Főjegyzőválasztás Dunamelléken

2016. február 15., hétfő

Hegedűs Bélát jelölték a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztségére az egyházmegyei jelölő közgyűléseken. A szavazólapokat ma küldi ki az egyházkerület Választási Bizottsága, a presbitériumok a következő hetekben igennel vagy nemmel szavazhatnak a jelöltre.

Egy héttel ezelőtt valamennyi egyházmegyei jelölő közgyűlés leadta jegyzőkönyvét a Dunamelléki Református Egyházkerület Választási Bizottságának. Mintegy háromszáz dunamelléki gyülekezet presbitériuma tett javaslatot az elmúlt időszakban az új lelkészi főjegyző személyére. A tisztséget Simonfi Sándor, korábbi egyházkerületi főjegyző lemondásával tavaly július óta ideiglenesen Hegedűs Béla Bács-Kiskun megyei esperes töltötte be. A beérkezett jegyzőkönyvek tanúsága szerint a január végéig lezajlott egyházmegyei jelölő közgyűlések szintén őt javasolták a tisztség állandó betöltésére. Ezt a Választási Bizottság határozatban megerősítette, a szavazólapokat ma küldik ki a gyülekezetek presbitériumainak. Ezzel kezdetét veszi a választási eljárás, melynek ideje alatt a presbiterek igennel vagy nemmel szavazhatnak. A szavazólapokat március 21., hétfő délig kell visszaküldeni a Választási Bizottságnak, amely még aznap közzéteszi az eredményeket.

„Csak a választási törvény előírásai szerint kitöltött szavazólapokat fogadhatjuk el" – hívta fel a figyelmet Pintér Gyula. A Választási Bizottság elnöke hozzátette: ötven százalék plusz egy szavazattal tekinthető megválasztottnak az egyházkerületi lelkészi főjegyző. Jelöltté egyébként legalább két egyházmegyei közgyűlési tag javaslatára válhatott az, akit titkos szavazással a szavazók legalább tíz százaléka jelöltté nyilvánított.

Pintér Gyula azt mondta, az optimális az lenne, ha a szavazatok a beküldési határidő előtt egy héttel, március 14-ig beérkeznének. „Így sokkal hamarabb eredményt hirdethetnénk, ezért buzdítjuk a presbiteri gyűléseket, minél előbb adják le szavazataikat, hogy legyen legitim főjegyző" – fogalmazott.
A szavazólapok kiküldésének határideje: feburár 15.

Forrás: parokia.hu

Istent keresem

Lk 9,1–17

„Jézus örömmel fogadta őket” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink