Segítség a csengeri temetőrongálás után

2013. április 10., szerda

Bartha Gyula szatmári esperes kérte az egyházi közösség segítségét a városának köztemetőjében történt nagymértékű sírrongálás kapcsán az országos esperes-gondnoki értekezleten. Bölcskei Gusztáv püspök elmondta, a tiszántúli egyházkerület egymillió forintot ajánlott fel a károk enyhítésére, a kormány pedig kedden jelentette be, hogy segítséget nyújt a károk helyreállításában.

A csengeri köztemetőben történt, megrendítően nagymértékű sírrongálásról számolt be Bartha Gyula szatmári esperes, a város református gyülekezetének lelkipásztora a zsinati székházban szerdán tartott országos esperes-gondnoki értekezleten. Múlt szerdán, április 3-án száz-száztíz sírt döntöttek le gyerekek. A rongálás akkor történt, amikor a temetőgondnok egy órára elhagyta a sírkertet.

A keletkezett kár tíz-húsz millió forintra becsülik. A sírok többsége nagyon megrongálódott, a betonelemek a földre estek és összetörtek, egy részüket valószínűleg fel sem lehet majd újítani. Bartha Gyula elmondta, a felmérések szerint ötven sír nagyon súlyosan megrongálódott, helyreállításuk nem lehetséges. A többi sérült síremlék pedig alapos felújításra szorul.

Bartha Gyula beszámolt róla, mély megrendülést, nagy fájdalmat okozott városukban és református közösségükben egyaránt, az utóbbi időben példátlan méretű rongálás.  Az esperes hozzátette, az eset azonnal nyugtalanságot és politikai felhangokat keltett, azonban sikerült a további aggasztó fejleményeket megakadályozni, a kedélyeket némiképp lenyugtatni.

Szörnyű képet mutatott a sok összerongált sír, ami elsőre fogadta a temetőbe érkezőket az eset után. Az esperes mindenkit kért arra, hogy együttérzéssel, imával mindenki segítse a fájdalmas helyzet enyhülését. Elmondta, a város önkormányzata azonnal hárommilliós alapot hozott létre.

Az országos esperes-gondnoki értekezlet résztvevőinek Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke elmondta, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület, amelynek területén Csenger található, egymillió forintot ajánlott fel a kárenyhítésre. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kontrát Károly egy nappal korábban az jelentette be, hogy a kormány segítséget nyújt a csengeri temetőben megrongált sírok helyreállításához.

Reformatus.hu

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →