Mégis…

2013. február 01., péntek

Beiktatták hivatalába Erdély új református lelki vezetőjét. Az ünnepi istentiszteletre február 1-jén a kolozsvári Farkas utcai templomban került sor, ahol a tavaly év végi általános tisztújításon hivatalt nyert egyházi tisztségviselők is letették esküjüket. Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület negyvenhatodik püspöke.

Legyünk a szabadítás eszközei

Beiktató beszédében Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Bír 6,1kk verseihez kapcsolódóan elmondta: ahogy erdélyi szokás szerint ennek az ünnepi istentiszteletnek az elején megvallottuk bűneinket, úgy kell minden új kezdet előtt is bűnvallással Isten elé állnunk, és nem szabad a nehézségekért másokat okolnunk. A zsinati elnök emlékeztetett arra, hogy Makkai Sándor, a Trianon utáni évek erdélyi püspöke szerint egyházunk küldetése, hogy öntudatos magyar református egyház legyen. Ehhez azonban a hit bátorsága és missziói lelkület kell, ami nem másoktól várja az iránymutatást. Mert ha nem hisszük el, hogy az úton velünk lesz az Isten, akkor nem érünk célt, és a Gedeonnak szóló angyali köszöntés nem válik életté. Ezért vele együtt el kell hinnünk, hogy mi is az isteni szabadítás eszközeivé válhatunk. A magyarországi egyházvezető végül emlékeztetett arra, hogy a püspöki eskü nem szól a püspök jogairól, viszont részletezi felelősségét és kötelességeit. A jogok a közösséget, az egyházat illetik.

Hitet az embereknek

Kató Béla első püspöki prédikációjában a csodálatos halfogás története (Lk 5,1–11) segítségével adott képet programjának teológiai hátteréről. Az új egyházvezető az erdélyi emberek mai életérzését a sikertelen halászat után üres hálóikat rendezgető Péterék lehangolt lelkiállapotához hasonlította. Szerinte az üresedő templomok láttán sokan az egyház eltűnését vizionálják, jóllehet az élet bármely területe, akár még egy halászcsónak is szószékké lehet, a hétköznapok pedig istentiszteletté. Jézus a gondviselő Istenről prédikál, de Péter a hiába végzett munka után kételkedik benne, ahogy a ma embere is szkeptikus az egyház tanításával szemben. Az Úr azonban csodával is megerősíti az általa elmondottakat, és a halászok elfogadják őt mesterüknek. „Akár Péter, mi is sokszor úgy érezzük, hogy mi is mindent megtettünk az elmúlt bő két évtizedben, de eredmény nélkül: egyházunk elvesztette hívei egyharmadát, a fiatalok külföldre vándorolnak, a gyülekezeteink elerőtlenednek, közösségünk szórványosodik és alig valósult meg a kárpótlás" – ismertette az emberekben uralkodó érzéseket Kató Béla, aki azért a pozitívumokra is emlékeztetett. „Folyik a lelkészképzés, az iskolai vallásoktatás, harcolhatunk a jogainkért, és sok támogatást kapunk az anyaországtól és testvéregyházainktól is. Mégis úgy érezzük, hogy nem fogtunk semmit, és ezt az érzést sajnos továbbadjuk a gyermekeinknek is" – tette hozzá a püspök. Pedig szerinte az igében biztatást hallunk: „Jézus akkor száll be a csónakunkba, amikor már feladnánk. Azt mondja, evezzünk a mélyre, és folytassuk a munkát, mert ő velünk van. És a csoda ezután jön, mert Péter, bár kételkedik, mégis visszamegy. »A te szavadra mégis« – mondja. És én is így tudok csak válaszolni, ezzel a szóval tudom összefoglalni püspöki programomat. Mégis elindulok, ha te mondod, azokhoz, akikről már mások lemondtak." Az új püspök szerint hitet kell adni az embereknek ahhoz, hogy újra tudják kezdeni az életüket, és merjenek tenni a boldogulásukért, hogy a csoda megtörténjen, amire várnak.

Szeretet mindenben

Kató Bélára áldást kértek az Erdélyi Egyházkerület esperesei és a Magyar Református Egyház püspökei, valamint köszöntötték az erdélyi magyar, román és szász egyházak vezetői, a nyugati testvéregyházak, a magyar és a román állam, valamint az erdélyi politikum képviselői. Az eseményen jelen volt Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkár is.

Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter köszöntőjében kifejtette: az összetartozás alapja a lelki közösség. A közös kultúra és történelem, a nemzeti érzés, a gazdasági érdekek, a közjogi összetartozás ennek csak eszközei lehetnek. A politikus hozzátette: Erdély a szegénységéből gazdagította és gazdagíthatja ma is Magyarországot.

Pap Géza leköszönő püspök három jó tanáccsal szolgált utódja számára: ne engedjen a püspöki szolgálattal járó rohanásnak, és a legsürgősebb döntés előtt is legyen legalább öt perce arra, hogy Isten akaratára figyeljen. „Az egyház nem a tied, sem nem a testületeké. Ne engedj az egyéni érdekek érvényesülésének. Az egyház az Istené" – hangzott a második intés. Végül arra kérte Kató Bélát, hogy az Istentől kapott bölcsességgel kerülje el a szolgálat útján található csapdákat, ingoványokat: ne legyen senki lekötelezettje, hogy mindig tiszta és szabad lehessen a lelkiismerete.

Jakubiny György gyulafehérvári érsek kijelentette: a magyar történelmi egyházak közös öröme az új református püspök beiktatása. Egy régi mondást idézve azt kívánta közösségeinknek, hogy „legyen egység a szükséges dolgokban, szabadság a kétségesekben és szeretet mindenben".

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök a Magyar Református Egyház részegyházainak nevében azt kívánta Kató Bélának, hogy ne csak azt a megbecsülést kapja meg, amit Jézus ígért a neki szolgálóknak, hanem az emberek tiszteletét is.

Kiss Sándor, képek: Kiss Gábor

Kató Béla a köszöntésekre adott válaszában az erdélyi magyar politikumhoz fordulva elmondta: aki Jézus Krisztus parancsának szellemében a szegények ügyét kiemelten érvényesíti politikai szemléletében és törekvéseiben, illetve Erdély valós érdekeit szolgálja tevékenységével, az pártállástól függetlenül partnerként számíthat a református egyházra. Kiemelte továbbá az összefogás és a valódi egység szükségességét. Ahogy mondta, az egység nem a másik bekebelezéséből jöhet létre, hanem a valódi és a közösen elérni szándékozott célok érdekében vállalt együttműködés útján. A romániai magyar politikának szerinte meg kell haladnia az ellentéteket.

Istent keresem

1Thessz 2,17–20

„...annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →