Háromszékről Floridába

Hogyan lett lelkész, ha tizennégy évesen még nem annak készült?

A marosvásárhelyi orvosi egyetemre terveztem felvételizni, de épp akkor nem indult biológia–kémia osztály a helyi gimnáziumban, így a református kollégium teológia–filológia osztályát választottam. Hamar elhívást éreztem a lelkipásztori pályára, s már tudatosan a kolozsvári teológiára készültem. A kollégiumban ismertem meg a feleségemet is, ugyanis a tanítóképző akkor még ugyanabban az épületben működött; én az előbbibe, a berecki származású Mákszem Enikő az utóbbiba járt. Ő is Kolozsvárra került, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem szakára. 2006-ban házasodtunk össze, amikor a teológiát befejeztem. Az egyetem utolsó két évében segítettem a Kolozsvár melletti hídelvei gyülekezet munkáját, majd a két év segédlelkészséget is ott töltöttük. Szerettünk volna még Kolozsváron maradni, a fordítói szakmát is meg akartam tanulni – az egyetem alatt két nyarat Amerikában töltöttem –, azzal a meggyőződéssel, hogy az erdélyi magyar lelkészi társadalomnak is a segítségére lehetek teológiai művek fordításával. Nem támogatták, így kerültünk az úgynevezett „nagypapi” záróvizsga után a vízaknai gyülekezetbe. Fiatalkorunk legszebb tizenkét évét töltöttük ott, annak ellenére is, hogy nehéz korszak után érkeztünk: elődömnek távoznia kellett, emiatt elég keserű szájíz maradt a gyülekezet tagjaiban. Még Pap Géza püspök is visszakérdezett, biztosan ezt akarom-e, mert az nehéz eklézsia, és hozzátette, ha bármi gond van, hívjam a helyettesét. 2014-ben, amikor csaknem száz év eltelte után újra volt püspöki vizitáció a közösségben, Kató Béla látogatott meg minket, a köszöntéseket ezzel kezdtem: tisztelettel és örömmel jelzem, nem kellett telefonálni, mert ez a közösség semmi egyébre nem vágyott, mint szeretetre: olyan lelkészre, aki kedveli a gyülekezetét.

Miért választotta Vízaknát?

Nyilván ebben is a Gondviselés működött, hiszen nem volt kötődésem a városhoz. Csak utólag tudtam meg: négyezres településről van szó, amely sós tavainak köszönhetően kapott (fürdő)városi rangot még a régi rendszerben. A lakosság mintegy tíz százaléka magyar (háromszázötven református és ötven katolikus lélek). Feleségem tanító lett a helyi iskola magyar osztályában. Voltak nehéz évek, amikor egyszerre öt osztályt – az előkészítőtől a negyedikig – kellett oktatnia, nevelnie. Beatrix lányunk érkezése után már nem született gyermek a magyar közösségben, idővel bezárt az óvoda. Az utolsó két évünkben kemény küzdelmet vívtunk a magyar osztály megtartásáért. A román igazgató mindent megtett annak érdekében, hogy fennmaradjon a csoport, de miután eljöttünk, megszűnt. Mi épp abban az arany időszakban működtünk ott, amikor sok gyerek volt, és rengeteg munka zajlott a gyülekezetben. Érkezésünkkor még összesen mintegy negyven gyermek tanult az ifjúsági és a vallásórás csoportokban. Amikor átvettem, papíron háromszáztizenöt lelket számlált a vízaknai református gyülekezet, ma tudtommal már háromszáznál kevesebben vannak, mert nem születtek gyerekek. Most kezd egy kicsit újra nőni a gyerekszám. Van némi középkorosztály és fiatalság is, a közeli Nagyszeben munkahelyeket tud teremteni. Ez nagy segítség a vízaknaiaknak, ám nem könnyű a megélhetés, a mai ifjúság egyre kevésbé vállal kettőnél több gyereket.

Milyen „rengeteg munka” zajlott ott a tizenkét év alatt?

Az egyik legnagyobb megvalósult vállalkozás az ifjúsági ház a templomkertben. A régi koporsóműhely épülete lassan a fejünkre dőlt. Holland testvérgyülekezetünk szeretett volna maradandó közös nyári projektet. A gyülekezetnek működött ugyan egy nagyobb közösségi terme, de nem volt kisebb ifjúsági helyisége, így azt építettük meg együtt. 2012-ben fejeztük be, Pap Géza püspök szentelte föl. Közben folyamatos huzavona zajlott az elkobzott egyházi javak visszaigénylése, majd birtokbavétele körül. A vízaknai egyházközség valamikor nagynak és gazdagnak számított, rengeteg ingatlannal, ezer feletti lélekszámmal, két parókiával és két lelkésszel. A kommunizmus alatt elkobozták a tanítói lakást és a régi parókiát, azokat visszaszereztük, de újabb pereskedéssel járt a birtokbavétel. Amikor végre ez is megtörtént, fel kellett újítani, mert használhatatlan állapotban leledzett. Hála Istennek, utódom, a 2020 decemberében érkező Béres Levente vezetésével sikerült a felújítást befejezni, így létrejött az Ifjúsági Táborközpont. Közben önerőből és kisebb pályázatok segítségével kicseréltük a templom főhajójának teljes tetőzetét, a templomtorony egy részét pedig holland támogatással újítottuk fel. Ez a XIII. század elején épült gyönyörű erődtemplom „A” kategóriás műemlék, nem egyszerű a felújítása. A román és gótikus stílus ötvöződik benne – az újjáépítéseknek köszönhetően, mert a török kori rombolások következtében egy része megsemmisült. Falfreskók is ékesítik. Amikor bekerült a felújítási programba, az első lépés a teljes régészeti feltárás volt. Kiderült, nemhogy két, de három kripta is húzódik az épület alatt. Sőt, a régészek gyanították, hogy lennie kellett egy még korábbi templomnak is, amelyet nem találtak meg, de megleltek valamit, aminek a létezéséről nem is tudtunk: egy XV. századi kápolna egyik falának maradványát, illetve a boltíves résznél lévő oszlopokat is. Nagy élmény volt szembesülni azzal, mennyire ősi közösség a vízaknai.

Amelyet viszont így még nehezebb lehetett otthagyni… Miért indultak el mégis a tengerentúlra?

Nem valami probléma miatt jöttünk el. Addigra teljesen rendbe jött a gyülekezeti élet. Mi kezdtük el az azóta hagyománnyá vált Vízaknai Magyar Napokat a magyar kormány Bethlen Gábor Alapjának támogatásával. A településre rengeteg vendég jár, a turizmusból megélhetne a város; a mostani és az előző polgármester is jól menedzselik a települést, rengeteg támogatásra – uniós pénzekre is – sikerrel pályáztak. A magyarok igyekeznek kivenni a részüket ebből a folyamatból; kürtőskalácsos és más magyar árusok is dolgoznak a tavak körül. A románság úgy nevezi Vízaknát: Erdély tengerpartja. Több tényező is közrejátszott a váltásban a gyerekszámcsökkenés és a magyar osztállyal kapcsolatos küzdelmek mellett, de a meghatározó az volt, amikor feleségem megkapta a zöldkártyát a vízumlottó útján. Diákként két nyarat töltöttem Virginiában, és megtudtam, némelyek sokszor akár egy órát is utaznak azért, hogy vasárnap részt vehessenek az istentiszteleten, míg nálunk a szomszédos templomba sem képesek betérni. Nem tartjuk a kapcsolatot az akkori lelkészekkel, de bennem nagyon megmaradt ez az élmény és a tudat, hogy az amerikai magyarságnak is van gyülekezeti élete, ott is szükség van papságra. Amikor a feleségem nevét kisorsolták, kimondtuk: nem lehet véletlen, kihasználjuk a lehetőséget. De nem volt könnyű döntés, sokat mérlegeltünk; még nehezebbnek és kalandosabbnak bizonyult a felkészülés és az utazás a Covid-járvány kitörése miatt. Az Úristen akarata nélkül lehetetlen vállalkozás lett volna idejutnunk – Krasznai Csaba püspök fogalmazott így az első clevelandi istentiszteletünkön, 2020. július 15-én.

Hogyan és miért kerültek hozzá?

Amikor megkaptuk a zöldkártyát, írtam neki a helyzetünkről. Utólag visszanézve különösen érdekes, hogy az első beszélgetésen jelen volt Bodor Péter Pál is, ő Sarasotában (Florida államban) lelkész. Két ajánlatuk volt: a püspök beosztott lelkésze leszek Clevelandben, vagy Sarasotában az akkor új tiszteletes munkatársa, gyülekezetalapítási tervekkel. Utóbbi rengeteg utazással járt volna, és mivel épp túl voltunk egy költözésen, a stabilabb Cleveland mellett döntöttünk. Így a hétvégén Krasznai Csaba mellett szolgáltam, hétköznap pedig dolgoztam, így kerültem Bőjtösékhez, s Laci bácsit, az első amerikai tiszteletbeli konzult gondoztam (2021. február 23-i haláláig). Az a támogatás és lelki tartalom, amelyet a Krasznai és a Bőjtös családoktól kaptunk, rengeteget segített a beilleszkedésben is. Noha már tizennégy éve szolgáltam lelkészként, az első fél év nem volt egyszerű; rengeteget tanultam, ez sokat adott ahhoz, hogy megismerjem az itteni társadalmi és egyházi életet. Abban az időben értettem meg azt is, mi a különbség az otthoni és az amerikai eklézsiai élet között. Szombatonként a gyülekezeti családokkal együtt bejártuk a gyönyörű Ohio államot, közben nagyokat beszélgettünk mindenféléről. Vasárnap először kisebb szolgálatokkal, imádsággal kezdtem, majd a püspök egyre több szolgálatot bízott rám. Együtt vezettük a konfirmációs felkészítőt és az online bibliaórát. Utóbbit azóta is együtt tartjuk, felváltva.

Milyen élményeket őriz Bőjtösékről?

Az az emberség és alázat, amelyet halálos beteget ápolva megtanulhatunk, életre szól. A frissen végzett lelkészeket nem küldeném azonnal gyülekezetbe, végezzenek egy év szociális munkát, tanulják meg, milyen egy emberrel törődni. S én már nem azt a Bőjtös Lászlót láthattam, akit a clevelandi magyarság ismert és elismert; életének utolsó évében egészségi állapota erősen megromlott. De a vele készült interjúkat visszanézve megtudtam, mennyire gazdag életút áll mögötte, milyen nagy irodalmi és történelmi tudása volt. Az ‘56-os események egész láncolatát általa értettem meg igazán. Életművébe betekintést nyerhettem halála után is, amikor Enikő segített a feleségének, Györgyinek átnézni a teljes irattárat, és megpróbálták rendszerezni. Laci bácsi óriási karaktere és a munkássága miatt úgy tűnhet, Györgyi picit háttérbe szorult, de rájuk is érvényes a mondás: minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. A felesége volt az a „motor”, aki Laci bácsit hajtotta; aki ott volt mellette mindenben, támogatta teljes mértékben, nyújtotta mindazt a biztatást, amely vitte őt előre, s közben megteremtette számára a szükséges hátteret. Házuk állandóan nyitva állt magyar írók, költők, irodalmárok, közéleti szereplők előtt. A vendégkönyveik óriási kincsek, ezekből Györgyi – aki idén lesz kilencvenéves – gondolkodás nélkül idéz; és amelyekből én is számos gondolatot hoztam magammal. Ma is családtagként viszonyulunk egymáshoz.

Hogy kerültek végül mégis Floridába, és mi fogadta önöket Miamiban?

Akkoriban nem igazán volt olyan hely, ahol tartósan szolgálhattam volna. Így amikor megjelent a floridai felhívás, beadtuk a pályázatot. 2021 májusában bemutatkozó szolgálatra jöttünk, június 6-án a választói közgyűlés egyhangúlag megválasztott lelkésznek. Jelentős múltú, 1948-ban alapított kis gyülekezet fogadott, amelynek életében az elmúlt tíz év hullámvasútnak bizonyult: éveken át hol volt lelkészük, hol nem. Az állandóság hiánya megvisel egy közösséget; még egy kompaktabb otthonit is, hát még egy amerikai magyart.

Miben látja a különbséget egy ottani és egy otthoni gyülekezet között?

Az otthoniak tagjaira általában ugyanaz a kulturális magatartás, habitus jellemző: egyazon nyelvjárás, gondolkodásmód, életstílus, néphagyományok. Az itteni közösségek vegyesek, az egész Kárpát-medencéből, sőt azon túlról is vannak tagjaik. Gyülekezetünk neve – Krisztus Első Magyar Egyesült Egyháza, röviden: Krisztus Magyar Egyháza, Miami – nem hordoz felekezeti jelzőt. Bár hitvallásában, tanításában és egyházjogilag református gyülekezet, elég sok katolikus tagunk is van, hiszen egész Floridában nincs magyar katolikus közösség és templom. A felekezeti különbségeket igyekszünk áthidalni, amennyire lehet, már nem is beszélünk róla, de a kulturális különbségeket nem egyszerű; mindenki hozza magával és próbálja beépíteni a saját hagyományait; ebből kellene közös nevezőre jutnunk. Emellett hatalmasak a földrajzi távolságok is. Miami világváros, évente akár öt-hatszázezer ember is Floridába költözik, főleg a Covid-járvány óta, és e tömeg jó része Miami környékére települ. Így ott jelentősen megnőtt a népsűrűség, ennek következtében a forgalom is. Floridában sohasem volt olyan, magyarok által sűrűbben lakott környék, mint Clevelandben, New Jersey államban vagy New Yorkban. Miami városában már alig élnek magyarok; a családosak általában inkább északabbra, a szomszédos megyékbe költöznek. A jelentős távolságot a súlyos forgalmi helyzet miatt is egyre nehezebb áthidalni. Ezért a gyülekezet az elmúlt időszakban arról gondolkodik, hogy a templomot valamivel északabbra költöztetjük, onnan a dél-floridai magyarságot jobban össze tudnánk fogni, közelebb kerülve az aktív templomjáróinkhoz. Már alakulnak ez ügyben a tervek, várjuk a megfelelő lehetőséget.

Milyen ingatlanokat érintene a költözés, és mekkora közösségről van szó?

A Kossuth közösségi terem 1952-ben épült, 1955-ben a templom, 1969-ben pedig az az ingatlanegyüttes, amely az egyházközség anyagi hátterét adja. A harminckét lakás nem jelent gazdagságot, csak a megmaradás lehetőségét. 1991 környékén épült a Petőfi-terem az ifjúság számára. Költözéskor az ingatlanokat is el kell majd adni, és a bevételből felépíteni az új komplexumot, viszont továbbra is elő kell teremtenünk azt az anyagi forrást, amelyet azok most nyújtanak – ez a költözésnek a közgyűlés által is megszavazott feltétele. Amikor idekerültünk, negyvenkét választó tagunk volt, most hetvenegyet tartunk számon. Többségük idős, középkorúak és fiatalabbak kevesen, kisgyerekes családosok még kevesebben vannak. Miami óriási missziós terület. Több mint százezer magyar él Floridában, de a nagy szétszórtság miatt rendkívül nehéz megszólítani őket. A fiatalabb korosztályt amúgy is egyre nehezebb rábírni az aktív közösségi munkára. Az istentiszteleteken a modern technológiákkal is élünk, például az élményszerűség érdekében kivetítőkkel. Próbálunk fiatalosabb, modernebb dicsőítő dalokat is felvenni a repertoárra. Szervezünk az egyházi naptárhoz kötődő eseményeket, amint sok világi rendezvényünk is van: szüreti bál, Erzsébet-, Katalin-bál, szilveszteri mulatság, Szent István-napi és magyar napi piknik, Valentin-napi zenés délután. Ezekre eljönnek olyanok is, akik egyébként nem járnak templomba. E lehetőségeket is kihasználjuk a misszióra: mindig elhangzik egy rövid nyitóimádság és köszöntés, amellyel igyekszünk megszólítani a résztvevőket. Jelezzük, hogy ez egyházi szervezésű világi esemény, és szeretettel várunk mindenkit nemcsak a bálokra, hanem a templomba is. Van olyan egyháztagunk, aki eleinte csak a rendezvényekre jött el, aztán bekapcsolódott az egyházi életbe is. A legújabb ötletünk: áprilisban szabadtéri istentiszteletet készülünk tartani egy távolabbi parkban, piknikkel egybekötve. A bálokon évtizedekig két-három százan vettek részt, de sajnos a járvány óta valami nagyon megváltozhatott a társadalomban. Florida sok közösségi vezetője – akár egyházi, akár világi – arról számol be, hogy attól fogva hatalmasat zuhant a látogatottságuk, az emberek már nem mozdulnak ki könnyen egy-egy rendezvényre.

Jól sejtem, hogy hosszú távra terveznek?

Igen. A feleségem azért tanul, hogy a tanítói diplomáját itt is használni tudja. Lelkészfeleségként a gyülekezeti életből aktívan kiveszi a részét, segít az ingatlanjaink adminisztrálásában is. A közösség nagyon bízott abban, hogy nem rövid távú tervekkel jövünk. Nekünk is kell a stabilitás; közösséget építeni amúgy sem lehet rövid távon. Vannak próbatételek és nehézségek, mint mindenütt. A közösség visszajelzése rendkívül kedvező: befogadtak, családtagokként tekintenek ránk. Az elmúlt huszonöt-harminc évben nem volt kisgyerekes lelkészcsalád a gyülekezetben; látjuk, mennyire megbecsülik, hogy egész családunk mindig részt vesz az istentiszteleteken, a rendezvényeken. Floridát is szerfölött megszerettük. Hurrikánnal még nem néztünk szembe, de itt ezzel együtt kell élni. Egész évben tart a meleg, és folyamatosan zöld vesz körül – ez felbecsülhetetlen érték. Akinek mindez nem elég, annak semmi sem az.