Magyar Refomátus Egyház

Koncsol László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiszteletbeli fogondnokának köszöntő beszéde

Elhangzott 2009. május 22-én az Alkotmányozó Zsinat üzenetének kihirdetését követően Debrecen főterén.

Testvéreim! Történelmi emlékezetünk híven őrzi az 1672-1682-es gyászévtized, a várbörtönökbe vetett, gályarab és vértanú prédikátorok-iskolarektorok emlékét, ámbár ez a csapás csak egy viszonylag szűk terület protestánsait - és csak protestánsait - sújtotta. Szemben vele a mögöttünk maradt évtizedek Trianontól a kommunizmus bukásáig és a szigorúan őrzött országhatárokba zárt nemzetállam-eszme uniós meggyöngüléséig a történelmi ország utódállamainak minden egyházát, az anyaországiakat is fölszámolásra ítélték. Nem évtizedet, hanem egy egész gyászévszázadot hagytunk magunk mögött, amelyben a szabad lélek, a szabad szellem és a vallás jórészt a magánélet katakombáiba szorult. A gályákon és a börtönökben pár tucat prédikátor és rektor szenvedett és pusztult el, de a gyászévszázadnak keresztyén lelkészek és hívek légiói, zsidó testvéreink százezrei estek áldozatul, intézmények és gyülekezetek százai enyésztek el. Még ötven év, s a szocialista tervgazdálkodás a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat is örökre elsorvasztotta volna. A Trianonban, majd Párizsban darabjaira zúzott Kárpát-medence sérült vagy megmámorosodott kis nemzetei a nyugati és keleti ateista diktatúrák prédájául estek, s újpogány eszméikkel („A múltat végképp eltörölni [...] A Föld fog sarkából kidőlni [...] És nemzetközivé lesz...” - énekelték csak pár hete is alak- és névváltogató, trükköző kormánypártotok nagygyűlésének küldöttei az ominózus évtizedek programját) izzé-porrá zúzták társadalmainkat, szétverték az emberi szolidaritásnak kereteket biztosító belföldi és nemzetközi szervezeteket. Egyházunk Alkotmánya az utódállamok politikai kényszeréből szétfejlődött, törvényhozása nemkülönben.

Testvéreim! Mindnyájan Isten gyermekei, alkotmányos királyságának szabad polgárai vagyunk. Az Ő birodalmában minden ember egyenlő, alkotmánya a Tízparancsolat, törvényeit Jézus véglegesítette, életünkkel nekik, az Atyának és a Fiúnak kell elszámolnunk.

A Teremtő birodalma nem ismer határokat. „Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak” – szólt Máté szerint Jézus (22. 21.), s mint polgárok mi is szót fogadunk neki. Tiszteljük földi országaink törvényeit, adópénzeinket államunk pénztárába fizetjük be, hogy építsenek rajtuk utakat, vasutakat, hidakat, iskolákat, kórházakat, de lelkünk, szellemünk, hitéletünk („és ami az Istené, az Istennek”) fölolvad a református, a keresztyén, az ó- és újszövetségi és az emberi egyetemességben. Istenben és Jézus Krisztusban. A határtalanban.

Nagy közösségek keresik egymás erősítő szövetségét. Katolikus testvéreink a római egyház nemzetek fölötti kánonjai szerint szervezik életüket, a Kárpát-medence hét országába szakított magyar reformátusok egyházi életét pedig közös Alkotmányunk fogja szabályozni a svájci reformációt követő egyházak világszervezeteiben. Egymásba kapaszkodunk, jelenlegi és majdani próbáinkhoz megújított egységünkben keresünk megerősítést.

A földön mindenki nőni és erősödni akar, s teszi ezt többnyire mások ellen. Mi is növekedjünk, de ne mások rovására, hanem önmagunkból, táptalajunkból, gyökereinkből, mint a jézusi mustármag, mint Kárpát-medencénk óriástölgyei. Növekedjünk lélekben, de ne feledjük, hogy test is vagyunk, hogy az Úr hús-vér szolgáknak hús-vér testvéreink közösségébe küldött bennünket, hogy őket szolgáljuk. Egyházunknak társadalmi küldetése is van. Egy háromezer éves zsidó-keresztyén mandátum vár arra, hogy országaink és nemzetünk társadalmát Istennek tetsző módon segítsen elrendezni. Egyházunk óriásokat adott nemzetünknek, alapozókat és váteszeket küldött a fórumokra, belső demokráciánk Genf óta ötszáz éve működik, és szolgál az oly igen áhított, konszolidált polgári demokrácia mintája gyanánt. Keresnünk és tökéletesítenünk kell a társadalom, a polgárok, a nemzet segítésének eszközeit, a politika sugallásának formáit, de nem a pártoskodás, a végrehajtó kormánypolitika szintjein, hanem a főhatalom, az Istennek, az embernek és nemzetünknek szolgáló fölkentek királyi magasában, nem feledve, hogy Egyházunk Istentől és Jézustól nyerte földi küldetésének mandátumát. Pártok, kormányok, politikai formációk jönnek és mennek, de Isten és az Ő mandátuma örökkévaló.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház sajátos, etnikailag kevert összetétele miatt egyelőre nem csatlakozhatott a Magyar Református Egyház Alkotmányához, egyházkerületünkben történelmi okoból a confessio egyetemes és a natio – a nyelv, a lingua – partikuláris elve ütközik, és most a kisebb, XIX. századi elv győzött az egyetemesség gondolatán, de ahogy VIII. Zsinatának első – hanvai – ülésén, ez év április 18-án egyházi parlamentünk kinyilvánította, „az országhatárokkal való széttagoltság ellenére is magától értetődőnek tartja a Kárpát-medencei reformátusság egységét. Ez az egység” – folytatja a nyilatkozat – „nem csatlakozás vagy nem csatlakozás kérdése, hanem Istentől kapott ajándék, amely a közös történelmi gyökerekből fakad, kifejezi a máig megőrzött hitvallási és tanításbeli azonosság, megerősítésére pedig ösztönöz az a tény, hogy egyházunk, valamint az egész Kárpát-medencei reformátusság túlnyomó része magyar ajkú és érzelmű.” Kívülmaradásunk ellenére, folytatja a nyilatkozat, „fontosnak tartjuk a Generális Konventen belüli további együttműködést mindazokon a területeken, amelyeket az Alkotmány is felsorol, a jogharmonizációs folyamatot is beleértve. Ennek szellemében vesz részt egyházunk a Kárpát-medencei magyar reformátusságnak a közös zsinattal egybekötött hálaadó ünnepi istentiszteletén Debrecenben 2009. május 22-én – bizalommal tekintve az összetartozás jövőbeni munkálására.”

Ezek után az Úr minden áldását kérem a Magyar Református Egyházra, nemzetünkre, országainkra, felekezeteinkre, minden nemzetére, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházra, egyházkerületünk magyar és szlovák híveire, Istennek egyedül tetsző belső békéjére. Szeressen és áldjon bennünket az örök Isten. Ámen.