Aleppó egy ébredező oázis

2017. december 13., szerda

Feltámad-e hamvaiból Aleppó, a sivatagi főnix? Vagy ezúttal hosszú álomba merült az emberi kultúra bölcsőjének hányattatott sorsú fellegvára? Az öt éven át ostromlott, egyes részein porig rombolt szíriai nagyvárosban jártunk, nem sokkal annak felszabadulása után. A közel-keleti úti beszámoló Alappóban folytatódik.

A szombat reggel Latakiától több mint száz kilométerrel keletre ért minket, ahol Szíria megint egy másik arcát mutatta meg. Véget nem érő kopár tájon vezetett át a főút, amit csak a mellettünk elhúzó katonai terepjárók és az utolért, valószerűtlenül magas rakományhegyeket húzó kamionok tettek változatossá. Ürességében is bámulatos helyen jártunk, a Szíriai sivatagban.

Ahogy haladtunk északra, egyre több lett az ellenőrző pont és a fegyver, egy idő után már megállni sem volt szabad. Aztán amikor az egyik domb aljában lévő katonai állásnál balra fordultunk, kísérőnk, Haroutune Selimian tiszteletes elmesélte: egyenesen tovább vezet az országút Aleppóba, de 20 kilométerrel arrébb még most is az ellenzéki fegyveresek által ellenőrzött, nem biztonságos terület kezdődik. „Míg ez az elkerülőút meg nem épült, Aleppó szabályosan el volt zárva a világtól. A repülőtér pedig még most sem működik, mert a fel- és leszálló gépeket le tudják lőni” – mondja az aleppói örmény református lelkész.

Ilyen kalandok után érkeztünk meg a Szíriai sivatag oázisába, az ország második legnagyobb városába. A téli időjárás – és talán a háború pusztítása – miatt nem láttuk nyomát a város körüli, datolyáról és olívabogyóról híres kerteknek. Mégis egyfajta oázis a hegyekkel körülvett sivatagban, melyet a Törökországból érkező Queiq folyó éltet, biztosítva a mezőgazdálkodás lehetőségét.

Aleppó az emberi kultúra bölcsőjének, az úgynevezett termékeny félholdnak az egyik legrégibb városállama: a régészek hétezer éves település nyomait is megtalálták a közelben, de később az Úr szavára otthonát elhagyó Ábrahám útja is erre vezetett. A Közép-Ázsiát a Földközi tengerrel összekötő kereskedőútvonal állomásaként a hettita, az asszír, a babiloni és a perzsa birodalmaknak egyaránt fontos gazdasági és kulturális központja volt. Nagy Sándor is elfoglalta, majd római, bizánci, arab, perzsa és mongol fennhatóság után az Oszmán birodalomhoz került. A gazdag múltú várost számos ostrom és földrengés pusztította el, mégis mindig újjáépítették, ezért szokták a hamvaiból újra és újra feltámadó mitológiai madárhoz, a főnixhez hasonlítani.

A többmilliós keleti metropolisz méreteit és jelentőségét mutatja, hogy az 1138-as földrengésben becslések szerint 230 ezer ember veszítette életét. Összehasonlításként: Londonnak még 1300 körül is csak 100 ezer lakosa volt összesen. A mostani polgárháború öt éven át tartó aleppói összecsapásai miatt másfélmillióan menekültek el, 31 ezren életüket veszítették. Akik maradtak, mint Harout, évekig el voltak zárva a világtól, az utcára sem mertek kimenni.

A különböző ellenzéki erők 2012-ben bevették magukat a város egyes negyedeibe, a kormányerőkkel zajló elhúzódó harcok során újabb és újabb kulturális kincsek sérültek meg, világörökségi helyszínek pusztultak el, becslések szerint 33 500 épület. Az óvárosban autóztunk, és még így, romjaiban, hamutól és portól szürkén is megragadott minket a hely mesebeli szépsége. „Látni kellett volna azelőtt, az volt az igazi” – válaszolta bókjainkra idegenvezetőnk. Elpusztult a nagy bazár, több közfürdő, királyi palota és mecset is. „Ezek mind a háború kitörése előtt lettek felújítva” – mondta szomorúan a lelkész.

A város fölé emelkedő sziklán álló citadella stratégiai pont, 1850-ben az ott állomásozó – a bukott magyar szabadságharcot követő török emigrációban is katonaként szolgáló – Bem apó is megvédte azt a városra rátörő arab rablócsapattól. Az erődítmény a mostani harcok során is végig a kormány katonáinak kezén volt, nem sikerült sem elfoglalni, sem felrobbantani – végül így sikerült megtartani a várost. Az egy évvel ezelőtti felszabadítás óta legalább félmillióan tértek haza, és dolgoznak házaik lakhatóvá tételén, középületeik felújításán. „Segítséggel újjáépítünk mindent, de ki tudja, mikor jön megint valaki, aki lerombolja?” – tette fel a költői kérdést Harout, miközben a citadella lépcsőjéről figyeljük a szemünk elé táruló, az Ezeregyéjszaka meséit idéző panorámát.

Messzire ugyan még ma sem merészkednek gyalogosan a lakók, de az utcákra már visszatért az élet és az újjáépítés is elkezdődött: kinyitottak a boltok, vidáman dudál minden autós a dugóban, folyamatosan takarítják a romokat – a szállásunk előtti járdán épp érkezésünkkor szerelték fel a lámpaoszlopokat. Két partneregyházunk gyülekezetei is tevékenyen kiveszik a részüket abból, hogy az élet Aleppóban visszatérjen a rendes kerékvágásba. Iskoláik az ostrom alatt is működtek.

A Szíriai és Libanoni Református Zsinat négy iskolát tart fent, az örmény reformátusok pedig hatot működtetnek Szíriában, ahol összesen 3800 diák tanul. Ezek a háború által elpusztított városokban nemcsak oktatási intézményként működnek, hanem menedékként, ahol van fűtés, világítás, meleg étel és egy pohár tej várja a gyermekeket. És közösség, amelyben muszlimok és keresztyének egyaránt megférnek egymással, és a mindennapokban készülnek fel a békés együttélésre, amit az iskola nyújtotta menedék falain kívül is gyakorolnak majd a jövőben.  A muszlim szülők nemcsak a színvonalas oktatás miatt küldik gyermekeiket egyházi iskolába, hanem nagyra értékelik az intézmények nyitott szellemiségét és a keresztyén etikában gyökerező értékeket. A mérsékelt muszlim szülők úgy vélik, hogy ezek a protestáns intézmények megóvják gyermekeiket a fanatizálódástól.

„Bölcsődénk, óvodánk, általános és középiskoláink nyitva állnak az olyan gyermekek előtt is, akiknek a szülei a minimális hozzájárulást sem tudják megfizetni" – hangsúlyozza Harout, aki nemcsak az aleppói örmény református iskolák felügyelőtestületét vezeti, hanem a szíriai örmény reformátusok oktatási bizottságának is az elnöke. Mint megtudtuk, a családok fele a működéshez szükséges anyagi hozzájárulás 50 százalékát sem tudja kifizetni.

Ezért a Generális Konvent elnökségi döntése nyomán a Kárpát-medencei magyar református közösség, csatlakozva a svájci református egyházak segélyszervezetének (HEKS) programjához, mintegy 60 diák egész éves ösztöndíjával járul hozzá a tíz iskola fenntartásához. Az ösztöndíjasok listáját a két szíriai egyház közös bizottsága határozza meg, a családok rászorultságától függően évente 50, 75 vagy 100 dollár támogatásban részesülnek.

Végigjártuk ezeket az intézményeket a padlástól a földszintig (Aleppóban nincsenek alápincézve a házak, képzelhetik, hogy vészelték át az emberek a bombázásokat), bölcsődétől a középiskolás osztályokig. Sok munka van még velük, hogy teljesen megfeleljenek a modern kor igényeinek: fel kellene újítani a mosdókat, szigetelni kellene a tetőket, meg kellene javítani a fűtést, játszótereket sem ártana építeni és sürgető az új iskolabuszok vásárlása is, mert a távolabbi városrészekből szüleik nem merik elengedi a gyerekeket iskolákba.

Ahogy láttuk, Aleppóban lassan, de biztosan tér vissza az élet a megszokott kerékvágásba. A város emblematikus toronyórája, mely épen átvészelte az elmúlt évszázadok minden pusztítását, állandó körforgásával szimbóluma is lehetne ennek a főnix-létnek, ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy Jézus Krisztus nem hagyta magára a Közel-Keletet, s azt a reményt is hordozza, hogy egyszer véget érnek a térség szenvedései.

Feke György, fotó: Kanizsai-Nagy Dóra, Dani Eszter

Az útinapló korábbi részei:

 

Maradnak-e fiatalok Latakiában?

Hogy viszonyuljon a háborúhoz egy keresztyén? Menni vagy maradni?

 

Egy este Homszban

Hogyan lehet normális életet élni háborús körülmények között? Meg lehet szokni a félelmet? Milyen egy ifjúsági alkalom az arab reformátusoknál?


Megyünk Szíriába!

Miután meglátogattuk a libanoni reformátusokat, a polgárháború sújtotta Szíriában folytattuk közel-keleti utazásunkat.

 

Arabok, akik reformátusok

A reformáció sokkal nagyobb hatással volt az arab társadalmakra, mint azt elsőre – vagy akár második nekifutásra – gondolnánk.

 

Az örmény reformátusok nem felejtenek

Miben nyilvánul meg az örmény identitás? Hogyan élnek a közel-keleti reformátusok?

 

Megkésett reformáció

Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény?

 

Pálmafák a neonkereszt fényében

Télből a nyárba, Európából a csodálatos, ugyanakkor olykor félelmetes Keletre utaztak magyar reformátusok.

 

Gyűjtés indult a szíriai reformátusoknak

A szíriai és libanoni reformátusok által működtetett vasárnapi iskolákban jelenleg ezerötszáz keresztyén és muszlim fiatallal foglalkoznak: biztonságban tanulnak, segítséget kapnak a polgárháború okozta traumák feldolgozására és mintát a békés együttélésre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalának tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal mi is támogathatjuk a kezdeményezést.

Istent keresem

Préd 7

„Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mit olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →