Lételeme a csoda

2018. március 04., vasárnap

„A fizikai valóság realitása és olykori nyersesége nem azonos azzal, ami testi valónkat jellemzi pusztán. Koordináta-rendszere létünknek, de nem az egyetlen, amiben mozgunk” – a vasárnap esti Oscar-gála előtt mint Testről és lélekről című filmet és Enyedi Ildikó munkásságát ajánlja Bálint Eszter.

Test és lélek. Nehezen találok még két ilyen tömör és telített kifejezést, mely egyszerre foglal magába oppozíciót, ugyanakkor szerves összetartozást is, megannyi hozzákapcsolható jelentéstartalommal. Keresztyénként, és nem keresztyénként egyaránt. Elmémben peregnek az asszociációk – mégis, ameddig nem tekintek egyszerre, egymástól el nem választhatóként e kettőre, nem látom az embert. Titok és csoda, merthogy nincsen egyik a másik nélkül – az Isten országában sem.

Alig akad olyan ember hazánkban, aki az elmúlt egy évben nem találta magát szembe valamilyen formán a Testről és lélekről című filmmel. Nemcsak a filmes szakma szűk elitje ismeri, hiszen a rangos filmakadémiai jelölésnek köszönhetően kíváncsi nézők hada zarándokolt el miatta a pesti művészmozikba, azóta pedig egy online filmforgalmazó platformon világszerte bárhol elérhetővé vált.

Enyedi Ildikó említett munkája nem önmagában álló magányos remekmű. A rendezőnő finoman, lassan, de határozottan lépett ki a kísérleti filmesek margóra szorult világából a filmes fősodorba. Nagyjátékfilmjei (Az én XX. századom, Bűvös vadász, Simon mágus) nem tagozódtak be az elmúlt korok parabolái, nosztalgiafilmjei, vagy például a nyolcvanas-kilencvenes években újraéledő szatirikus közönségfilmjeinek sorába. Ez, az immár két évtizedes folyamat annak a filmkészítői attitűdnek a betörése a hivatalos filmszakmába, amely addig a magyarországi neoavantgárd fellegvárában, a Balázs Béla Stúdióban volt tapasztalható.

Enyedi Ildikó eddigi életművének sokszínűségét tekintve emelkedik ki a hazai kortárs filmrendezők közül: egyedi látásmódja, szuggesztív történetvezetése, valamint az a fajta érzékeny és szubjektív megközelítésmód, ami munkáinak a sajátja, teszi időtállóvá filmjeit. Egy olyan utat követve halad, ami sajátságos módon ötvözi az avantgárd kísérletifilmes múltból táplálkozó szellemiséget azzal a személyes, egyéni sorsokra fókuszáló szemléletmóddal, melynek lételeme a csoda.

Gyülekezetemben, hívő barátaim között gyakran visszatérő kérdés, hogyan tudunk úgy viszonyulni ehhez az alkotáshoz, hogy azzal nem botránkoztatjuk meg azon testvéreinket, akiknek filmes ábrázolásmód terén alacsonyabb a tűrésküszöbük. Ha ugyanis narratíváját vagy képi világát tekintjük, a Testről és lélekről bőven tartalmaz naturalisztikusnak mondható elemeket. Távol álljon tőlem a megbotránkoztatás szándéka. Nem célom meggyőzni a saját határait ismerőket arról, hogy azok a határok hiábavalóak volnának. Arról a jelenségről azonban, melynek során a film felhasznált eszközeit összetévesztik annak mondanivalójával, nem csak ennek a filmnek a kapcsán lehetne beszélni.

Ahogyan a fizikai valóság realitása és olykori nyersesége sem azonos azzal, ami testi valónkat jellemzi pusztán. Koordináta-rendszere létünknek, de nem az egyetlen, amiben mozgunk. Szervesen kiegészíti azt az a párhuzamos lelki valóság, mellyel az idők kezdetén egységben volt, és azok végén eggyé lesz – ahogyan a Testről és lélekről szüzséjében is összekapcsolódik a véres-mocskos vágóhídi közeg és az álombéli téli berek szövedéke a két főszereplő lehetetlen szerelmében. A kettő csak együtt, egymásba fonódva folytatódhat az autisztikus minőségellenőr, Mária (Borbély Alexandra) és Endre (Morcsányi Géza), a félkarú gazdasági igazgató találkozásakor.

Ezt támasztja alá a címadás is: Testről és lélekről. Nem fellengző, sablonos témamegjelölés, hanem őszinte vallomás. Egymásra vetítése annak, amit látunk, és amit csupán látni szeretnénk. Mindkettő jelen van ebben a filmben és magában a filmnyelvben, ha olyan érzékenyen és pontosan „fogalmaznak” vele, ahogyan azt Enyedi Ildikó is teszi alkotásaiban.

llyen letisztult formanyelv-használat jelenik meg abban is, hogy elutasítja a zene puszta hangkulisszaként történő alkalmazását. Visszatérő zenei motívum a filmben Laura Marling What He Wrote című száma, a brit folk szcéna egy meghatározó szerzeménye. A rendező a zenei asszociációk mechanikus leképezésétől megszabadítva használja fel ezt a dalt filmjében, olyan dramaturgiai szereppel ellátva, hogy az elbeszélés során a dal maga lényegül át a csoda, a megérthetetlen metaforájává.

Ars poetica, ahogyan Enyedi a film mediális tulajdonságait ismerve és felhasználva új minőséget teremt pályája eddigi csúcsán – a kísérleti filmes múlt hozadékának és azt követő alkotóévek sorozatos kísérleteinek foglalata. Nekünk, értő, érző, hívő befogadóinak pedig feladat, hogy ennek tanúi legyünk, átszűrjük magunkon, a krisztusi szeretet testet-lelket újjászülő, mindent látó tekintetén.

A 90. Oscar-díjátadó ünnepség legjobb idegennyelvű film kategóriájában jelölt magyar filmalkotás, a Testről és lélekről kapcsán ajánljuk figyelmükbe Enyedi Ildikó munkásságát. Vasárnap éjjel 0:25-től nemcsak közösen szurkolhatunk a harmadik magyar győzelemnek, de az élő közvetítés előtt 22:20-től Önök is megtekinthetik a rendezőnő 1999-es filmjét, a Simon mágust a közmédia Duna csatornáján.

Bálint Eszter

Istent keresem

Zak 11

„Így szól az én Istenem, az Úr: Legeltesd csak a levágni való juhokat!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →