Magyar Református Egyház

Karácsonyi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

„Simeon akkor karjába vette a gyermeket, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára.” (Lk 2,28–31)

KERESZTYÉN TESTVÉREINK!

Világunk gyötrődéseiben Simeon imádsága biztos oltalmat ad. Amikor József és Mária felmegy Jeruzsálembe hálát adni Istennek Jézus születéséért, a templomban istenfélő emberrel találkoznak, Simeonnal, aki egymaga köti egybe az Ó- és Újszövetséget, Isten örök közeledését hozzánk. Simeon karjába veszi a kisgyermeket, íme, a régi hordozza az újat. Éneke pedig hálaadás is, mert Krisztusban teljesül Isten és ember új szövetsége, íme, a régi is áldást nyer az újból.

Simeon Jézust tartja a kezében - Andrej Siskin orosz festő műve

Andrej Siskin orosz festő Simeon a kezében tartja Jézust című műve

Örülni szeretnénk, de gyötrődünk, mert szétzilált emberi kapcsolataink megterhelik a karácsonyi ünnepet is. De Isten soha sincs távol tőlünk. Hűsége és irgalma megerősíti hitünket, és örök szeretetére irányítja reménykedésünket.

Simeon imádságában felragyog az igaz hit, mert ő hosszú évtizedeken át várakozva biztos igazságnak tartotta Isten ígéretének teljesülését, egyúttal teljes szívvel bízott abban, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem neki is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz, ingyen kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért. Arra kérjük Istent, hogy a Szentlélek hozza létre bennünk is ezt a hitet az evangélium által!

Hisszük, hogy Isten a mostani karácsonyi ünnepünket is betölti a nekünk szerzett üdvösség szent erejével. Jézus születése napján láthatóvá válik az, hogy Isten nem mond le rólunk, és mindig hűséges marad ígéreteihez.

Sok hamis hír és félelemkeltés közepette és ellenére az örök jó hír, az evangélium bátorítja a mi nemzedékünket is. Isten „minden népek szeme láttára” megmutatja, hogy nála van a gyógyulás, a szabadulás, az élet teljessége. Isten az élet, nélküle élni olyan, mintha nem is élnénk. De lám, a gyermekben ott rejlik a várva várt vigasztalás, világosság és feltámadás.

Kérjük hát egy szívvel, egy lélekkel Istentől e nagy áldás kiáradását, és kívánjuk a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház minden gyülekezetének és a nagyvilágban szétszórtan élő református hittestvéreinknek, hogy ezen az ünnepen is teljes örömünk legyen az érettünk megszületett Krisztusban, aki a jövő, és mi együtt követjük őt.

2021 karácsonyán

Testvéri szeretettel:

Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József püspök és Dr. Nemes Pál főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Kató Béla püspök és Tőkés Zsolt főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Pásztor Dániel püspök és Dr. Molnár Pál főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Fekete Károly püspök és Molnár János főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület