Tíz éves a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium

2016. május 13., péntek

Budapesten, a Svábhegyen immár tíz éve a működik a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium. A jubileumi ünnepséget az épületegyüttes nagy előadójában, illetve a kertben tartották május 7-én.

A megragadóan szép környezetben mintegy 120 egyetemista fiatal él. A lakhatás és a tanulás mellett szakavatott előadók segítségével egyházi képzést is kapnak. A rendszeres istentiszteleteket és áhítatok tartására és a lelkigondozói feladatok végzésére Lackner Pál püspök kapott megbízást.

A tíz éves évfordulói ünnepségen igei szolgálatot Szabó István református és Fabiny Tamás evangélikus püspök végzett, majd a kuratórium és a tanácsadó testület számos tagja – egyebek mellett Szabó Tibor alapítványi elnök, Trócsányi László miniszter, Kósa László és Sólyom Jenő akadémikusok, illetve Tőkéczki László történész emlékezet vissza az alapítás idejére, illetve határozta meg a szakkollégium célkitűzéseit.

Korábbi és jelenlegi diákok filmösszeállítással, bizonyságtételekkel és beszámolókkal szolgáltak. Tíz év alatt közel 500 hallgatója volt a Protestáns Szakkollégiumnak. Őket kívánja egybefogni a most szerveződő öregdiákok szervezete (Alumni).

Forrás: evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.