Összefogtak a gyógyulásért

2018. május 05., szombat

Túl van az életmentő műtéten Németi Gabriella, az erdélyi Zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórvány Iskolaközpont lakója. A 15 éves, árva diáklány költséges onkológiai kezelését Kárpát-medencei református összefogás teszi lehetővé – köszönhetően az erdélyi egyházkerület felhívásának és a magyarországi nőszövetségi tagok gyors reagálásának.

Németi Gabriellánál az orvosok csontrákot diagnosztizáltak, és először a kolozsvári onkológiai intézetben kezelték, azonban a betegség súlyossága rendkívüli terápiát és olyan műtéti beavatkozást igényelt, amit Kolozsvárott nem tudnak elvégezni. A zsoboki intézmény vezetői ezért minden követ megmozgattak, hogy diákjuk Budapesten kapjon megfelelő kezelést. A költséges vizsgálatokra, műtétre és kezelésre azonban a gyermekotthonnak nincs fedezete, így az Erdélyi Református Egyházkerület vezetése közleményben kért segítséget a magyar reformátusságtól.

Megmozdultak a jó ügyért

„Egyik dunántúli nőszövetségi tagunk, Jakab-Köves Gyopárka, akinek családja erdélyi gyökerekkel is rendelkezik, olvasta Kató Béla püspök felhívását és elküldte a levelezőlistáinkra, hogy ennek a kislánynak sürgősen segítségre van szüksége” – tudtuk meg P. Tóthné Szakács Zitától, a Magyarországi Református Nőszövetség elnökétől, hogyan csöppentek ők bele ebbe a történetbe. „A zsoboki árvaházat régebben is támogattuk, többen közülünk voltak ott látogatóban és szolgálatot is végeztek a gyerekek között. A Nőszövetség tagjai, olvasva a felhívást, most is elkezdtek mozgolódni, gyűjtést hirdettek.”

Minden lehetőséget megragadtak, hogy segítsenek: sok gyülekezetben a virágvasárnapi, máshol a húsvéti perselypénzt ajánlották fel Gabriella megsegítésére, de egyéni adományozókat is megszólítottak, valamint konferenciáikon is gyűjtöttek. Nehézséget okoztak a támogatás eljuttatásában a nemzetközi banki tranzakciós szabályok, azért a Generális Konvent elnöksége rendelkezésre bocsátotta magyarországi számlaszámát és vállalta, hogy eljuttatja a támogatást Zsobokra.

Egy család vagyunk

„Az utóbbi hetekben sorozatosan megtapasztaltuk Isten mindent felülmúló szeretetét, gondviselő kegyelmét, a testvérek adakozó mellénk állását” – a sikeres műtét után ezekkel a szavakkal köszönte meg az adományozók segítségét Barta István-Zsolt zsoboki lelkipásztor. Hangsúlyozta: megtapasztalták, hogy „Isten Anyaszentegyháza” tényleg egy nagy család, amelyben „ha valaki megbetegszik, a család többi tagjának is szívügyévé válik, imádságban hordozzák”.

Amint az Gabriella történetéből is látszik, a Nőszövetség tagjai komolyan veszik vezérigéjüket: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6,2) Vezetőjük katalizátorként tekint közösségükre, akik kinyitják a jószándékú emberek szívét a cselekvésre. „Bár a műtét költségeire a sok-sok adományozó jóvoltából összegyűlt a fedezet, a hosszadalmas kezelés szakszerű budapesti folytatásához minden további felajánlásra nagy szükség van” – hangsúlyozza P. Tóthné Szakács Zita. Hozzáteszi: „ennek a kislánynak nincs családja, így csak ránk, keresztyén testvéreire támaszkodhat. A mi összefogásunkkal van esélye a gyógyulásra.”

Németi Gabriella támogatására az alábbi névre és számlaszámra utalhatják felajánlásaikat:
MRE Generális Konvent, 10702019-19024048-52100008,
a tárgyban feltüntetni kérik: Németi Gabriella kezelésére

reformatus.hu

Istent keresem

Józs 7

„Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink