Anyák napja

2018. május 05., szombat

„Isten mindannyiunkat szerte e világon magában hord, és ő maga is hordoztatott, született, felnőtt, majd kínhalált halt, hogy feltámadásával örökre nekünk adja kegyelmét, amely kipótolja minden hiányunkat" – Bagdán Zsuzsanna írása földi anyánkról, alma materünkről és az anyaszentegyházról.

Nem vagyunk mindannyian anyák. Magam sem vagyok az, ráadásul a tudomány jelenlegi állása szerint hosszasan vitathatnánk, hogy ki minősül tulajdonképpen anyának, de teremtett létünknél fogva mindannyiunknak van tapasztalata az anyával. Az anya az ember első kapcsolata a világgal. Ő hordoz magában, majd magán – így tanuljuk meg, hogy a világ jó hely, ahol rólunk gondoskodnak, és ahol bizalommal fordulhatunk a másik ember felé. Az anya traumáit nem értjük, de érezzük: „A csecsemő / is szenvedi, ha szül a nő. / Páros kínt enyhíthet alázat." (József Attila: Nagyon fáj) Hozzá képest kezdjük tapasztalni magunkat, megismerni a világot már akkor, amikor még nincsenek szavaink, csak érzéseink. Amikor lesznek szavaink, azt is különleges kapcsolatban: anyanyelven kapjuk, szóról szóra, évek hosszú sora alatt. Anyakapcsolatunk első és legfontosabb kapcsolati mintánk. Ő tükrözi vissza érzéseinket – ő tanít meg azokat tudatosítani. Amikor mi még csak ordítani vagy kacagni tudunk, ő megnevezi, teljesen ösztönösen, amit érzünk, legyen az fájdalom, megkönnyebbülés, öröm. Mivel van valaki, aki ért minket, így kevéssé kétségbeejtő, amikor mi éppen nem értjük önmagunkat.

A második anyához az első kísér el kézen fogva, sokszor könnyekig meghatódva. Ez a bizonyos második, az alma mater ismereteket ad, egymáshoz viszonyulni tanít. Kísér kisgyermekkortól, tanít a szót leírni, kinyitja a világot, megtanít arra, hogyan éljünk a kortársaink között, a társadalomban. Itt tanuljuk igazság és hamisság különbözőségét, a szabályokat és az azoktól eltérést. Itt leszünk először komolyan szerelmesek, és itt készülünk fel a legnagyobb életiskolára: saját szülőségünkre.

Anyák napján nem szokás arról írni, hogy vannak rossz anyák, iskolák, gyülekezeti közösségek is. A legfájóbb hiány, amikor valakit elhagy az anyja. Vannak megbetegítő anyák, akiknek ártottak, akiket megbetegítettek, és ezt a mintát örökítik tovább – mivel olyan keményen bánt velük az élet, nem tudnak kötődni, és nem tudják azt tanítani a gyermeküknek, hogy bizalommal élhet ebben a világban. Vannak anyák, akiknek kicsi babaként nem értették meg az érzéseiket, igényeiket, így ők sem tudnak figyelni a mellettük nevelkedő szükségeire. Vannak fojtogató, megbénító anyák, akik rettegnek az elhagyatottság és a haszontalanná válás élményétől, ezért nem engedik felnőni gyermeküket – ahogy őket sem engedte soha felnőni az őket kísérő felnőtt.

Földi anyánk időszakos. Megöregszik. Akkor is anyánk. Az anyaság kapcsolat, felnőttség, gondoskodás. Megbocsátás a hiányokért. Örökségünk megismerése, tudatosítása. Felnövünk anyánk mellé, hordozunk magunkban terveket, kapcsolatokat, amelyeket gondozunk és ha annak van ideje, elengedünk – azok is, akik nem szültünk soha. Az anyaságnak csak egyik – fontos – aspektusa a szülés. Anya mindenki, aki képes a másikat megérteni, tartalmazni, látni igényeit, kibírni önállóvá válását, és készen állni újra kapcsolódni.

Ha igazán belegondolunk, jó anyának lenni lehetetlenség. Vigasztaló, hogy elég olyannak lennünk, amelyet a fejlődéslélektan az „elég jó anya" fogalmával ír le. Megtenni a tőlünk telhető legtöbbet, folyamatosan tanulva magunkról ebben az élethatározó kapcsolatban, törekedve arra, hogy hibáink, mulasztásaink ellenére reménykedő, önálló, bátor, nyitott, egészséges felnőtté érjen, aki ránk bízatott. A többi kegyelem.

Nagy ajándék, hogy ezt a kegyelmet a legnagyobb anya mellett, az anyaszentegyházban tapasztalhatjuk és tanulhatjuk. Az anyaszentegyház magában foglal minket, még mielőtt odakereszteltetnénk, hordoz és táplál, hogy erősödni tudjon a hitünk. Ez a közösség velünk van életünk legfontosabb állomásain és az azok között vezető utakon egyaránt. Ebben a közösségben ismerjük meg a földin túli világot, ahol gyógyulnak hiányaink, megszűnik el nem fogadottságunk, ahol megtanulunk remélni, bizakodni, kötődni, kapcsolódni, és beszélni mindarról, amit megismertünk. Hogy Isten mindannyiunkat szerte e világon magában hord, és ő maga is hordoztatott, született, felnőtt, majd kínhalált halt, hogy feltámadásával örökre nekünk adja kegyelmét, amely kipótolja minden hiányunkat. Így, e kegyelem által válunk mi magunk is anyává az egész történelmet és világot átölelő anyaszentegyházban.

Bagdán Zsuzsanna

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. május 6-i számában.

Istent keresem

Józs 4

„...magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →