Sokszínű bibliaolvasás

2015. október 27., kedd

A zsidó vallás, a római katolikus, ortodox, evangélikus és református keresztények egyéni és közösségi bibliaolvasási szokásait mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karának Vallástörténeti és Bibliateológiai Tanszéke, a KRE Bölcsészettudományi Karának Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat Alapítvány által szervezett konferencián.

Zsengellér József, a KRE dékánja nyitó áhítatában a Jelenések könyvéből idézett, majd az ószövetségi tanítás alapján figyelmeztette a jelenlévőket, hogy „az elhangzó szó nem hal el, hanem az Írás által rögzül." Az egyetemi tanár példaként kiemelte, hogy Jósiás királynál a törvénykönyv milyen súllyal bírt, hasonlóan Jeremiáshoz, aki lediktálja az isteni szót, ami később a király elé is kerül. „Az Ószövetség népe varázslatosnak gondolta a tekercset, hiszen a király is azt gondolta, hogyha a papír elég, akkor megszűnik annak jelentése" – emlékeztetett. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a Szentírás önmagában nem élő, ahhoz, hogy az Írás megelevenedjen el kell tudni olvasni." Mindezt a dékán a reformátori mondat alapján – Isten igéjének a hirdetése Isten igéje – a testté lett ige Jézusban való megtestesülésén keresztül mutatta be. Így jutott el arra, hogy „az olvasás eszköz, hogy a valamikor rögzült ige megelevenedjen." Úgy, ahogy a Jelenések könyvében is olvassuk: „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt" (Jel 1,3a).

Az Írás szerepe a zsidó, katolikus és ortodok hagyományban

A zsidók bibliaolvasási gyakorlata címmel tartott előadását Bíró Tamás nyelvész, hebraista meglepő kijelentéssel kezdte: „A könyv népe nem olvassa az Írást, a Tóra tanítása mégis a vallási zsidó élet központjában helyezkedik el." A rítus részeként – mintegy liturgiai használatként – kerül elő a heti szakasz felolvasása a zsinagógában. Az intellektuális megközelítés a hagyomány általi írásmagyarázatban mind a mai napig domináns, azonban ezek a megállapítások a zsinagógai alkalmakba nem emelődtek be. Harmadik megközelítésként az emocionális oldalt hangsúlyozta Bíró Tamás, azaz a családi és hitközségi közösségben előkerülve a Szentírás szövegét az egyénre gyakorolt hatása oldaláról közelítik meg. „E három megközelítés egysége adja meg azt a paradoxont, mely által a zsidóság egyszerre nem olvassa a szent szövegeket, ugyanakkor annak szellemisége és tanítása egzisztenciális részét képezi életének" – fogalmazott Bíró Tamás.

„Mint a hit elsődleges forrása, az Írás kiemelt szereppel bír mind teológiailag, mind liturgiailag" – mondta az ortodox kereszténység Szentíráshoz való viszonyáról Parlagi Gáspár. A KRE doktorandusza előadásában kiemelte, hogy az ortodox liturgia komplex felépítésű, így „az intellektuson kívül az emóciónak is tág teret ad, az ember minden részét bevonja a szertartásba." A gyakorlatban az ószövetségi szövegek ritkábban kerülnek elő, „az ortodox gyakorlatban az Újszövetség felől olvassák az ószövetségi szöveghelyeket. Kivételt képeznek ez alól a zsoltárok, mely minden liturgiának fontos részét képezik" – hangsúlyozta Parlagi. A kettős évkört követő liturgikus felépítésben az ünnepnapok és az egyházi év alapján választják ki az evangéliumi és az apostoli szakaszt, míg a kazuális szolgálatnál jellemzően evangéliumi felolvasást tartanak. Az újszövetségi könyvek közül a „Jelenések könyve liturgikus kontextusban nem hangzik fel" – fogalmazott a doktorandusz.

„Míg a korábbi időkben a római katolikus liturgiában a Szentírás a hagyománnyal szemben nem volt hangsúlyos, a II. Vatikáni zsinat ebben nagy változást hozott, hiszen a Szentírás szövegének fontosságát hangsúlyozta" – fogalmazott a római katolikus lekcionariumok címmel tartott előadásában Káposztássy Béla. A katolikus pap kiemelte, hogy a zsinat lehetővé tette azt a teológiai megközelítést, miszerint „az ige asztala és Krisztus testének asztala egymás mellé kerülhessen. Addig az oltári szentségben való jelenlétet hangsúlyoztuk, ezután megfogalmaztuk, hogy Isten jelen van igéjében is, így közvetlenül a Biblia szövegén keresztül is megtapasztalható" – fogalmazott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola korábbi rektora. A liturgikus megújulás egyik meghatározó fókuszában az állt, hogy a Biblia kincsét fel kell tárni. Az előadó kiemelte, hogy ennek jellemzője „a Krisztus és evangélium központú olvasmányrend, melyet az egyház egységesen ír elő. Ennek legfőbb szempontja, hogy a hívek megismerjék az Ó- és Újszövetséget." A változó olvasmányos rendről Káposztássy Béla hangsúlyozta, hogy „a hétköznapi sorozat kiegészíti az üdvösség jó hírét. Az ünnepnapokon bontakozik ki az üdvtörténet, így a szövegek felépítésének egyik célja, hogy a Szentírás kiemelkedő részei a hívek elé legyenek tárva az ünnepnapon." A felosztásnak köszönhetően a római katolikus liturgiában az Ószövetség közel 50 százaléka, míg az Újszövetség legnagyobb része felolvasásra kerül.

Az előadásokat kérdések követték, ahol többek között fókuszba került a prédikációhoz való viszony. A római katolikus megközelítés alapján a prédikáció az Írás mélyebb feltárását, a szöveg emberekhez való érkezését szolgálja. A rabbinikus hagyomány értelmében amíg a Tóraolvasás a közösséget összetartó erőként értelmezhető, addig az írásmagyarázat a rituális kontextuson kívül ad lehetőséget a felkészülésre, a heti szakasz értelmének megértésére. Az ortodox katolikus felfogás szerint az evangéliumot elsősorban nem magyarázni, hanem olvasni kell, így náluk homília ritkán van, ha előfordul, akkor az általában ünnepeknél történik.

Naponként a Biblia útmutatása szerint

„Míg a reformátori korban az evangélikusok a kátét ismerő felekezeteknek számítottak, addig a pietizmus meghozta azt a változást, hogy az olvasás és írásmagyarázatok által az Igét ismerő egyházzá váltunk" – fogalmazott előadásában Kendeh K. Péter. Az evangélikus lelkész kiemelte, hogy az Útmutató a herrnhuti testvérgyülekezet alapítója, gróf Nikolaus Ludwig von Zinzendorf (1700–1760) nevéhez köthető. „A herrnhuti testvérgyülekezetben kezdetben minden napra bibliai jelszavakat választottak, majd nyomtatott formába szerkesztették a napi igéket, így az Útmutató 1731-ben látott először napvilágot" – mondta a kiadóigazgató. Kendeh K. Péter kiemelte, hogy a Zinzendorf által felépített kötetszerkezet a kezdetektől fogva változatlan, így ma is „bár a kötet felépítésénél figyelembe veszik az egyházi évet, az ünnepeket, egyfajta sorshúzás szerűen húzzák ki az ószövetségi igét, melyhez az ígéretek beteljesedése értelmében választják ki az újszövetségi szakaszt.

A kiadóigazgató kitért arra, hogy a 2015-ben 58 nyelven megjelent Útmutató Németországban egymillió példányban kerül a családokhoz, ezen kívül online változatban is elérhető. Magyarországon 1950-től jelenik meg a napi igék gyűjteménye. Az először a FÉBÉ kiadásában megjelent Útmutatót 1954-től az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, később Luther Kiadó jelenteti meg. Az Útmutató magyarországi igényeiről Kendeh K. Péter elmondta, hogy míg az 1950-es években pár ezer példányt nyomtattak, az 1990-es évek elején már több mint tízezres példányszámban fogyott a kötet. „A 2000-es évektől 30-32 ezer példányban kerül megvásárlásra az Útmutató. 2005-től naponta e-mailen is kiküldjük az aktuális igét, így az 1000-1500 emberhez így jut el, míg három éve bevezettünk egy telefonos alkalmazást is, mely tovább könnyíti az elérést" – emelte ki a lelkész. Kendeh K. Péter az Útmutatóban található olvasmányos részről elmondta, hogy ma a vásárlók 40%-a ezt a változatot keresik, itt rövid idézetek, énekversek is találhatóak. A napi igékhez kapcsolódóan két áhítatos könyv is készült, az első 2004-ben az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói által írt Nyitott ajtók címmel jelent meg nyomtatásban, míg a második a 2015. évi napi igék alapján az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészei által írt áhítatokat tartalmazza, mely IgeIdő címmel digitálisan az evangelikus.hu oldalon érhető el.

„Amíg Luther Márton a vasárnapokra kiírt ószövetségi, evangéliumi és apostoli igeszakaszokból egy napon belül is felváltva prédikált, addig Zwingli prédikációinál a bibliaiskolában feldolgozott igeszakaszt vitte a szószékre. Kálvin prédikációs gyakorlatáról tudjuk a legkevesebbet, de az a fennmaradt írásokból kiderül, hogy ő alapvetően a folytonos, azaz a bibliai könyvek egészét vette alapul" – fogalmazott Pap Ferenc. A KRE egyetemi docense előadásában hangsúlyozta, hogy a lelkészeknél a bibliaolvasó napi igéjére való támaszkodás könnyen jelenthet kényelmességet, valamint a szövegkörnyezet háttérbe helyezését: „A reformátori tanok arról is szólnak, hogy az egyes igeszakaszokat a Szentírás egésze felől kell megközelíteni, azzal egységben kell kezelni. Ezt sajnos a lelkészek sokszor elhagyják."

Pap Ferenc kiemelte, hogy a Szentírást a 17-18. században egyéni szinten elsősorban a nemesek olvasták, míg közösségi környezetben mind a protestáns templomokban, mind az istentiszteleten erős hagyománya volt a Biblia olvasásának. A mai bibliaolvasási szokásokkal kapcsolatban az előadó kiemelte, hogy amíg láthatóan háttérbe szorult a közösségi igefelolvasás, addig az igény nem csökkent, hiszen számos kiscsoportos bibliakör jön ma is létre. Pap Károly hangsúlyozta, hogy egyházi szinten „az egyéni, közösségi és liturgikus bibliaolvasás metszéspontját kéne megtalálni."

Mai bibliaolvasási szokásunk atomizált, kontextusból sokszor kiragadott részekre épül, mely könnyen félreértésekhez vezethet" – fogalmazott Pecsuk Ottó. A Magyar Bibliatársulat vezetője pozitív példaként a KRE-n megvalósított 24 órás Újszövetség felolvasást említette, mely a konferenciát megelőző nap valósult meg az egyetemen. „A református egyházban az Bibliaolvasó kalauz immáron 76 éve segíti a híveket a Szentírás tanulmányozásában. A szerkesztésnél kezdetektől a folytonos olvasást helyezzük előtérbe, vallva, hogy a Szentírást egységben kell kezelni" – mondta a lelkipásztor. A Bibliaolvasó kalauz keletkezéstörténetéről az előadó elmondta, hogy először 1938-ban jelent meg, Karácsony Sándor szerkesztette és adta ki, mely saját bibliaolvasó közösségében volt használatban. Egy ideig a politikai rendszer tiltása ellenére szamizdat kiadásokként jelent meg, majd 1957-ben a Konventi Iroda sajtóosztályára került a szerkesztés és a kiadás.

A kötet felépítéséről Pecsuk Ottó elmondta, hogy „a Karácsony Sándor által lefektetett elvek máig megmaradtak. Nem mi keresünk alkalmas igét a gondunkhoz, lelki igényeinkhez, hanem egy kötött rendbe állunk be." A lelkipásztor kiemelte, hogy a nehezebben érthető bibliai könyvek ritkábban kerülnek elő, de vallják, hogy azok sem maradhatnak ki teljesen. „Fontosnak tartjuk, hogy minden nap az Ó- és Újszövetség megszólaljon. Az Ószövetség megmutatja, hogy milyenek vagyunk mi, emberek, míg az Újszövetség mintegy az emberre vonatkozó isteni válaszként rávilágít Istenre" – fogalmazott Pecsuk. A KRE egyetemi adjunktusa kiemelte, hogy a Bibliaolvasó kalauz használatával az Ószövetséget 3-4 évente sikerül végigolvasni, míg az Újszövetség 1,5-2 év alatt olvasható el. Az idén 55 ezer példányban megjelenő kalauz minden napra egy rövid gondolatébresztő bekezdést is tartalmaz.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám, forrás: evangelikus.hu 

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 23,36–49

„Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink