Jézus és a mindennapi kenyér

2018. augusztus 18., szombat

„Ő az életünk olyan részévé, táplálékává akar válni, mint a kenyér. Emlékeztessen erre most is az úrasztalára tett új kenyér!" – Szűcs Ferenc augusztus 20-i írása.

„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha." (Jn 6,35)

Kenyér szavunk már a bibliai idők óta jóval többet jelent, mint az asztalunkra kerülő, ma már szinte áttekinthetetlenül sokféle minőségű és formájú ételünket. Ebben a kifejezésben földi életünk külső kereteit foglaljuk össze, otthonunktól gazdasági helyzetünkön át biztonságunkig. A kenyér fogalma bizonyára azért foglalja magába ezt a széles jelentéstartományt, mert nem valamiféle különleges ünnepi fogásról, hanem valóban mindennapi táplálékunkról van szó, így méltán kapcsolódik az érte való hálaadás ünnepe államalapításunk nagy évfordulójához is. A világi hatalom isteni rendeltetése ugyanis a rend és biztonság fenntartása mellett a „kenyér szolgálata" is. Ezért nevezi Pál diakonosznak a hatalmat, amely az ellátásért felelős tisztséget jelentette (Róm 13,4). Ez a fogalom innen került át az egyházi szóhasználatba a szeretetszolgálat megjelölésére.

Az evangéliumokban meglepően sok szó esik Jézus és a kenyér kapcsolatáról. Az elsővel mindjárt messiási szolgálata kezdetén találkozunk. A kenyér a kísértő ördögi eszköze is lehet. Jézus válasza, a „nemcsak kenyérrel él az ember" (Mt 4,4) az egyoldalúságra, az értékrend egyensúlyának felbillenésére figyelmeztet. Ahol csak a kenyér szemlélete érvényesül, ott vagy az aggodalmaskodás, vagy az elbizakodottság végleteibe sodródik az ember. Amikor a holnapi megélhetésért aggódunk, olyan lelki terhet veszünk magunkra, amely felemészti erőinket és megbénítja cselekvőképességünket. Valaki szellemesen így mondta: olyan ez, mintha a vékony csengődrótba erős áramot vezetnénk. Vagy elég minden napnak a maga baja és feladata, vagy elég benne az ember. Ezzel a kísértéssel Jézus a gazdag és gondoskodó Atyával szembeni bizalmat állítja szembe, aki még a mező virágairól és az ég madarairól is bőségesen gondoskodik. Az ő szemében ezeknél sokkal drágább az emberi élet.

A bizalom mellett azonban az elbizakodottság forrása is lehet, ha éppen nagyobb darab kenyér kerül az asztalunkra. Ez bolonddá teheti az embert, ahogy Jézus példázatában olvassuk (Lk 12,16kk). A jómódban élő ember monológja arról árulkodik, hogy becsapja magát az, aki összetéveszti az életszínvonalat az élet értelmével, és nem számol olyan tényezőkkel, amelyek nincsenek a hatalmunkban. Ha az eszközt, amely által élünk, összetévesztjük azzal a céllal, amelyért élünk. Jézus imádsága megmutatja a helyes sorrendet és értékrendet. A kenyér nem állhat az első helyen, mivel Isten országa rendjében nem ez az első kérés. Isten országa rendjében ezt ráadásképpen kapjuk, és naponta tapasztaljuk az Úr gondoskodó szeretetét (Mt 6,33). Az Úri imádság görög szövegében a mindennapi kenyérre olyan szó szerepel, amely csak itt fordul elő az Újszövetségben, és a Biblián kívüli szóhasználatban a katonák napi fejadagját jelentette. Ez különös biztatás és biztonság azoknak, akik Isten országa szolgálatára kötelezték el magukat. Nekik semmiképpen sem szabad aggódniuk, mert ők mindennap jelentkezhetnek az ő kenyéradó gazdájuknál az ellátásért. A misszió története, de sokunk személyes tapasztalata is igazolja, hogy Isten hű maradt ehhez az ígéretéhez is.

A legszebb jézusi szavak mégis az által szentelik meg a mindennapi kenyeret, hogy ő önmagát nevezi az élet kenyerének (Jn 6,35). Ezzel arra tanít, hogy ő az életünk olyan részévé, táplálékává akar válni, mint a kenyér. Emlékeztessen erre most is az úrasztalára tett új kenyér!

Szűcs Ferenc, fotó: Sereg Krisztián, Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. augusztus 19-i számában.

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →