Fogyatkozik Kossuth regimentje

2016. március 13., vasárnap

Az 1848-as forradalom és szabadságharc egyedülálló esemény a magyar történelemben: napok alatt elterjedt az egész országban, így Erdélyben is, hatása pedig több mint százhatvan év után sem szűnt meg. Kolozsváron sem.

Erdély közvéleménye 1848 februárjától fordult fokozott érdeklődéssel Európa és különösen Franciaország felé, de csak a Bécsben kitört forradalom és főként a pesti március 15-i események hírének megérkezése után indította el saját mozgalmait. Az előzményekhez tartozik, hogy március 19-én, amikor Erdély még mit sem tudott a pesti forradalomról, Kolozsvárt összeült az erdélyi magyar liberális ellenzék majdnem teljes vezérkara, hogy állást foglaljon a pozsonyi országgyűlésen történtekkel kapcsolatban. Levelet fogalmaztak meg gróf Batthyány Lajosnak címezve a magyarhoni ellenzékhez, amelyben megírták: legfőbb óhajtásuk az unió és hogy az ország külön gyűlésén azt sürgessék. De alighogy útnak indították a levelet, megérkezett a pesti forradalom híre, és ez új helyzetet teremtett. Kolozsvár nem késlekedett, és bekapcsolódott az országos forradalmi hullámba.

Látkép a fellegvárból

Az unió szorgalmazása

A hírek hatására a politikusok gyűlést hirdettek, amelyet joggal nevezhetünk történelmi jelentőségű eseménynek. Az értekezlet ugyanis nyilatkozatot fogadott el, amelyben felszólította Pest megyét, hogy az „unió létesítésén munkálkodjék", a megyék siettessék az erdélyi országgyűlés minél előbbi összehívását, amelynek feladata lesz a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség, az úrbéri viszonyok végleges megszüntetésének törvénybe iktatása, valamint a székelység sérelmeinek orvoslása.

Az események gyorsan követték egymást. Március 21-én a nép már korán reggel ellepte a főteret, és izgalommal várta a tanácskozás eredményeit. Kolozsvár ifjúsága, a három kollégium nagyobb diákjai, mesterlegények tüntettek, és mindenhol jelen voltak. Falragaszok hirdették az uniót, a sajtószabadságot. Hirtelen felbukkantak a nemzeti szimbólumok: zászlók lobogtak, háromszínű kokárdákat tűztek magukra a tüntetők, és a Szózatot énekelték, Petőfi Sándor Nemzeti dalát szavalták.

Zászlós felvonulás a belvárosban a 21. században

És hogyan ünnepel ma Kolozsvár magyarsága? Ugyanolyan töretlen hittel és lelkesedéssel, csupán megfogyatkozva: Kossuth Lajos regimentje a kincses városban gyorsan apad. A településnek ugyanis kevesebb mint tizennyolc százaléka magyar, holott a második világháború után ez az arány még fordított volt.

Az események középpontjában most is a fiatalok állnak, hiszen ők azok, akik az ünnepet évek óta szervezik. Tizenötödikén délelőtt a Protestáns Teológiai Intézet előtt gyülekeznek. A teológusok vezetésével tizenegy órakor korabeli zászlókkal a kézben indulnak a felvonulásra. A zászlóerdőben nem ritka a magyar, székely vagy árpádsávos, de elvétve akad egy-egy uniós, egyesek szerint pedig román zászló is. Kevesen tudják ugyanis, hogy a piros-sárga-kék színek Erdélyt jelképezik: a piros a hazájukért vérüket adó magyarokat, az aranysárga a gazdag szászokat, a kék pedig a szabad székelyeket.

A menet a Kossuth Lajos utcán (ma 21 Decembrie 1989) vonul végig, amelyhez útközben sokan csatlakoznak, főleg a környező magyar tanintézetek diákjai. A polgármesteri hivatal nem csak ezt a felvonulást engedélyezi: néha a román szélsőjobboldal pár tagja is összecsődül, hogy a több ezer magyar asszonyt és gyermeket, védtelen civilt lemészároló egykori martalócra, Av­ram Iancura emlékezzen. A két felvonulás nem szokta keresztezni egymást, így a bekiabálások is elmaradnak. Megteszik ezt azonban azok a járókelők és autósok, akiket a lezárt utcák miatt irritálnak a magyar felvonulók, no meg a menet élén haladó zenekar, amely kuruckori és forradalmi dalokat zeng a hátuk mögött felvonuló több száz fős kokárdás tömeggel.

A felvonulók a főtérre érve az 1902-ben felavatott Mátyás szoborcsoport felé fordulnak, megkerülik, majd ünnepélyesen bevonulnak a Szent Mihály-templomba, ahol ökumenikus istentisztelet következik. A katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház képviselőinek köszöntője után a jelenlevők folytatják az útjukat az Egyetem utcán egészen a volt Petőfi utcáig, ahol a Házsongárdi temető bejáratához közel levő egykori Biasini szálló – ebben az épületben lakott Petőfi Sándor 1847-ben – előtt megállnak.

Az épület előtti emelvényen hangzanak el a magyar politikusok ünnepi beszédei, a polgármester, valamint Kolozs megye prefektusának köszöntő szavai, felolvassák a román és a magyar miniszterelnök március 15-re írt üzenetét is. Talán érdekes megemlíteni, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságát elutasító 2004. december 5-i szégyenteljes magyarországi népszavazást követő március 15-én a román miniszterelnök szavait taps követte, Gyurcsány Ferenc szövegét a füttykoncert miatt pedig alig lehetett hallani.

A beszédek után a jelenlevők megkoszorúzzák a magyar nyelvű emléktáblát, amely az első emelet magasságában van elhelyezve. Egyrészt jó ez így, mert magas létra kellene ahhoz, hogy valaki leöntse festékkel vagy széttörje, másrészt rossz, mert nehezen olvasható. A Biasini szállón egyébként nem csak ez a tábla látható. A földszinten, ahol jelenleg temetkezési vállalatok működnek, angol és román nyelven olvasható az a szöveg, amely szerint ebben a házban szállt meg két román hazafi (Nicolae Bălcesu és Gheorghe Bariţiu), akik a szent román eszmék terjesztését tűzték lobogójukra, ám a magyar nemesek bosszúból negyvenezer románt felkoncoltak, valamint kétszázharminc falut elpusztítottak.

Háromszínű csákó „angol" mintára

Kolozsváron a Biasini szállón kívül a forradalomhoz számos emlékhely kapcsolódik. A volt Unió utca (ma Memorandumului) egyik épületében, a Redout-palotában mondták ki Erdély egyesülését az anyaországgal (az emléktábla természetesen már nem áll a ház falán). A Főtér egyik sarkán áll a volt Teleki-ház – mondja Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros –, ebben az épületben fogadta Teleki Domokos politikus 1848 karácsonyán Bem tábornokot. A ház falán levő emléktáblát 1994-ben tették újra láthatóvá.

Az 1848–49-es hősök és honvéd közkatonák emlékét leginkább a Házsongárdi temető őrzi. Több százra tehető azok száma, akik fegyvert fogtak a szabadságharcban, és ide kerültek „pihenőre". Sokuknak nem állítottak síremléket, másoknak – főleg az utóbbi évtizedekben – felszámolták a sírját. Legtöbben Salamon János cigányprímásét, Bem József tábori muzsikusáét tartják számon, de még látható a Tamás András honvéd alezredes emlékére készített emlékoszlop, valamint néhány honvédtiszt másfélszázados síremléke is. Gaál György helytörténész szerint a szabadságharccal kapcsolatba hozható halottak számunkra ismert, többségében ma is meglévő sírjainak száma megközelíti az ötvenet.

Az emlékek felsorolása a Kolozsvár határában fekvő szamosfalvi vértanúk emlékművével teljes, amelyet a felújítást követően 2013. október 19-én avattak fel. A székely származású honvédtiszteket a Karl von Urban ezredes által elnökölt, Kolozsváron székelő császári haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kivégzésük után holttestüket a szamosfalvi vesztőhely közelében temették el.

Emlékhelyek a forradalom idejéből
A március 15-i ünneplések a Biasini szálló előtti koszorúzással nem érnek véget. Este a Kolozsvári Magyar Operában többnyire a Mária főhadnagy című művet játsszák. Idén az este másképp alakul: a fiatalok Mátyás király szülőházától fáklyásmenetet terveznek a volt Deák Ferenc utca érintésével. A Sapientia Tudományegyetemen pedig kulturális műsor keretében Egyed Ákos történész, az MTA tagja tart előadást A 48-as forradalom Kolozsváron címmel. Az ünneplés azonban nem csupán ennyiből áll. A hídelvei, Írisz-telepi és kerekdombi gyülekezetek például közösen emlékeznek: a Kismező utcai temetőben zenés-verses műsort követően koszorúzzák meg az első világháborúban elesett magyar katonák sírját. A város magyar iskoláinak (Apáczai Csere János, Brassai Sámuel, Báthori István, János Zsigmond, Református Kollégium) tanulói már hetekkel az ünnep előtt készülnek az iskolai műsorokra: '48-as énekeket és verseket tanulnak, a kicsik az óvodákban kokárdát és háromszínű csákót készítenek, amelyeket büszkén viselnek aznap még az utcán is – szüleik nem kis aggodalmára. Szerencsére tavaly az egyik kenyérüzletben az eladó – aki az U focicsapat köztudottan magyarellenes szurkolói közé tartozik – kedvesen megjegyezte a fiam csákójáról: milyen szép sapkád van, mint egy angol katonának. Természetesen nem javítottam ki, továbbra is tudatlanságban hagytam. Belül éreztem, mit és miért ünnepelünk március idusán.

Somogyi Botond

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2016. március 13-i számában.

Istent keresem

Lk 9,18–27

„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink