Hiszek Magyarország feltámadásában

2018. április 16., hétfő

Egy héttel az országgyűlési választások után lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a gondolattal, de úgy érzem, baj van velünk. Nem az országgal vagy a körülményekkel, hanem elsősorban velünk, emberekkel. Az elmúlt időszakban annyi gyűlölettel és haraggal találkoztam minden irányból, ami egyszerűen megrémített. Mi történik velünk? És ami ennél is fontosabb: hogyan változtathatunk ezen?

„Boldogok, akik békét teremtenek” – emlékeztet Máté evangéliuma (Mt 5,9), hogyan kellene kezelni az indulatokat. De aki akár csak egyszer is megpróbál „békét teremteni” két fél között, hamar falakba ütközik – ez pedig különösen igaz az online kommunikációra. A most megjelenő felindultság nagy része az online térből zúdul ránk, és bár ez a rendszer sok mindent egyszerűbbé tett, gyakran mégis a párbeszéd gátja, hogy algoritmusai miatt ritkán találkozunk az érdeklődési körünkön kívüli információkkal. A világ azonban jóval több, mint aminek egy kijelzőn keresztül tűnik – és amikor ezt elfelejtjük, beszélgetni is elfelejtünk.

Az elmúlt hónapokban azt tapasztaltam, hogy az eltérő vélemények a legtöbb esetben nem érvek, hanem agresszív indulatok formájában ütköznek. Ha nem velem vagy, akkor ellenem – éreztetik oly sokan akár „kint”, akár a virtuális térben. Pedig sokkal több vagyok, mint a véleményem egy-egy kérdésben. Minden vélemény mögött egy életnyi történet van, amit elmulasztunk megismerni, amikor egy agresszív kommenttel vagy visszaszólással zárunk rövidre egy vitás szituációt.

Érdemes emlékeztetnem magam arra is, hogy „a nagy erő nagyobb felelősséggel jár”, és bár ez az idézet kivételesen nem a Bibliából van, hanem a Pókemberből, ettől még örökérvényű igazság. Olyan igazság, ami nem kifelé szól, hanem ami eszembe juttatja, hogy pont ilyen erő a megismert evangélium. Nagyobb – mindennél. Nap mint nap átélem Isten szeretetét, ezért nem tehetem meg, hogy nem szólok róla olyankor, amikor erőre kapnak az indulatok.

Nem akarok olyan országban élni, ahol dühvel és gyűlölettel feszülnek egymásnak az emberek, akiket talán sokkal több köt össze, mint, ami elválaszt. Nem akarok olyan országban élni, ahol nem találunk alkalmakat arra, hogy ezeket a közös pontokat megtaláljuk. Nem akarok olyan országban élni, ahol van a mindenkori mi és ők – szélsőséges estben a „MI” és az „azok” –, akik között egyre mélyebb szakadék tátong. Hiszek abban, hogy ez egy visszafordítható állapot, viszont erre csak egy utat ismerek: a szeretetet.

Újra meg kell tanulnunk beszélgetni, odafigyelni és meghallgatni, mert a változás az ilyen hétköznapi dolgokban kezdődik. Kialakult bennünk az a nézet, hogy valamiféle hatalomtól várunk mindent, ez azonban csak egyetlen hatalom esetében működik – és az nem földi. Bármilyen egyéb helyzetben bennem kell elkezdődjön a változás, és az nem megy máshogy, csak a szeretettel.

Őszintén hiszem, hogy minden ember egy különleges történet és egymásra figyelve képesek vagyunk megérteni a másikat – annak gondolataival, érveivel, sérelmeivel együtt. Évtizedekkel a rendszerváltás után is él bennünk egy korszak emléke, ami sok sebet ejtett, és amit még mindig nem hagytunk maradéktalanul magunk mögött – érzem ezt úgy, hogy személyesen sosem éltem át. Egyszer egy egyetemi előadáson az egyik tanárom azt mondta, sajnálja, hogy a „mai fiatalok” nem ismerték a diktatúrát, mert ha ismerték volna, értékelnék a kivívott szabadságot. Többnek gondoltam ezt akkor, mint felháborító sértésnek, de ahogy telnek az évek, kezdem érteni: valami bennünk maradt ebből a rendszerből, ami ellen ösztönösen szeretnénk küzdeni, de valójában sokszor csak egymással harcolunk – pedig rég mások a problémáink, mint a szüleinknek vagy nagyszüleinknek, és ezekkel ideje szembenéznünk. Ha nem hagyjuk begyógyulni múltunk közös sebeit, a történelem úgy halad át rajtunk, hogy észre sem vesszük.

Úgy érzem, a ma „forradalma” nem a fizikai, hanem a belső szabadságért kell folyjon, mert egyre több láncot verünk egymás lelkére – és a sajátunkra is.  Az ige viszont egész másra tanít: nem vagyok több, mint bárki más, ahogy a véleményem sem az; Isten gyermeke vagyok, aki szabad a döntésre és szabad a szeretetre is.

A választások előtti hónapok felszínre hoztak olyan indulatokat, amikkel kezdenünk kell valamit, mielőtt felemésztjük egymást. De mégsem arra szeretném helyezni a hangsúlyt, hogy a gyűlölet ellentéte a szeretet, mert túl sokszor cselekszünk valami ellen. Érdemes lenne megpróbálni a másik érdekében szeretni és elismerni, hogy mindenki egyedi, különleges, Isten saját képmására teremtett testvérem. És ez nem közhely, amit bármikor be lehet dobni, mert, ha az lenne, sokkal könnyebben menne a hétköznapokban. De Krisztus sem a könnyű utat ígérte, hanem azt, ami felé vezet – és amin velünk van minden napon.

Farkas Zsuzsanna

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Róm 8,31–39

„Mert meg vagyok győződve...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink