Megalapították a Jószolgálat-díjat

2016. június 21., kedd

Megalapította a Jószolgálat-díjat a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány, a szociális munkát elismerő díjra október végéig lehet nevezni, illetve jelölni. Az alapítvány célja a különböző területeken szociális munkát végzők áldozatos és példaértékű munkájának bemutatása, valamint a különböző szociális életpályák népszerűsítése és társadalmi elismertségének növelése.

A díjra megfelelő ajánlással országos szinten bárki nevezhet a www.joszolgalatdij.huweboldalon található adatlap kitöltésével. A díjra olyan emberek és intézmények jelölését várják, akik vagy amelyek szociális területen végeznek kiemelkedően példaértékű munkát. A díjat a családokért, a kisebbségekért, a fogyatékkal élőkért, az idősekért, valamint a hajléktalanokért végzett szociális munka kategóriákban osztják majd ki. A civil kategórián belül van lehetőség szakmán kívüli ember elismerésére és életműdíj átadására is. Emellett közönségdíjat is kiosztanak. A Jószolgálat-díjjal a szakmai és emberi elismerésen túl több százezer forintos tiszteletdíj is jár.

A díjazottak kiválasztásában szerepet vállalt valamennyi Magyarországon működő segélyszervezet. Így a zsűritagok között megtalálható a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Johannita Segítőszolgálat delegáltja is.

A zsűri a pályázó szakmai előélete, tapasztalatainak sokszínűsége, és a munkája során elért eredmények alapján bírálja el a pályázatokat. Jelölésre október végéig van lehetőség, a díjátadó ünnepség jövő év elején lesz.

MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.