Fordított óra

2018. június 05., kedd

„A CEC Nagygyűlése önmagában azt jelzi, hogy nemcsak perc-emberkék vagyunk, hanem részesei Isten nagy tervének″ – Kodácsy Tamás, a CEC Gazdasági és Ökológiai Igazságosság munkabizottság szakértő tagjának gondolatai a nagygyűlésről.

Újvidéken a dunai hajósok számára a híres péterváradi „fordított óra” mutatta az időt. Széles számlapján a hagyományos órával ellentétben a nagymutató az órát, a kismutató pedig a perceket jelzi. Azért fordították meg, mert a hajósok számára fontosabb volt tudni, hol járnak a napon belül, és mennyi időt tölthetnek még a vízen, mint azt, hogy pontosan hányadik percben vannak az adott órában. Időről időre nekünk is szükségünk van arra, hogy ne vesszünk el a részletekben, hanem messzebbről, távlatokban lássunk rá arra, hol vagyunk és merre tartunk. Életünk során határidők sorozatához szabjuk magunkat, és néha elfelejtjük, hogy keresztyénként mi is a célunk, mi a küldetésünk, és ebben hol is állunk mint magyar reformátusok, mint a világ keresztyén közösségének tagjai. Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) Nagygyűlése önmagában azt jelzi, hogy nemcsak perc-emberkék vagyunk, hanem részesei Isten nagy tervének. Öt évvel ezelőtt a budapesti konferencián inkább a belső, strukturális kérdések voltak napirendben, most pedig arról van szó, hogyan lehetünk Krisztus tanúi a világban. Az ökumené hajójából most messzire nézünk, amikor Európa jövőjéről, a keresztyén egyházak küldetéséről beszélünk.

Krisztus teste egy, de számos tagja van (1Kor 12,12). Ezt az egységet a Szentlélek munkálja, de az egységen belül különböző feladatokat végzünk, különböző területeken szolgálunk. Az ökumené egyik nagy teológusa, Wolfhart Pannenberg azt hangsúlyozza rendszeres teológiájában, hogy az ősgyülekezetekben a karizmák egy adott időhöz és helyzethez kötődtek: „Mivel az egyház életében a feladatok mindig változnak a változó szituációval, ezért nincs állandó száma a karizmáknak.”[1] Nem feltétlenül arról kell vitáznunk, hogy van-e ma létjogosultsága az ókori feladatokra reflektáló karizmáknak, hanem arról, hogy melyek a lényeges kortárskérdések, amelyekkel foglalkoznunk kell, és ehhez milyen ajándékokat kaptunk. Sodródó világunkban különösen fontos, hogy egy kontinenst összefogó egyházi szervezetnek különböző munkacsoportjai legyenek, amelyek egy-egy időszerű területen dolgoznak. A CEC-ben külön munkacsoport dolgozott többek között a migráció, az ekkléziológia, az emberi jogok, vagy a bioetika aktuális kérdésein.

A CEC Gazdasági és Ökológiai Igazságosság munkacsoportja (GÖI) a teremtésvédelmi kérdésekkel és annak társadalmi, illetve gazdasági következményeivel foglalkozott. A nagygyűlésen ez a kérdés hangsúlyosan előkerült, különösen az ifjúsági találkozó üzenete nyomatékosította ezt. A munkacsoport egymással összefüggésben foglalkozott a gazdasági és ökológiai igazságosság témájával.

A gazdasági igazságosság a természet javainak a tisztességes elosztását igényli a különböző kontinensen élő emberek és Európa lakosai között, beleértve az Európán belüli egyenlőtlenségeket észak és dél, kelet és nyugat, valamint az egyes országokon belüli régiók között. Gazdasági igazságosságért kiáltanak azok a jelenségek, amelyek a tőkepiacok dominanciájából, a gazdasági folyamatok átláthatatlanságából fakadnak. A gazdasági igazságosság nem a szocializmust vagy az egalizmust célozza meg, hanem a mohó érdekek leleplezését, és a manipulatív gazdasági folyamatok megszüntetését. Ha Jézus azt mondta, hogy „méltó a munkás a maga bérére” (Lk 10,7), akkor nem támogathatunk olyan méltatlan gazdasági struktúrákat, amelyek a mindennapi ember egzisztenciáját eleve bizonytalanságban és adósságban tartják, vagy akár az egyik napról a másikra lehetetlenné teszik. Aranyszájú Szent János a szegénységről és jólétről szóló tanításában már a 4. században felhívja az egyház figyelmét arra, hogy Isten ellen való az a társadalmi igazságtalanság, amikor a jólét csak kevesek kezében összpontosul. A jeles egyházatya nem csak mennyiségi kategóriában beszél szegénységről és gazdagságról, hanem antropológiai megközelítéssel saját hozzáállásunkat és felelősségünket hangsúlyozza. „Tekintsünk a szegénység és gazdagság meghatározására így. Ha valaki sok dolog után sóvárog, akkor ő a legszegényebb, még ha megszerezné mindenki pénzét is. Ugyanakkor, ha valakinek csak néhány dologra van szüksége, akkor a leggazdagabb, még ha semmit nem szerez.”[2] A kérdés tehát az, hogy mire van igazán szükségünk?

Az ökológiai igazságosság nem csupán az ember-ember közötti kapcsolatra, hanem az ember és a teremtett világ kapcsolatára fókuszál. A nagygyűlés egyik nagy témája a vendégszeretet, melynek megtapasztalása a teremtésben kezdődött. A teremtett világban az állatok és növények közé helyezett minket Isten, így a teremtett világ egy terített asztal számunkra. Ahogyan a minket megelőző növényvilággal és állatvilággal bánunk, úgy tanulunk vendégszeretetet embertársaink iránt. Nem mindegy milyen asztalt hagyunk magunk után a következő nemzedék számára. Az ökológiai igazságosság a bibliai és kálvini mértékletességet jelent, hogy nem veszünk el többet a földtől és a gyermekeinktől, mint amire szükségünk van, és sohase többet, mint ami egészséges és szükséges.

A GÖI összefoglalója rámutat, hogy a tanúságtétel nem csak szavakkal történik, hanem a megtért embernek magatartásában, cselekedeteiben is követni kell Krisztust. „Ha a cselekedetek nincsenek összhangban a szavakkal, akkor az a hit csonka. Ahogyan a Biblia is emlékeztet minket: »Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.« (1Jn 3,18)”. A „cselekedettel és igazsággal” azt jelenti, hogy amit teszünk és ahogyan tesszük, tükrözi Isten igazságát. Isten látta, hogy „minden, amit alkotott, igen jó” (1Móz 1,31). Azaz a teremtés szép és rendezett volt, Isten igazsága és törvénye szerint. A teremtés jósága magában hordozza istenszerűségét is, ahogyan ezt az indoeurópai nyelvekben a jó (good, gut, goed) és Isten (God, Gott, Gud) szavak hasonló hangzása érezteti, még ha közös etimológiai gyökerük bizonytalan is. Ennek a teremtési istenszerűségnek kitüntetett jele az ember istenképűsége, amely feladatot is jelent. A kertet – mint rendezett földet – őriznünk és művelnünk kell. A bűneset által az istenképűségünk sérülésével és teljes összetörésével hullik darabokra a teremtett világ jósága, istenszerűsége is. A hiábavalóság alá vetett teremtett világ nem véletlenül várja sóvárogva az Isten fiainak megjelenését (Róm 8,19).

Tauri Tölpt észt teológus hívta fel rá a figyelmet az előadásában, hogy a bűneset diabolikus, azaz darabokra szaggató folyamataira Isten az eklézsiában, azaz összegyűjtő közösségében mond nemet. Így az egyház lehet annak a helye, ahol a töredezettség összeáll, a szétdaraboltság egységbe forr, a beteg meggyógyul, a befulladt levegőt kap és az elavult megújul. Krisztus követésében lehetünk Isten gyermekei, ha életükkel tanúságot teszünk. Ez a tanúságtétel nemcsak az ünnepnapokra, hanem életünk minden szintjére vonatkozik, beleértve a teremtett valóság hétköznapjait is. A legelső tanúságtevő asszony, a magdali Mária Jézusban a kertészt látta meg (Jn 20,15). Ez a felismerés visszavezet bennünket az Édenkertbe, ahol az értünk meghalt és feltámadt Krisztus követése ad reményt arra, hogy ne a gőg és birtoklásvágy hajtson bennünket a kert gyümölcseinek értelmetlen letarolásakor, hanem a felelős sáfárság, amelyben követhetjük Őt. Sáfárnak lenni annyi, mint felelősen élni mindazzal, amit ránk bíztak. Képesek vagyunk-e a feltámadott Krisztust úgy követni, utánozni Őt, amely nem csak bizonyos helyekre, és meghatározott időkre vonatkozik az életünkből, hanem annak teljes teremtett biológiai és fizikai valóságára kiterjed?

A GÖI összegyűjtött 48 olyan európai egyházi példát „jó gyakorlatként”, amelyet az élelmezés (alternatív termelés, helyi piacok szevezése), az energia (megújuló energiaforrások használata), és a gazdálkodás (helyi valuta, fenntartható befektetések, etikus bankok) nagyobb kategóriái, valamint országok és szervezetek szerint csoportosítottak. Ezek között több magyar törekvés is szerepel, mint az Egyháztáji, a hajdúnánási Bocskai korona, vagy az Őshonos gyümölcsfák ültetésének programja. Szeretnék, ha ez a lista tovább bővülne és újabb ötletekkel biztatnák egymást a hazai és európai egyházi közösségek arra, hogy tegyenek azért, hogy a tanúságtétel cselekedetekben, láthatóan is megnyilvánuljon.

Kodácsy Tamás



[1]Pannenberg, Wolfhart, Systematic Theology 3, Eerdmans, 1991. 372.

[2]St John Chrysostom, On Wealth and Poverty, St Vladimir’s Seminary Press, New York, 40.

Istent keresem

Bír 17

„Most már tudom, hogy jót fog tenni velem az Úr, mert egy lévita lett a papom” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink