Magyar Refomátus Egyház

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök igehirdetése

Elhangzott 2009. május 22-én az Alkotmányozó Zsinatot követő szabadtéri hálaadó istentiszteleten Debrecenben.

1Móz 37, 12-17
„Testvéreimet keresem”

Ha megkérdez majd bennünket a gyermekünk vagy az unokánk, mi is történt 2009. május 22-én Debrecenben, miért gyűltek össze ennyien a Kárpát-medence minden szegletéből, mit kerestek ott, én azt válaszolnám, amit ez a mezőn bolyongó fiatalember felelt arra a kérdésre, hogy mit keres ott: a testvéreimet. Ezért vagyunk együtt, mert rájöttünk, hogy egymás nélkül nem kicsik vagy nagyok vagyunk, hanem csonkák. Azért jöttünk, hogy elhirdessük: Nem akarunk csonka családban élni. A magyar reformátusok családjának együtt kell követnie Krisztust, mert Ő a jövő.

A bibliai történetben Józsefet, az egyedül járó álmodozót látjuk, akit apja küld legeltető testvérei után. Nem sejti még az álmodozó, hogy mi vár rá, ha meg is találja őket. A realista, sértődött testvérek kegyetlenül megleckéztetik. Kitaszítják maguk közül. A kút mélyére, majd rabszolgasorba kerül. Úgy tűnik, ők az erősebbek, ők vannak felül, József pedig alulra kerül. Majd sok év után, amikor nagyot változik a csillagok állása, újra találkoznak. Ők, a testvérek. Csakhogy ekkor már József magasodik föléjük. Már-már emberfeletti hatalommal nézhet le rájuk, az éhező, szegény kiszolgáltatottakra. A növekedő ember, József, eléri a növekedés határait. Felette már csak az istenként rettegett fáraó áll egész Egyiptom birodalmában. S ekkor József újra ki tudja mondani az emberi együvé-tartozás elemi szavait: a testvéretek vagyok. Ha nem ezt mondaná, saját emberségét tagadná meg, s elvitatná az emberség jogát testvéreitől is.

majus22_bolcskei.jpg

Testvéreimet keresem – ez a legelemibb, legemberibb motivációja annak, ami ma köztünk történik. Európának ebben a szegletében, ahol oly sokszor csúfoltatott meg emberek, nemzedékek, népek és nemzetiségek embersége. Ahol oly sokszor hitették el, hogy jobb lesz egyikünknek a másik kárára.

Ezért több nekünk Európa annál, hogy megelégedjünk azzal: piacot keresünk. Nagyobb terjeszkedési lehetőségeket, több fogyasztót, egységes jogrendet, nagyobb biztonságot. Ha nem testvéreinket keressük, vagy elvitatjuk egymástól múltunk, nyelvünk, kultúránk, hitünk jogát, akkor semmi újat nem tudunk kitalálni, akkor csak a régi nótát fújjuk tovább – legfeljebb más hangszerelésben. A hit emberei nem lehetnek mások, mint álmodozó realisták, akik szent makacssággal hiszik, hogy érdemes keresniük testvéreiket. Mert ebben az értelemben is igaz, hogy nem jó az embernek egyedül lenni.

Testvéreimet keresem – ennél többet nem mondhatunk, de ennél kevesebbel sem elégedhetünk meg. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a legszentebb, legigazabb, legemberibb szavakkal is vissza lehetett és vissza lehet élni. Hányszor történt meg, hogy testvért mondtunk, de valójában ellenséget, idegent, vetélytársat gondoltunk. Közös jövőnk akkor lesz emberséges, ha nagyon vigyázunk ezekre a határszavakra, hogy hitünk, emberségünk határain belül maradjunk.

Annak a Krisztusnak a követségében járhatunk, aki maga is testvéreit kereste ebben a világban. S amikor az keresztre szegezve kivetette ebből a világból, mint aki számára nincs itt hely, akkor úgy válaszolt, hogy feltámadása után mellénk szegődött az úton. Ez a mi reménységünk, ez marad a világ reménysége is.

Mi történt május 22-én Debrecenben? A magyar reformátusságot ábrázoló kép, amelyet közel kilenc évtizede kiszakítottak a keretéből, újra keretet kapott. A keret nélküli kép mindig sérülékenyebb, a szélei foszladoznak, töredeznek. A keret nem díszítő tartozéka a képnek, hanem védi, óvja, s tartást ad neki. Áldjuk Istent elfogadott alkotmányunk keretéért, amelyik segít összetartani és kiábrázolni Krisztusban megnyert egységünket. Ámen