„Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” 1Móz 12
1 Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2 Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3 Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4 Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. 5 Fogta Abrám Szárajt, a feleségét és Lótot, a testvére fiát meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akire Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. 6 Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön. 7 Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. 8 Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felverte sátrát: Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. 9 Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé. 10 Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy jövevényként ott tartózkodjék, mert súlyos volt az éhínség azon a földön. 11 Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd, tudom, hogy szép asszony vagy. 12 Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. 13 Mondd hát azt, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen általad, és ne öljenek meg miattad! 14 Így is történt. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony. 15 A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába. 16 Abrámnak pedig jó sora lett a felesége által: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálóleányai, szamárkancái és tevéi. 17 De nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt. 18 Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? 19 Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj! 20 Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.
Bibliaolvasó Kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Krisztusban minket is arra bátorít az ige, hogy Ábrahám utódaiként útra keljünk, legyünk Jézus követői, hogy lelki (és néha fizikai) értelemben arra a helyre vezethessen, amelyet ő mutat nekünk. Sosem azon van a hangsúly, amit elhagyunk, hanem azon, amire hív az Úr. Ábrahámnak szólt, Krisztusban teljesedett ki, és benne mi is ebben az elhívásban kapunk részesedést: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (3).
RÉ21 611
Könyörgés | 714 | Tehozzád jövünk már, Istenünk
„A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért…” Mk 2,23–28
23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. 24 A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? 25 Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26 Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 27 Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(27) „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért…” (Mk 2,23–28)
Egyre több az ütközőpont Jézus és a farizeusok között. A szombat megtartása a ragaszkodás jele volt az Istennel kötött szövetséghez, amelyben Izráel kifejezte, nem felejti el Teremtőjét és Szabadítóját. Istentől rendelt nap, az imádságé, hálaadásé és pihenésé. Azt vallották, a szombat megtartása őrzi meg a népet. A Messiás is csak akkor jön el, ha hűségesen megtartják a szombatot. A farizeusok szemében a tanítványok „megélhetési bűnözők”, és ehhez Jézus is asszisztál. Ahelyett, hogy elhatárolódna tőlük, ezt az eseményt használja fel, hogy visszaadja a szombat törvényének eredeti értelmét. Isten a nyugalom napját arra szabadította fel, hogy a vele való közösségben tanuljunk azzal boldogan, hálásan élni, hitünk erősödjék, és a feladatainkat felelősen végezzük. Nem önmagáért adott intézmény, hanem ajándék idő. Jézus pedig ezzel szabadon élt, amikor nem állította le a kalásztépést. „Az Emberfia ura a szombatnak is.” Ő úr a megcsontosodott törvények és a törvény nélküli világ erői fölött is. Vajon ki és mi uralja a mi időnket, gondolkodásunkat, szemléletünket, döntéseinket, cselekedeteinket?
