Magyar Református Egyház

Bátorság az újrakezdéshez

Református templomot avatott a kanadai Torontóban Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Az istentiszteleten és az Első Magyar Református Egyház új templomának és közösségi központjának megnyitóján részt vett a magyar köztársasági elnök is. Novák Katalin hangsúlyozta: a diaszpórában élők és az anyaország összetartozása felelősség is mindkét fél számára.

A reformáció emléknapjának előestéjén szentelte fel a torontói diaszpóraközponthoz kapcsolódó református templomot Balog Zoltán püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az ünnepi istentiszteleten arra a bátorságra hívta fel a hívek figyelmét, amely az újrakezdéshez szükséges.

Balog Zoltán Torontóban 2022.jpeg

Az Első Magyar Református Egyház új templomának felszentelése Torontóban

Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

A püspök úgy fogalmazott: fontos történelmi tapasztalata a magyaroknak, hogy a hitre és az egyházra számíthatnak. A magyarok akkor is életképesek, amikor távol kerülnek az óhazától. Balog Zoltán az M1-nek adott interjúban kiemelte azt is, milyen jó, hogy amikor új életet kell kezdeni egy új világban, például Kanadában, akkor ott vannak azok az egyházi közösségek, akik nemcsak befogadnak, hanem segítenek is tájékozódni az új világban.

ART_2683__.jpg

Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

Vass Zoltán, a Torontóban szolgáló magyar református lelkipásztor az idáig vezető útról azt mondta: rengeteg munka és támogatás kellett ahhoz, hogy a központ és a templom elkészülhessen. Bíznak benne, hogy az új helyen sikerül egy kis magyar szigetet kialakítani. A templomon túl olyan helyeket kell teremteni, ahol találkozhatnak egymással a közösség tagjai. A Magyar Diaszpóra Missziós Központ és a templom kialakítását a magyar állam támogatta, ebben közreműködött a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

ART_3165__.jpg

Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

Az ünnepségen részt vett Magyarország államfője is. Novák Katalin beszédében kötelességének nevezte, hogy tudjon a kanadai magyarokról, törődjön velük és büszke legyen rájuk. Egyben biztosította az ott élő magyarságot arról, hogy amiként a magyarok számíthatnak Kanadára, ugyanúgy számíthatnak Magyarországra és államfőjére is.

Novák Katalin Torontóban.jpg

Novák Katalin ünnepi köszöntője

Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

A torontói Első Magyar Református Egyház gyülekezete 2019 januárjában költözött ki korábbi templomából, és most vehette birtokba az új templomot, amely egy épületben kapott helyet a diaszpóraközponttal. A központban gyülekezeti termek, közösségi helyiségek is várják az eklézsia, valamint a torontói magyar közösség tagjait.