Menjünk el Betlehembe!

Az első karácsony pásztorai sötétségben és félelemben képesek hallgatni az angyal üzenetére és a mennyei seregek bizonyságtételére. Azok az egyszerű emberek csodát láttak és hallottak arról, hogy a dicsőséges Isten megváltoztatja a világot, amelyben soha nem tapasztalt békesség és jóakarat boldogít minden embert. Krisztus megszületett, azaz megjelent Isten üdvözítő kegyelme. (Tit 2,11) Irgalommal nyit új utat nemzete elé, nem emberi érdemek miatt, hanem megújító Szentlelke által. (Tit 3,5)

Az Ószövetség prófétái elhatalmasodó romlás között elhallgatnak. Zakariás – Keresztelő János apja – fogalmazza meg a teljesen új világról szóló vágyat. „…Meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.” (Lk 1,78-79) Történelmünk során kerültek őseink hasonló mélységbe, felsorolhatatlanul sokan fordultak könyörgőn az ég felé irgalmat remélve. Nem rejthetjük el magunkat napjaink drámai küzdelmében, amely hasonló Pál apostol hajótörési élményéhez. „Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.” (ApCsel 27,20)

Az életveszélyes halálvölgyeken, ahol a magány, a sötétség, a tehetetlenség rémítő elemei között vergődünk, érdemes az első karácsony pásztorainak példáját követnünk. Csapdák, szakadékok, ellenséges erők között hallgatnunk kell a mennyei hangokra, értenünk kell Teremtőnk szavát, követnünk Krisztus nyomát, keresni a Szentlélek közösségét. Kegyelemből támogatott önvédelem ez saját bűneinkkel és az ellenünk vétkezőkkel szemben.

Az angyal és a mennyei sereg távozása nem keserítette el a pásztorokat, nem merültek el önsajnáló búskomorságba. Nem rágalmazták Istent a rövidke látogatás miatt, és nem vádolták azzal, hogy keveset adott a jóból! Tudták, hogy ezek után rajtuk a sor. Egyikük kimondta a félelem, a lemondás, az önfeladás ellenszereként felfogható felszólító mondatot: „Menjünk el Betlehemig…” Ne tétlenkedjünk, ne sajnálkozzunk, ne panaszkodjunk, menjünk és nézzünk! Ma, a világban tapasztalható keresztyénüldözés idején vegyünk részt – akár személyesen, akár az online közvetítéseken keresztül – saját gyülekezetünk istentiszteletén. Azt nézzük, ami történt. A pásztorok ezt úgy említik, hogy a valóra váltott szót, az igazi ígéretet akarják közelről megtapasztalni. Ami „történt”, azt János így fogalmazza meg: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14) 

A pásztorok az első karácsonykor felismerik és el is mondják, hogy mindent Urunk cselekedett, ezért nem lehet bizonytalanul, vagy felelőtlenül fogadnunk az örömüzenetet. Legyünk a régi pásztorok új utódai, hogy hiteles evangéliumközvetítéssel, közösségépítéssel és a Lélek erőivel szolgáló alázattal tegyük a karácsonyhoz hasonlóvá a hétköznapjainkat is.

Áldott karácsonya legyen mindannyiunknak!  

2020 karácsonyán