Az egyház egészét szolgáljuk

2016. január 07., csütörtök

Akkor végezzük jól a szolgálatunkat, ha munkánk eredménye pozitívan hat vissza a gyülekezetekre – véli Bogárdi Szabó István. A Zsinat lelkészi elnökét 2016 legfontosabb közegyházi feladatairól, a Jövőkép-bizottság újraindításáról, egyházunk és az állam kapcsolatáról, valamint a keresztyénüldözésről kérdeztük.

Hogyan értékeli lelkészi elnöki szolgálatának első évét?

Azért ez még csak egy bő fél év volt, ami egyszerre sok és egyszerre kevés ahhoz, hogy tárgyilagos értékelést tudjon adni az ember, főleg, ha benne van a dolgok sűrűjében. Lehet, hogy a nézők a lelátóról már az ötödik percben látják, hogy a labdarúgó-mérkőzés jó lesz vagy sem, de a meccs a kilencven percig tart.

Milyen év van egyházunk mögött a „sűrűjéből” nézve?

2015-ben rengeteg olyan esemény történt, amit egy esztendeje talán senki nem látott előre. Ezek a világban zajló folyamatok minket is érintettek – az egész országot, benne az egyházakat és minket is egyen-egyenként. Tavaly ilyenkor én sem gondoltam volna, hogy helyt kell állnunk például a migránskrízisben, amely kora tavasszal még inkább bevándorló-ügynek tűnt, nyárra kristálytisztán menekültkérdés lett belőle, aztán megint bevándorló-ügyként kezelték, mostanra pedig biztonságpolitikai kérdéssé vált. Nyilatkozatkényszerben voltunk, de visszatekintve örülök, hogy nem kapkodtuk el a megnyilatkozásainkat. Közben pedig az egyháznak élnie kellett a maga rendes életét. Rendkívül hálás vagyok Istennek, hogy miközben körülöttünk – Berzsenyi szavaival élve – „forr a világ bús tengere”, minket minden különösebb, látványosabb, ijesztő vagy hisztériára okot adó problémától megkímélt, s egyházunk békességben és nyugodtan tudta eltölteni ezt az évet.

Mik lesznek a 2016-os év fő hangsúlyai a zsinati munkában?

Továbbra is az a célunk, hogy a Zsinat olyan ajánlásokat fogalmazzon meg, törvényeket alkosson, működési rendet alakítson ki, ami még inkább szolgálja az egyház egész közösségének az életét. Ha a munkánk eredményei nem jutnak el a gyülekezetekig, vagy az ott folyó szolgálatot hátráltatják, akkor nem teljesítjük a tőlük kapott mandátumunkat. Minden erőmmel, igyekezetemmel azon leszek, hogy ezt a szempontot sose hagyjuk figyelmen kívül. Mindenképp meg kell erősíteni és ki kell bővíteni a Zsinat által választott szakbizottságok munkáját, végig kell tárgyalni, pontosítani kell, mit várunk tőlük. Többet fog tanácskozni a Zsinati Tanács, egyszerűen azért, mert az élet „kikényszeríti”, hogy a kisebb, operatív testületet gyakrabban összehívjuk. Emellett az Elnökségi Tanáccsal egyetértésben szeretnénk a Zsinati Hivatalt átcsoportosítani: egy részét még jobban közelíteni a Zsinat és a bizottságok munkájához, másik részét pedig a szó legjobb értelmében vett hivatali – szolgáltató, ügyintéző – szervezeti egységgé tenni. Csak lassan, apránként tudunk haladni, hiszen „mozgó járművön” vagyunk.

Adventben az Elnökségi Tanács találkozott az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) tagjaival. Miben egyeztek meg?

 A Jövőkép-bizottság munkájának eredményét az előző ciklus záró ülésén a zsinati atyák vitairatnak fogadták el. A bizottság tagjai eredetileg arra kaptak mandátumot, hogy ajánlásokat, inspirációkat, gondolatokat, egyszóval jövőképet fogalmaznak meg az egyház egész közössége számára, amely – a legkisebb gyülekezettől kezdve a legnagyobbakig, s a különböző egyházi ágazatokig – mindenki számára elkötelező látást ad. Úgy éreztük, hogy az igen vaskos, erőteljesen fogalmazó dokumentum készítői valahol elveszítették ezt a szempontot. December 2-i találkozónkon abban egyeztünk meg az eredeti tagokkal, hogy legalább addig a pontig visszamegyünk, ahol a bizottság munkája átalakult egy egyházszervezeti reformcsomag kidolgozásává. Ők vállalták, hogy a vitairatban felsorolt szempontok között megpróbálnak fontossági sorrendet felállítani. Arról is megegyezés született, hogy az év folyamán – megfelelő előkészületek után – tartunk egy „közzsinatot”, amely nem egyszerűen a választott zsinati tagok törvényhozó tanácskozása, ahol ritkán jut tizenöt-harminc percnél több idő egy-egy témára, hanem egy olyan több napos fórum, ahol az EJB és az Elnökség által javasolt résztvevők, az egyház különböző területeinek képviselői tudják végigtárgyalni a Jövőkép-bizottság által javasolt témákat.

Tavaly is számos szakmai és vezetői szintű egyeztetés zajlott az állam és az egyházak között. Milyennek látja az együttműködést?

A legfontosabb, amit elmondhatok, hogy van együttműködés. Ha nem is mindig azonnal, de választ kapunk a kérdéseinkre. Ha úgy érezzük, hogy meg kell tárgyalni valamit, arra is van lehetőségünk, még ha nem mindig sikerül érvényesíteni a szempontjainkat. Az új egyházi törvényt például hosszú, sokrétű és sokféle fórumon zajló megbeszélések készítették elő. Tárgyaltak jogászaink, egyeztettek a történelmi egyházak, találkoztak az egyházi elöljárók és a minisztériumi ágazatvezetők. Ha nem is az összes, de jó néhány felvetésünk, általunk javasolt szempont meghallgatásra talált. Reméljük, hogy előbb-utóbb egy új egyházi törvénnyel nyugvópontra jut a régóta húzódó vitás helyzet. Másrészt új hét éves európai uniós finanszírozási ciklusba léptünk. Azt nem állítom, hogy az egyházak számára ez lesz a hét bő esztendő, de az világosan látszik – és ez is a tárgyalások egyik eredménye –, hogy néhány pályázati körbe beléphetünk egyházként. Erre föl kell készülnünk: az idei költségvetésben már el is különítettünk egy előfinanszírozási tartalékot, továbbá a Zsinati Hivatalon belül felállítottunk egy pályázati referatúrát, ahol nemcsak a közegyházi pályázatokkal foglalkoznak, hanem a gyülekezetnek is segítenek abban, hogy pályázhassanak. Egyeztetünk az állammal az iskolaügyről, a szociális ellátásról, a börtön- és tábori lelkészi szolgálatról – és még sorolhatnám. Munkában vagyunk.

A Generális Konvent Elnöksége novemberi nyilatkozatában a migránsválság okaira hívja fel a figyelmet, azok megszüntetésére szólít fel. Mit tehet ezért az egyház?

Összetett kérdés ez, mert nem csak jobb életkörülményekre vágyó bevándorlók érkeznek Európába. Törvényszerű, hogy ha elfogy az ivóvíz, s nem terem meg már semmi, akkor az emberek elindulnak valamerre, hogy életben maradjanak. A környezetvédelem azért viszonylag könnyű terep, mert józan paraszti ésszel, de keresztyén életszemlélettel sem lehet belenyugodni abba, ahogyan a mai ember a teremtett világgal bánik. Sikerült ötven év alatt a Föld termőterületének a harmadát tönkretenni, Budapesten ünnepszámba megy, ha este látjuk a csillagokat, és még sorolhatnánk. Ezeket a problémákat mindannyian érzékeljük, megoldásuk bizonyos értelemben magától értetődő; személyre, családra, gyülekezetekre lebontott feladatnak is tekinthetjük. De a háborúk, politikai átrendeződések és vallási üldöztetés miatt is sokan kényszerülnek elhagyni otthonaikat. A világban egészen megrendítő keresztyénüldözéssel szembesülünk. December elején vettem hírét, hogy az Európai Unió hivatalosan is állást foglalt a kérdésben. A világ sorsának intézői, az államok vezetői, uralkodók és politikusok végre-valahára észrevették, hogy nem csupán néhány érzékeny keresztyén „hisztériája”, hogy bántják hittestvéreit, hanem ez bizony egy egész régió sorsát meghatározó kérdés. Európában a keresztyén egyházak befolyása, mondjuk meg őszintén, nem túl erős. Mindazonáltal nem szűnhetünk meg ezeket a hangokat érvényre juttatni, a számunkra elérhető vezetőket megszólítani, remélve azt, hogy a döntéshozásban ezek a szempontok is szerepet játszhatnak.

Feke György, fotó: Vargosz


Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Ezsd 5,6–17

„Mi a menny és föld Istenének szolgái vagyunk” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink