Önkéntesek: Jöttünk, láttunk, visszamennénk

2012. május 21., hétfő

Szentendrén több csoportban is dolgoztak a Szeretethíd-önkéntesek. A Szentendrei Református Gimnázium diákjai szombaton a reggeli órákban látogattak el az Árvácska Állatmenhelyre.

Érkezésünkkor állatvédelmi oktatást tartott Horváth Ria, az intézmény munkatársa. A gyors eligazítás és a pólók kiosztása után két részre szakadt az önkéntesek csoportja.  Az előző Szeretethíd alkalmával a gimnázium tanulói vidám képekkel díszítették a befogadó állomás egyik oldalát. Mai feladatként megkapták az összes szabad fehér falfelületet kreativitásuk kibontakozásához. A fiatalok főként állatokat és természetet ábrázoló képeket festettek az épület falára.

Megkérdezésünkre két tizenéves állatbarát lány elmondta, hogy szeretnek festeni, ezért is jelentkeztek a Szeretethídra. Maguk választhatták ki, hogy mekkora területen, és milyen ábrával díszítik az előttük lévő nagyméretű, szokatlan textúrájú vásznat. Kedvüket még az sem vette el, hogy egy olyan napon, amikor nem kell iskolába menni, mégis korán kellett kelniük.

Miközben krétával felrajzolják az eltervezett ábrákat a falra és kikeverik a festékeket, meglátogatjuk a diákok másik csoportját. Ők a menhelyen kívül kapnak feladatot. Párosával indítják sétára a fiatalokat, mindenki kap egy-egy kutyát. Néha nehéz eldönteni, hogy ki kit visz sétálni. Egy kutya pár perc után kísérő nélkül lohol vissza a bejárathoz. Valahol elveszítették egymást...

Öröm és felelősség

Kiderül, hogy van olyan lány, aki nagyon fél az ugató kutyáktól. Ugatásból nem volt hiány a menhelyen, hiszen csaknem hetven kutyát fogadtak be a telepre, és ismerve az elhagyott állatok viselkedését - ha új embert látnak, fel akarják hívni magukra a figyelmet, hátha valaki elviszi magával – nem a csend uralta a környéket. Bár volt, aki kezdetben félénk volt a kutyákkal szemben, de egy-két sétakör után ez is oldódott. Két lány mesélte, hogy nagyon összeszoktak a kutyákkal és megsajnálták őket, ezért szeretnének örökbe fogadni és hazavinni egyet – remélhetőleg a szülőknek sincs ellenvetésük...

Kun Attiláné rajztanár a festékek színkeverése közben elmeséli, hogy a gyermekek erkölcsi nevelése miatt is fontosnak tartja, hogy részt vegyenek a Szeretethídon. Véleménye szerint ezzel az önkéntes munkával megismerik, hogy milyen jó érzés a szabadidejükből áldozni valaki más javára, és azt is megtanulják, hogy felelősséggel tartoznak a házi kedvencek felé. A rajztanár hozzáteszi:  beneveztek a Szeretethíd rajzpályázatára is.

Horváth Ria szerint fontos, hogy mindenki megtalálja a saját helyét, ahol önkéntes lehet. „Nem kell mindenkinek állatvédőnek lenni, van sok más hely a szociális területtől az egészségügyön át mindenféle fizikai munkáig. Tapasztalataim szerint a legfontosabb az első lépés. Ha valaki megtapasztalta a másokon való segítés örömét, onnantól rendben van a dolog. Ezért is jó a Szeretethíd, mert megadja az első lépés lehetőségét" – mondta az állatmenhely önkéntesekkel foglalkozó munkatársa.

A 2012-es Szeretethíd első felvételeit megnézhetik itt, ahova szeretettel várják a beszámolókat és fotókat. Ezeket a Szeretetszolgálat Facebook-oldalán is közzéteszik.

 

MRE Szeretetszolgálat

Fotó: Sereg Krisztián

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →