Magyar Református Egyház

A Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága kiadványai

31a_MG_4276.jpg

A Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága a közös gondolkodás jegyében állította össze a Reformátusok a kegyelem trónusánál című kiadványt, valamint Lélekkel és értelemmel címmel az új magyar református énekeskönyv előkészítő füzeteit.

Reformátusok a kegyelem trónusánál

A 2010-ben megjelent kiadvány célja, hogy az egyházi közbeszéd tárgyává tegye az istentisztelet megújításának és megújulásának kérdését. A Generális Konvent Liturgiai Bizottsága teológiai felelősséggel gondolta át, fogalmazta meg és adta közre azokat az alapelveket, amelyek azonos irányba terelhetik a liturgiai elvárásokat, és közös elvi kiindulási pontjai lehetnek a készülő Liturgiai Példatárnak.

Reformátusok a kegyelem trónusánál

A magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelvei

Letöltés

Lélekkel és értelemmel

A bizottság az új énekeskönyv 2016-ban megjelent Lélekkel és értelemmel című első előkészítő füzetében tárja a gyülekezetek elé közös gondolkodásuk eredményeit. A füzet igyekszik tájékoztatást adni az elvégzett munkáról, egyúttal bemutatja azt is, milyen kérdések, elvégzendő feladatok maradtak a jövőre.

Lélekkel és értelemmel

A magyar református énekeskönyv megújulásának alapelvei, példatárral

Letöltés

Lélekkel és értelemmel II.

Az új református gyülekezeti énekeskönyv 2018-ban megjelent második előkészítő kiadványa egy minden eddiginél bővebb összeállítás, melyben stílusukban, műfajukban és témájukban is új énekek jelennek meg. A próbakiadvány célja, hogy a gyülekezetekben kezdjék el megtanulni és használni az új énekanyagot, így az beépülhessen a közösség életébe, a hibákat pedig még a megjelenés előtt ki lehessen szűrni.

Lélekkel és értelemmel II.

Az új református énekeskönyv előkészítő füzete

Letöltés