyre súlyosbodó ukrajnai helyzet miatt dolgozott ki 2014 szeptemberében a segélyszervezet, és 2015 őszéig több tízmillió forint értékben kíván segítséget nyújtani a térség rászorulóinak.

A bizonytalan ukrajnai gázellátás miatt a Kárpátaljai Református Egyház ajánlása révén a magyarországi reformátusok 2014 novemberében 60 vegyes tüzelésű kazánt és 20 kályhát adományoztak a kárpátaljai egyházközségeknek. A Kárpátaljai Cselekvési Terv részeként a Magyar Református Szeretetszolgálat rendszeresen támogatja a nehéz körülmények között élő kárpátaljaiakat, február 11-én 2-3 tonna, több millió forint értékű adományt juttattak el katonai kórházba, mozgássérültek egyesületéhez és fogyatékkal élők lakóotthonaiba.

A segélyút első állomása Beregszász volt, az ottani mozgássérültek tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket, továbbá a Kárpátaljai Református Egyház jóvoltából kenyereket kaptak, amik kiosztásában Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Református Egyház püspöke és Nagy Béla egyházkerületi főgondnok is segédkezett. A beregszászi Diakóniai Központ egyebek mellett szociális konyhát üzemeltet, öregek otthonát, napközi otthont, gyermekotthont, óvodákat és iskolákat tart fenn, valamint a létrehozott krízisközpontban pillanatnyilag néhány Donyeckből érkezett menekült család lakhatását biztosítják átmenetileg.

Az járási vezetők meghívására rövid, de igen tartalmas beszélgetést folytatott a szeretetszolgálat vezetősége Kincs Gábor úrral a közigazgatási hivatal elnökével, Seder Ilonával a Beregszászi Járási Tanács elnökével, valamint Babják Zoltánnal Beregszász polgármesterével. Az eddigi és a jövőbeli együttműködéseket egyeztették. A találkozó résztvevői hálás szívvel köszönték meg az elmúlt hónapok együttmunkálkodását.

Beregszász után a környező intézményekhez képest viszonylag jól felszerelt munkácsi katonai kórház következett, ahol kötszerekből, gyógyászati fogyóeszközökből, takarókból és élelmiszerekből álló segélycsomagok kerültek elő a szállító járművekből. Erre az adományozásra a szolgálatot Bacskai József főkonzul is elkísérte. Jarema Beker alezredes, a kórház parancsnokának elmondása szerint a kelet-ukrajnai forrongások kezdete óta már hétszáz könnyebb sebesültet láttak el itt, s most is több mint 200 betegük van.

Az egyik kórteremben számos színes rajz látható a falon, tartalmuk természetesen a harcokhoz kapcsolódik, hiszen olyan gyermekek munkái, akiknek a mindennapjait meghatározza a jelenleg az országban dúló fegyveres konfliktus. "A gyerekeim rajzolták, de jött látogatóba több iskolás, és ők is kitették a falra a rajzaikat - magyarázta az MTI-nek Andrij Rencsuk, a kórházban ápolt egyik beteg, hozzátéve, a rajzok segítik gyógyulását. Egy másik sebesült, Igor Voitovyeh elárulta, „a fronton többször hallották a rádión, hogy női mesterlövészeket vetnek be ellenük", ő is az egyikük áldozata - a lábát találta el a golyó.

Az út Tiszakeresztúrral és Nagyszőlőssel zárult, ahova Szalipszki Endre főkonzul is elkísérte a Szeretetszolgálatot. Itt a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek kaptak élelmiszert, vitaminokat, higiéniás csomagokat a szeretetszolgálattól. Hétvégén a szeretetszolgálat orvos csoportja utazik Kárpátaljára, ahol teljes körű orvosi vizsgálatot és alapellátást biztosítsanak fogyatékkal élők rehabilitációs központjaiban.

Rendszeres adományozói útjához a szeretetszolgálat továbbra is várja az adományokat, felajánlásokat. A kárpátaljai segélyezés támogatható a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával vagy online adományozással a www.jobbadni.hu oldalon keresztül.

MRSZ
Fotó: Balázs Attila (MTI) 

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →