Egymás legjobb barátai vagyunk

2017. február 16., csütörtök

Boldogság és az otthon – ez jut eszébe először a házasságról Erdős Istvánnak és Pusztai Gabriellának. Az 1988-ban egybekelt középiskolai és egyetemi tanár ma már három egyetemista gyermeket nevel – többek között a házasság fontosságára is.

Ha megkérdeznek bennünket, hogy mi jut eszünkbe a házasságról, bármily banálisnak hangzik, a két kulcsszó a boldogság és az otthon. Nemcsak a mai fiataloknak kell megküzdeniük a házasodni vagy nem házasodni dilemmával, ez a nyolcvanas években is kérdés volt. Gabi, aki korán elvesztette édesanyját, nagyon vágyott egy teljes családra, s a házasság már a kezdetekkor a szabadság, a lehetőségek és a biztonság megélését nyújtotta számára. István pesszimistábban szemlélte: egyetemistaként részben olvasmányélmények hatására, részben lázadó generációs hatásként, és mert szürke házasságokat látott maga körül. Aztán két és fél év együttjárás alatt folyamatosan pozitív irányba változtak a nézetei. 28 év házasság után úgy látja, hogy izgalmas (néha még túlságosan is), mert folyamatosan jönnek a kihívások, az eseménytelen unalomnak épp az ellentéte ez, és boldogító érzés együtt megoldásokat találni, közösen fejlődni, otthont, családot teremteni.

Mindketten úgy gondoljuk, hogy a házasság halála, amikor a felek nem találják meg a közös feladatot, amin együtt munkálkodnak. Ez nemcsak az otthonteremtés és a gyermeknevelés, hanem ha bármelyikünk belevágott egy kisebb- vagy nagyobb munkába, a másik megpróbálta megérteni, és részt vállalni a dologban tanáccsal, segítséggel vagy a háttér biztosításával. A kiteljesedésünk része az, hogy mindazt, amit egyénileg elért valamelyikünk, a másik támogatásával tudta megtenni, s ez nagyon megerősítette a kapcsolatunkat.

Mi a szabadidőnket is együtt töltjük.

Furcsa számunkra, ha valakinek az a születésnapi kívánsága, hogy a barátaival a másik nélkül elmehessen valahova. Soha nem jutott eszünkbe, hogy úgy akarjunk megünnepelni egy jeles napot, hogy el innen: hadd legyek már nélküled. Így úgy tűnik, mintha a házasság egy munkahely lenne, amit bármennyire kedvelek, mégiscsak szeretnék néha szabadságra menni. Ez nem egy kollegiális kapcsolat, amiben csak a személyiségem egy részével vagyok jelen, a házastársam a legfőbb örömforrásom. Mi például kitaláltuk magunknak a sétálást. Ez kezdetben babakocsit tolva vagy kismotoron száguldó gyerekek után loholva valósult meg, manapság már több órás távollétet is megengedhetünk magunknak kettesben. Fizikailag is egészséges, de sokkal fontosabb, hogy ilyenkor mindig elmondjuk egymásnak, hogy mi történt velünk egész nap. Ezek hol lelki beszélgetések, hol gyakorlatiasak vagy csak apró élményekről szólnak, de ez az, ami igazán közel hoz. Részt kell venni egymás világában, ne csak egy kis metszete legyen a két különálló világnak, hanem igazán komoly alkotórészei tudjunk lenni egymásénak. Az Istentől kapott szeretetből merítve lehet egy nő és egy férfi egymás lelki társa, bizalmasa. Mi egymásnak a legjobb barátai vagyunk.

Mindenhol vannak konfliktusok.

A konfliktus nem probléma. Ami igazán probléma, hogy ha ezek megoldását el akarják sunnyogni. Konfliktuskezelésnél pedig alapvető, hogy visszavonhatatlan, végletes dolgokat soha nem vágunk egymás fejéhez. Lehet, hogy valamin összeveszünk, de azt tudatosítani kell, hogy mi annak a tárgya, s az mindig egy részprobléma a nagy egészhez, a közös életünkhöz képest. Ezt a fontossági sorrendet mindig szem előtt tudjuk tartani. Általában két dolog okoz komoly gondot egy házasságban: egyik az, ha a fiatalok nem tudnak leválni a saját szüleikről, nem is fizikai értelemben, hiszen a nagycsaládi kapcsolatok ápolása értékes és hasznos. Ki kell viszont alakítani a saját házasság kultúráját, szokásrendjét, nem egy készen kapottat ráerőltetni a másikra. Tehát nem beházasodni egy családba, hanem létrehozni a saját családunkat.  A látott, hallott mintákból a közös tapasztalatok során kiemeltük a jó elemeket, kiszűrtük azokat, amelyek nem tetszettek, s összeraktunk egy új, számunkra optimálisat. A házasságok másik gyakori krízishelyzete az ún. harmadik megjelenése. Erre figyelni kell, az ilyen helyzetek nem egyik pillanatról a másikra alakulnak ki. Fel kell ismerni ezt a folyamatot az első jeleinél. Az ember nem mehet bele olyan helyzetbe, aminek esetleg két hónap múlva, az lehet a következménye, hogy felrúgja a házasságát. Nagyon fontos, hogy tudjuk, mit kockáztatunk egy kalanddal. A harmadik mindig akkor jelenik meg, amikor az egyik, de leginkább mindkettő vét az ellen az alapszabály ellen, hogy minél többet kell együtt lenni. Manapság a túlterjeszkedő munkaidő és munkakapcsolatok jelenthetnek rizikóforrást. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy a sok munka után azonnal rácsatlakozunk egymásra, ápoljuk a kapcsolatunkat, időt szánunk a csak egymásra figyelésre.

Református nőként és katolikus férfiként közösen neveljük református lányunkat és katolikus iker fiainkat.

Sok olyan ember vesz körül bennünket mindkettőnk egyházi közösségében, akik elfogadnak, és ezzel meg is erősítenek bennünket. Mindkét közösségben otthonosan érezzük magunkat. Úgy véljük, hogy mint a kommunizmusban is sorsközösségben volt minden keresztény, ma is, ebben a szekularizált világban teljesen egyértelmű, hogy a frontvonalak nem a felekezeteink között húzódnak. Egy katolikus pap mondta nekünk annak idején: adja meg Önöknek az Úr, hogy mindkét egyházat jól tartsák utánpótlással, gyermekekkel. A gyermekeink e két közösségben végezték iskoláikat, és vállaltak szolgálatot. Lányunk a református hitoktató mellett segédkezik a gyülekezeti gyermekfoglalkozáson, a fiúk pedig végig ministráltak általános iskolai és gimnáziumi éveikben. A gyermekekben a maguk értelmi szintjén le kell tisztázni, hogy mik a katolikus és a református tanítás közös és eltérő pontjai, de azt is, hogy együtt vagyunk keresztyének. Közeli templomainkba vasárnaponként együtt megyünk és megvárjuk egymást, gyakran, főként az ünnepeken mindnyájan részt veszünk református vagy katolikus szertartáson. Az étkezésnél például a család férfitagjai keresztet is vetnek, aztán az imádságot közösen mondjuk. A két egyház különbözőségeit egymás között néha poénként dolgozzuk fel, nem hitvitákat folytatunk. 

A mi élethelyzetünkben most az foglalkoztat bennünket, hogy a kettőnk kiteljesedése nem történhet meg úgy, hogy a gyermekeink élete nem teljesedik ki. Úgy érezzük, a mi korcsoportunknak az a felelőssége, hogy a jövő generációban tudatosítsuk, hogy tenni kell azért, hogy hozzájuk illő társat találjanak. A házasság értékét és szépségét nap, mint nap meg kell mutatnunk gyermekeinknek és a velünk kapcsolatban álló fiataloknak, tanítványainknak. Felelőtlennek tartjuk azt a szülői magatartást, amely nem engedi kiröpülni a gyermeket, vagy óvja a korai elköteleződéstől, a házasságtól. Mi azt mondjuk gyermekeinknek, hogy nagyon szeretünk benneteket, jó, hogy itt vagytok, de ha majd önálló családod lesz, az lesz igazán nagy öröm.  

Pusztai Gabriella és Erdős István

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

ApCsel 21,1–16

„Legyen meg az Úr akarata!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink