Rendkívül értékesnek tartom azon honfitársaink kitartását és hűségét hitük és magyarságuk mellett, akik kényszer miatt hagyták el hazájukat – fogalmazott Balog Zoltán püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét az október végi ausztráliai útjáról, a diaszpórában élő közösségekről, a keresztyén hit erejéről és a pápuák között szolgáló Molnár Mária református diakonissza örökségéről kérdeztük. Több helyszínre Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen látogattak el.
Hivatali elődjei is tettek látogatást Ausztráliában. Kató Béla püspök 2016-ban ugyancsak a köztársasági elnök delegációjának tagja volt. Miért tartja fontosnak egyházvezetőként a személyes kapcsolattartást a távoli diaszpórával?
Minket, magyar reformátusokat összeköt hitünk és származásunk. Szeretném, ha a személyes találkozás örömét is megtapasztalnák, így fontosnak tartom, hogy rendszeres látogatásokkal is kifejezzük együvé tartozásunkat az anyaországtól távol élő honfitársainkkal. Az Ausztráliai Magyar Református Egyház - amely a legtávolabbi diaszpóra –, egyik hagyománya, hogy kétévente egy Kárpát-medencei református püspököt hív meg a gyülekezeteihez. A koronavírus-járvány sajnos egy időre véget vetett a látogatásoknak. Idén azonban újra találkozhattunk, amikor felkerestem a Melbourne-ben, Sydneyben, Brisbane-ben, Adelaide-ben szolgáló lelkipásztorokat és gyülekezeteket. Ezek a helyi közösségek püspöki buzdításra alakultak és erősödtek meg. Csiha Kálmán korábbi erdélyi református püspök egykori látogatása alkalmával bíztatta a kint élő magyarokat, hogy távol szülőföldjüktől is ápolják hagyományaikat. Ő delegált lelkipásztorokat Ausztráliába, mind a négyüket Erdélyből. A rendszeres látogatás a diaszpórában élő és szolgáló lelkészeknek azért bír különös fontossággal, mert az itthoni egyház kérte őket arra, hogy hazájuktól több tízezer kilométerre, egy távoli világban ápolják több ezer református lelkét. Szeretném, ha tudnák, hogy számon tartjuk őket és szolgálatukat.
Istentisztelet Melbourne-ben
Október 23-án részt vett a Melbourne-i Magyar Református Templomban tartott megemlékezésen. Milyen találkozások jelentettek maradandó élményt ausztráliai útja során?
Az október 23-i megemlékezés azért volt különösen megrendítő, mert olyanokkal találkoztunk, akik 1956 után Ausztráliába menekültek, és gyermekeiknek közel negyven éven keresztül abban a szégyenben kellett élniük, hogy a forradalom leverése utáni hatalom gazembernek, bűnözőknek nevezte őket. Megdöbbentő volt látni, amikor ezek a tisztességben megőszült emberek könnyekkel a szemükben álltak ki a színpadra, ahol egy irodalmi összeállításban arról vallottak, hogy áldozatai ennek az időszaknak. A sok évtizedes megvetés után megkapták az erkölcsi elégtételt az anyaországtól. Rendkívül értékesnek tartom azon honfitársaink kitartását és hűségét a hitük és a magyarságuk mellett, akik kényszer miatt hagyták el hazájukat. Bár a hivatalos kommunista vezetés megtagadta őket, ők mégis hűségesek maradtak hazájukhoz.
Az önazonosságukban mennyire játszik közre a hitük, keresztyén értékrendjük? Milyen többletet jelent ez számukra?
Nehéz kérdés, mert akik diaszpórában élnek, nem ritkán az egyházi közösségeket inkább kulturális kapcsolódási pontnak tekintik, ahol valamilyen módon megélhetik a magyarságukat. De a kint szolgáló lelkipásztorok a Jézus Krisztusba vetett élő hitre hívják meg őket, amely nélkül a kulturális összetartozás is elporlad előbb-utóbb. Valóságos lelki közösséggé kell válni ahhoz, hogy erősítse egymást a hitünk és a magyarságunk. Hogyan maradhatnának meg erősek a gyülekezetek, ha a történelmi és kulturális örökség nem ágyazódik be az élő hitbe, amely lelki összekapcsolódást is jelent?!
Látogatása egyik úticélja Pápua Új-Guinea volt, ahol Molnár Mária református diakonissza hirdette az Igét száz évvel ezelőtt és 1943-ban mártírhalált halt. Mit jelent az ott élőknek az ő öröksége napjainkban?
Molnár Mária az Úr hívó szavára döntött úgy, hogy a világ egy távoli, apró szigetén hirdeti Isten Igéjét. Hitének, küldetésének és szeretetének erejét mutatja, hogy nemcsak emlékét, hanem az általa ébresztett, Jézusba vetett hitet a mai napig élik azok a teljesen más kulturális, éghajlati, történeti, földrajzi körülmények között élő emberek. Manus szigetén egy bibliaiskolát neveztek el róla, emlékköveket állítottak neki. Személyesen is kötődnek hozzá, hiszen egy őslakos fiút örökbefogadott, akinek a leszármazottjai Molnár Mária unokáinak, dédunokáinak tartják magukat. Az, hogy az evangéliumnak milyen maradandó ereje van, bennünk is erősítheti azt a reményt, hogy ha hűséggel elvégezzük szolgálatunkat, azt Isten maradandóan fogja megáldani.
Pitilu szigetén
Egyik igehirdetésében a bálványimádásról, a bálványok elleni küzdelemről beszélt. Kint, illetve itthon mit jelent a bálványimádás? Keresztyénként hogyan vehetjük fel a küzdelmet a bálványokkal szemben?
A bálványok emberemlékezet óta két funkciót töltenek be. Az egyik a félelem megtestesítése és az ezzel szembeni küzdelem. Molnár Mária is leírja, hogy azért van annyiféle szertartása és bálványa a pápuáknak, mert mindentől félnek. Mindenütt ott vannak a „gonosz szellemek”, őket valahogy meg kell jeleníteni és ki kell engesztelni, meg kell békíteni ahhoz, hogy ne veszélyeztessék az emberek életét. A másik az, amikor mi magunk teremtünk bálványokat. Ezekben benne van minden, amit a legjobban tudunk és amit a legjobban szeretnénk magunknak. Ezt istenítjük, tesszük életünk középpontjává és emeljük az igaz élő Isten helyére. Az Úr azonban meg akar bennünket szabadítani attól, hogy kizárólag a saját erőnkben bízva alakítsuk az életünket. Ez azért is veszélyes, mert amikor saját bálványunkra, klasszikusan a hatalom-erőszakra, a pénzre, a termékenység erejére (szexualitás) építjük az életünket, akkor embertársainkat nem kímélve próbáljuk elérni a céljainkat, és nem veszünk tudomást Isten szeretetéről, hatalmáról. A kétféle bálvány összekapcsolódik: a félelem, illetve a mindenek ellenére való önmegvalósítás, aminek az eszközei azok, amiket bálvánnyá teszünk. Október 31-én, a reformáció napján beszéltem erről Sydneyben. Luther Márton azt mondta: a te bálványod az, ami a legfontosabb a szívednek, és ha ez nem az Úristen, akkor az csak bálvány lehet, még akkor is, ha emberileg pozitív dolog. Kálvin arról beszélt, hogy az ember szíve egy bálványkészítő műhely, amiben újabb és újabb bálványokat készítünk. Ebbe fektetjük a bizalmunkat, hitünket, jövőnket. Ezek a saját magunk által készített bálványok azonban nem tudnak valóságos, segítő, isteni hatalom lenni az életünkben.
Tapasztalható a bálványok újraértelmezése napjainkban?
A XXI. század embere sem kevésbé bálványimádó, mint az I. században vagy az ókorban élt emberek voltak. Három olyan „alapbálvány” van, aminek megtartó erejében bízik az ember. Az egyik a hatalom, az erőszak bálványa: ha nálam van a hatalom, és ezt erőszakkal képviselem, akkor teljesítem be az életemet, akkor tudok előnyt szerezni másokkal szemben. A másik a pénz, a vagyon felettünk szerzett hatalma, amiről azt hisszük, biztonságot ad másokkal szemben. A harmadik, ami az ókori világban a termékenység ereje volt, az a szexualitás hatalma, amikor a másik birtoklásában és kihasználásában valósítom meg önmagamat. Ez a három alapkísértés különböző variációkban napjainkban ugyanúgy tapasztalható, mint a korábbi időkben.
Melyik az az élmény, amit a szívébe zárt erről az útról?
Molnár Mária elhívásának és szolgálatának története mélyen megérintett. Leveleiben a pápuák közötti szolgálatáról úgy fogalmazott: rettegne attól a helyzettől, hogy Isten Manus szigetén keresi, de ő Budapesten van. Vagy Budapesten keresné az Úr, de ő Manus szigetén van. Annak megtalálása, hogy hol is van a helye a világban, miként tudja ellátni a rá bízott küldetést, belső békességet adott neki. Molnár Mária leírta azt is, hogy amikor hét év után hazajött néhány hónapra, Európát és Magyarországot már nem érezte otthonának. Az ő helye a pápuák között volt. Megérezték benne azt az erőt, amit a békességben megtalált küldetés jelent. Teljes lényével jelen volt közöttük. Nemcsak beszélt az Igéről, hanem vállalta az őslakosok életét, s a hit által a kultúrájukat is alakítani akarta. Életének példája arra tanít minket, hogy az Isten akaratában megtalált helyünk és életünk által csodák történhetnek.
Az utazáson készült fotógalériát a képre kattintva lehet megtekinteni.
„A templom az a hely, ahol az életünk egysége helyreállhat”
Ahhoz, hogy egy épület a Szentlélek templomává váljon, szükség van arra, hogy akik oda járnak, vigyék magukkal Isten Lelkét, Isten szeretetét – fogalmazott Balog Zoltán az új marsdeni magyar református templom szentelésén. A Zsinat lelkészi elnöke az ausztráliai magyar diaszpóránál tett látogatást, ahová Novák Katalin köztársasági elnökkel együtt érkezett.