Add tovább, amit kaptál!

2018. július 11., szerda

Bizalom, közösség, erő: ilyen és ezekhez hasonló tapasztalatokkal zárult a Zsinati Ifjúsági Iroda és Exodus Közép-Kelet Európa Egyesület idei ifjúsági vezetőképzője. Az utolsó, Szilágy megyei Zutorban tartott gyakorlati alkalom után néhány résztvevőt arról kérdeztük, milyen élményekkel gazdagodtak a három alkalmas tréningen.

Illés Anna: „a fiataloknak van helyük és feladatuk ebben az egyházban!”

Tíz évvel ezelőtt elvégeztem már a Zsinati Ifjúsági Iroda akkori vezetőképzését, de valójában nagyon fiatalnak éreztem magam hozzá. Sokat kaptam általa, de abból alig tudtam használni valamit. Azonban ahogy mindjobban bekapcsolódtam az ifjúsági munkába, egyre több tapasztalatot szereztem és úgy gondoltam, meg kell ismernem, mi változott az elmúlt évtizedben. Székesfehérváron, a gyülekezetünk iskolájában dolgozom tanítónőként, így sokat vagyok gyerekekkel, de fiatalok között szolgálni mégis más. Szerettem volna, ha nemcsak a saját tapasztalatomra építhetek, hanem olyanoktól is tanulhatok, akik előttem tartanak és tudnak új technikákat mutatni – olyanokat, amikkel a mai fiatalok felé közelíthetünk, mert nekik már máshogy kell megmutatnunk Isten országát.

De ez nemcsak egy egyszerű képzés volt, ami az előadásokról és a gyakorlatról szólt, hanem komoly közösség is formálódott. Különböző helyekről és életkorból érkező fiatalok tanulhattak egymástól, beleláthattunk a másik életébe, vezetői ambícióiba, nehézségeibe és örömeibe. Jó, hogy rengeteg olyan kamasz jött el, akik azt érzik, amit én is éreztem tíz éve: van helyük és feladatuk ebben az egyházban. Ez engem is megerősített, így töretlen lelkesedéssel tudom folytatni az ifjúsági munkát.

Nagy Roland: „hitelesen mutassuk meg Isten útjait az ifjúságnak!”

A kezdetektől úgy gondoltam, itt sok új dolgot tanulhatok, de az Erdélyben töltött napok után azt mondhatom, a program felülmúlta az elképzeléseimet. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen áldásos csapattal lehettem együtt, új embereket ismerhettem meg, megfigyelhettem, ők mit és hogyan végeznek az ifjúsági munkában. Az utolsó estét kint töltöttük az erdőben, ami még úgy is komoly élmény volt, hogy a Debreceni Egyetem földrajz-történelem szakos hallgatójaként ez nem idegen terep számomra. Az este folyamán az egyik kérdés az volt, hogyan alkalmaznánk a tanult technikákat a továbbiakban, és én arra jutottam, hogy a napi csendességre tudatosan szeretnék figyelni: a nyaramat egy négyhetes Kéktúrával folytatom, ahol szeretném rávenni a velem tartókat is a közös elcsendesedésre.  Remélem, így tovább formálódhatok.

Fontosnak tartom, hogy hitelesen mutassuk meg Isten útjait az ifjúságnak – így rajtunk keresztül is megtapasztalhassák a kegyelmet és Jézus Krisztus szeretetét. Remélem, ennek köszönhetően majd ők is megismerik, mekkora biztonság tanítványnak lenni, és bekapcsolódnak a láncunkba: mi őket tanítjuk, ők pedig az utánuk következőket.

Mónus Anikó: „nemcsak a személyes hitemmel kell foglalkoznom, hanem azt tovább is kell adnom!”

A Mátészalka-kertvárosi gyülekezethez tartozom, már hetedikes koromban elkezdtem ifire járni, majd lassan bekapcsolódtam az ifjúsági munkába – először felnőttek segítségével szolgáltam, később pedig egyedül. Ennek is köszönhető, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanító szakos hallgatója lettem. Jövőre fogok végezni és remélem, hogy nagyon jó tanító néni leszek – ennek megélésében is segített az együtt töltött idő. Mivel ifisből lettem kiscsoportvezető, ezért korábban nem vettem részt képzésen, ez új és fontos tapasztalat volt számomra.

Korábban is azt éreztem, hogy épülök, Isten folyamatosan készített a feladatokra, de amikor hallottam erről a lehetőségről, tudtam, hogy itt a helyem. Sokat imádkoztam, hogy minden jól alakuljon, fontosnak éreztem ezeket az alkalmakat, mert tudom, hogy tovább kell haladnom: már nemcsak a személyes hitemmel kell foglalkoznom, hanem azt tovább is kell adnom és tanulnom kell olyanoktól is, akik előttem járnak a vezetésben. Ez a három alkalom bizalmat adott Isten felé és nagyobb magabiztosságot a hitemben, abban, hogy Isten velem van, formál és erőt ad. A vőlegényemmel egy év múlva lesz az esküvőnk, együtt jöttünk el a képzésre – úgy érzem, ez kellett nekünk: ettől még jobbak, még erősebbek és még hitelesebbek lettünk.

Lakatos Krisztián: „együtt csodálatos dolgokat tehetünk!”

Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy eljöhetek, nagyon féltem. Sokáig vívódtam, hogy elkezdjem-e, de belül azt éreztem, hogy ha nem jövök el, a kiaknázatlan lehetőségek agyonnyomnak. Sokszor úgy látom, nincs elég önbizalmam, de nagyon szerettem volna tanulni, figyelni arra, mit kér tőlem az Úr és várni, hogy formáljon. Sokat jelentett, hogy fiatalok között lehettem, mert a hétköznapokban is közöttük tevékenykedem, egy általános iskolában dolgozom, néha a napköziben is segítek, helyettesítek és táboroztatok – ehhez pedig kell a megerősítés. Nagyon fontos figyelni a fiatalokra, mert bennük még megvan az a szeretet, ami sokakból már eltűnt – nekünk pedig az is a feladatunk, hogy ezt ne hagyjuk kiveszni.

Ezen a képzésen rájöttem, hogy a komfortzónámon kívül is erős vagyok és Istennel nincs lehetetlen. Ha a sors elém dob egy követ, akkor fel tudom venni, magammal vinni és felhasználni az építkezéshez. Ha csak nézném tehetetlenül vagy visszafordulnék, azzal nem lennék jobb. Számomra eddig ismeretlen volt, hogy Istennel ilyen sokan tudunk közösen munkálkodni egy célért, szeretném, ha ez az utazás itt nem érne véget. Megtanultam, hogy együtt csodálatos dolgokat tehetünk, ezt pedig tovább kell vinnünk gyülekezetinkbe!

Farkas Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkünk: Ahol egy több, mint a kilencvenkilenc

Istent keresem

4Móz 33

„…az Úr parancsára mindig följegyezte, ha továbbindultak táborhelyeikről” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →