Kizárva a saját templomukból

2017. augusztus 04., péntek

Húsz percre a magyar határtól, Sepsén egy horvát református lelkész hirdeti magyarul Isten Igéjét. De nem az 1800-as években épült műemlék templomban, mert kulcsuk elforog a zárban, miután a templomot egy másik egyház megpróbálja elperelni a gyülekezettől.

Megosztottságban élnek

Horvátország területén 14 000 magyar él a 2011-es népszámlálási adatok szerint, közülük mintegy 4000-en reformátusok. Az 1910-es években a mai Horvátország területén még 70 000 magyar élt, ekkor még iskolái is voltak a református egyháznak. 1999-ben három részre szakadt az egyház. Így jött létre három nagyon hasonló elnevezésű szervezet. Már önmagában a nevek hasonlósága is problémákat okoz, például az állami hivatalokban. Az egyik a Magyarországi Református Egyház partneregyháza, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE). A másik kettő a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE), illetve a horvát nyelvű Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház (HPRKE). A megosztottság miatt 2009-ben még egyik sem csatlakozhatott a Magyar Református Egyházhoz, végül 2013-ban a Generális Konvent döntése alapján a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház aláírhatta a csatlakozó dokumentumot. Ez utóbbihoz tartozik a sepsei gyülekezet, amelyről riportunkban olvashatnak.

A parókián szaladgálnak az egerek, Darko Turšić lelkipásztor mégsem panaszkodik a körülményekre, Krisztust akarja szolgálni, összefogva azokat, akik – a gyermekekre építve – még maradtak a faluban. Sepse a mai Horvátországhoz tartozó, magyar többségű falu, az udvari határátkelőtől húsz kilométerre fekszik, míg Eszéktől harmincra. A település egyetlen temploma református, az itt élők egyharmada vallja magát reformátusnak. Egy átlagos vasárnapon húszan-huszonöten van­nak az istentiszteleteken. Trost János presbiter négy éve újra a közösség tagja, hetvenéves múlt. Sepsén nőtt föl, feleségével 1973-ban Németországba költöztek. Minden nyáron két-három hetet itthon töltöttek, olyan­kor mindig eljöttek az istentiszteletre is. Mára hazaköltöztek Sepsére, a férfi azóta újra aktív tagja a közösségnek. Lelkészük azt mond­ja róla, hogy „fiatalokéval ér fel János lelkesedése, teherbírása".

Magyarul sokkal könnyebb

Darko Turšić horvátnak vallja ma­gát, de édesanyja magyar. A sepsei parókián kávéval kínál, szabadkozik, hogy csak törökös kávéjuk van. Jól beszél magyarul, bár ő azt mondja, töri a nyelvet. Ennek ellenére nem esik nehezére magyarul prédikálni, azt mondja, „így sokkal könnyebb Igét hirdetnem, Bibliát olvasnom". Horvátul is szokott, leginkább temetni, mert erre kérik a legtöbbször. – Ilyenkor van, hogy az anyanyelvemen nehezen jutnak eszembe szavak, például a kegyelem – mondja a lelkipásztor.

Papi gallér, palásttal

Magyarországi református szemmel furcsának tűnik, hogy Darko Turšić nyakában a katolikus papok által használt nyaki gallér van. Horvátországban felekezettől függetlenül használják ezt a papok, lelkészek. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházban – amelyben Darko Turšić is szolgál – ennek viselését nem tiltják, de nem egységes a gyakorlat a lelkészek között, olyan is van, aki nem hordja a gallért. A sepsei lelkipásztor szerint azért fontos, mert „így bárhol, utcán, kocsmában, vagy ha megállít a rendőr, tudni lehet, hogy kik vagyunk". Azt mondja, ennek viselése saját magát is emlékezteti arra, hogy nem lehet rosszindulatú, hiszen Jézust szolgálja. A prédikáláshoz szintén felveszi a gallért a hagyományos református palásttal együtt.

A zárba illő kulcs

Sepsén hetven református él, közülük egy átlagos vasárnapon húszan-huszonöten vesznek részt az istentiszteleteken. A horvátországi magyar reformátusok megosztottságban élnek, átestek egyházszakadáson is (lásd keretes írásunkat – a szerk.). Ugyanez igaz az itteniekre, a sepsei reformátusokra. A parókia és imaház a már említett Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház használatában van, azonban a templomot bírósági úton megpróbálja elperelni a közösségtől egy másik egyház. A bírósági eljárás még zajlik, ám a lelkipásztor szerint kérdés sem fér hozzá, hogy az övék marad a templom. Egyelőre kulcsuk nincsen, a másik egyház képviselői lecserélték a zárat a templomon, így ők nem tudnak bejutni. Legutoljára 2015 pünkösdjén tartottak istentiszteletet az ősi hajlékban, akkor iktatták be az új presbitériumot és úrvacsoráztak közösen. Azóta az imaházban tartják az alkalmaikat. – Azt mondták, ha kérjük, kinyitják a templomot nekünk is, de ezt nem fogadhatjuk el. Miért kellene nekünk kulcsot kérni a saját templomunkhoz? – teszi fel a kérdést Darko Turšić. A kialakult helyzettel kapcsolatban azt mond­ja: – Mi is hibásak vagyunk, hogy eddig fajulhatott az ügy, hogy a bíróságnak kell dönteni a református gyülekezet jövőjéről.

Mikor lesz béke?

Ha a lelkipásztoron múlna, már másnaptól béke lehetne. De hozzáteszi: – A fő probléma a pénz, az ingatlan, nekik az számít, ha hitről lenne szó, nem is jutottunk volna el idáig. A megosztottság a helyi családokat is őrli, erről pedig Darko Turšić azt mondja a gyülekezeti tagoknak, hogy ezt Krisztus sem kívánja, ne hagyják, hogy egyházi huzavona miatt az otthoni béke megromoljon. Ha dönt a bíróság, nyit­va áll majd a kapu mindenki előtt, senkit sem zárnak ki az egyházból, sem a templomból.

Kétszáz egér, elpusztult madár

Más probléma is sújtja a gyülekezetet: mivel perben állnak, nem pályázhatnak a templom vagy a parókia felújítására. Egyik sincs jó állapotban, a paplak kifejezetten rosszul fest. A családjával itt élő Darko Turšić szerénykedik, szerinte egy lelkipásztor nem azért él, hogy luxusban tartsa a gyülekezete, hanem hogy Krisztust szolgálja. Többszöri kérésre azért megmutatja a lelkészlakot, az egy hete takarított ablaktáblák között friss madártetem bukik ki – akkora a rés az ablakoknál, hogy befért a kismadár. Évente kétszáz egeret fognak a parókián, a falak repedezettek, nagyok a rések, rosszul szigetelnek a nyílászárók. A lelkész mégsem panaszkodik, tizenöt éve élnek itt feleségével és három gyermekükkel.

Van jövő?

A sepsei templomot több mint kétszáz éve, 1805-ben építették. Arra a kérdésre, hogy a nehéz helyzetet látva kétszáz év múlva szerinte lesz-e református gyülekezet a horvátországi faluban, Trost János presbiter először visszakérdez: – Miért ne lenne? Sepsén a reformátusság mindig is a legerősebb volt – mond­ja. Aztán azért hozzáteszi: ez mára nem igaz, de a történelem nagyobbik felére igaz volt. Száz éve még kétezer-ötszázan laktak itt, most a kétszázötvenet sem érik el. – Ha minden így megy tovább, akkor le­het, hogy se falu, se gyülekezet nem lesz kétszáz év múlva – mond­ja a presbiter.

Darko Turšić lelkész szerint nem a távoli jövővel kell foglalkozni, azt a keveset kell összefogni, ami még van, és sokkal többet kellene foglalkozni a gyermekekkel és a fiatalokkal, mint azt teszik a horvátországi reformátusok. Ez a jövő záloga. – Anyaországunk, Magyar­ország és a református egyház támogatja gyermekeink, fiataljaink programjait, utazását Magyarországra, Kárpátaljára, Erdélybe. Mi pedig neveljük őket: keresztyénnek, reformátusnak – mondja a lelkipásztor.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A cikk megjelent a Reformátusok lapja augusztus 6-i számában. 

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 7

„Fújjátok csak a kürtöt...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink