előző nap

„Aznap éjjel pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: Bízzál,...” ApCsel 23,1–11

1 Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: Testvéreim, férfiak, én teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig. 2 Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. 3 Pál ekkor így szólt hozzá: Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek? 4 Erre az ott állók ezt mondták: Isten főpapját gyalázod? 5 Pál így válaszolt: Nem tudtam, testvéreim, hogy főpap. Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” 6 Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: Testvéreim, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak feltámadásába vetett reménységem miatt vádolnak engem. 7 Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. 8 A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. 9 Nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valóban Lélek szólt hozzá vagy angyal? 10 Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba. 11 Aznap éjjel pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!

Bibliaolvasó kalauz – Futó Zoltán igemagyarázata

Nehéz feladat bíráskodni, mégis gyakran tesszük. Akkor is, ha nem feladatunk. Hányan vannak, akiket már akkor elítéltünk a szívünkben, mielőtt meghallgattuk volna őket? Hányan vannak, akiket eleve megvetünk, így hát bármit tesznek, mondanak, az csak rossz lehet! Anániás főpap csak azt tette, amit mi is állandóan gyakorlunk... Mikor fogunk végre Krisztus szeretetével nézni egymásra? Mikor fogunk végre az Igazság, azaz Krisztus után vágyni, s nem a magunk igazát hajtogatni? Vajon minket is ilyen könnyű megosztani, mint a nagytanácsot? Krisztusban leszünk egyek, ezért csak Krisztushoz ragaszkodjunk!

RÉ 100 MRÉ 100

„Mindennek megszabott ideje van…” Prédikátor 3,1–8

1 Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. 2 Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. 3 Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. 4 Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. 5 Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. 6 Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. 7 Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. 8 Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(1) „Mindennek megszabott ideje van…” (Prédikátor 3,1–8)

Isten szabta meg mindenek idejét, hiszen Ő – aki „időfölötti” – teremtette az időt is. Mindegyik rendelt idő egy külön üzenet, egy külön világ!

Amikor a rendelt idők megannyi alkalmára vonatkozó ellentétes felsorolásokat olvassuk, akkor bölcsességért könyörgünk, hogy az Úr vezessen bennünket, és az Őáltala rendelt időket felismerjük, azokkal áldottan éljünk, azokat el ne vétsük, össze ne keverjük, azokhoz engedelmesen igazodjunk. Gyarlóságunk, hogy sokszor nem jól élünk az idővel: akkor sírunk, amikor nevetni kellenek, és akkor nevetünk, amikor sírni kellene (4); akkor ölelnénk, amikor tartózkodni kellene, és akkor tartózkodnánk, amikor ölelni kellene (5); eldobunk magunktól, amikor megtartani kellene, és megtartani akarunk olyat, amit az Isten már elvett tőlünk (6); hányszor hallgatunk, amikor szólni kellene, és hányszor fecsegünk, amikor hallgatni kellene (7). Bizony hányszor nem tudjuk odabízni azokat, eme idők közül, amelyek teljesen az Úr kezében vannak: mert bizony ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak (2).

Persze könnyű ezeket kimondani, de nagyon nehéz megélni. Ezért ismét csak azt hangsúlyozhatjuk, hogy leborulva könyörögjünk az Úr előtt! Hiszen minden időt körbeölel az Isten örökkévalósága, Isten megváltó, üdvösséget ajándékozó szeretete. Életünk nyomorúsága, a bűn miatt, hogy nincs meg bennünk a képesség, hogy jól éljünk az alkalmakkal. Az az ember fedezi fel a rendelt időt, aki Isten örökkévaló szeretetéből részesülhetett; aki Jézus Krisztusban van. Az ilyen ember él az Istentől készített idővel, de nem él vissza azzal. A hit embere értékeli a jelent, de nem értékeli túl, hanem el is tudja engedni azt; miközben folyamatosan könyörög a megkülönböztetés, isteni mérték szerinti erejéért, bölcsességéért.