Kenyérsütés mint talentum

2018. augusztus 20., hétfő

Istentől kapott tehetségként tekint mesterségére Both Ákos pécsi református pékmester. Már tizenhét éves kora óta kenyerekkel dolgozik: először dagasztó volt, később tanított, ma alapanyagokat árul és szakmailag segíti a pékeket. Neki augusztus 20. a kenyér ünnepe lett, gyülekezetében az ő kezdeményezésére istentiszteleten adnak hálát a termésért, az újkenyérért – szerinte ennek az ünnepnek az igazi jelentősége a hála.

„Nem én választottam a pékszakmát" – kezdi a beszélgetésünket Both Ákos pékmester, a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség tagja. Mint mondja, édesanyja egyedül nevelte őt, kevés pénzük volt, ezért jól fizető szakmát akart fiának. Komlón laktak, ahol akkoriban a bányászok után a pékek kerestek a legjobban. Édesanyja azt kérdezte tőle: pék, cukrász vagy szakács szeretne-e lenni. Both Ákos viccesen úgy meséli, azért a péket választotta, mert akkor még azt hitte, csak a cukrász és a szakács szakma hizlal. „De nem jött be" – teszi hozzá nevetve.

Ifjúkora óta kenyerekkel dolgozik

A sütés persze nem volt ismeretlen a fiatalembernek. Otthon is sokat sütött-főzött, ezért is bátorította édesanyja, hogy ebbe az irányba induljon el. „Már akkor látszódott, hogy én az élelmiszerkészítésben leszek otthon. Az ételkészítés szeretete azóta is megmaradt" – mondja Both Ákos. 1988-ban fejezte be az iskolát, harminc éve lett pék. Éppen néhány hete volt az osztálytalálkozójuk: ma már csak négyen dolgoznak a szakmában.

Both Ákos tizenhét évesen kezdett dolgozni, és két hét munka után már dagasztó volt. Ez a poszt egy sütödében az irányítást jelenti a tészta elkészültétől a kenyerek kisütéséig, és általában tapasztaltabb pékeket bíznak meg vele – meséli a református szakember. „Volt egy nagyon jó vezetőnk, Szabó József, aki már akkor látta bennem azt, amit én akkor még nem: hálás vagyok érte" – mondja Both Ákos, és hozzáteszi, hogy leginkább azért hálás Istennek, mert úgy érzi, az Úr mindig a tenyerén hordozta őt: „hátrányos helyzetből jöttem, de mindig volt segítőm".

Pályája gyorsan ívelt felfelé. Egy évet ugyan kénytelen volt kihagyni a katonaság miatt, de Pécsváradra került, dagasztó lehetett, aztán gyorsan felkérték szakoktatónak. „Látták bennem, hogy többre vagyok képes" – emlékszik Both Ákos, aki tett is a karrierért: nem tagadja magáról, hogy mindig is agilis volt. „Folyamatosan képeztem magam szakmailag, mert többet akartam tudni, mélyebbre akartam látni a szakmában, érteni, mi megy végbe a tésztában" – magyarázza a pékmester.

Ma péklátogatóként dolgozik

A mindennapi kenyérsütésből tizenhét éve kiszállt a református pékmester, mégis maradt a szakmában egy holland cég technológusaként. Ez a cég pékségeknek gyárt és szállít alapanyagokat, a kenyér legegyszerűbb hozzávalóit is, például lisztet. „Azzal foglalkozom, hogy szakmailag segítsek a pékeknek" – foglalja össze Both Ákos.

Nemcsak kenyérhez, más péksüteményhez is kínálnak hozzávalókat, lekvárokat, magokat, vagy akár olyan keveréket, amelyben már többféle mag és liszt is van egy zsákban. „Így kevesebb a munkája a pékeknek, ezeket kényelmi terméknek hívjuk" – magyarázza. A beszélgetés közben felvetődik a fogyasztók számára érzékeny téma, az adalékanyagok kérdése is – mint mondja, úgy látja, nemcsak az ipar, hanem a vásárlók is igénylik ezeket. Mond példát is: egyszer beszélgetett egy hölggyel, aki arra panaszkodott, hogy miért van tartósítószer a kenyérben. Kiderült, ő nem vesz naponta friss kenyeret, inkább zacskózott toast kenyeret eszik. „Mondtam neki: akkor te vagy az az ember, aki igényt tart az ilyen termékre. Ha mindennap elmennél friss termékért, nem lenne szükség a tartósítószerrel készült kenyérre" – idézi fel a pékmester.

A jó kenyér

De melyik a jó kenyér? Both Ákos több évtizedes tapasztalata alapján azt mondja: az, amelyik ízlik. Az ízlés ugyanis szubjektív. Van savanykásabb, van édesebb, országon belül is más-más kenyereket szeretnek az emberek. Győr-Moson-Sopron megyében a tömörebb kenyereket, míg Debrecen térségében a magas, lazább kalácskenyereket kedvelik inkább. „Ki mit szeret, az a jó kenyér" – összegzi a szakember.

Arról, hogy szerinte milyen a jó kenyér, egy történetet oszt meg. Még tanulókorában azt kérdezte tőle a mestere, hogy hallotta-e már muzsikálni a kenyereket. „Nem hallottam, feleltem, és magamban még nevettem is" – idézi fel. Tanára a raktárba vitte, ahol akkor még sem ventillátorok, sem motorok zaja nem zavarta a csöndet. „A raktárban a kisütött kenyerek szép csöndben pattogtak: ilyen, ha muzsikál egy kenyér. Számomra ez lett az alap: ha ki tud cserepesedni egy kenyér, az biztosan életes tésztából készült, friss, jó kenyér" – vallja meg a pékmester.

Both Ákos érzékelése – saját bevallása szerint – már úgy működik, mint egy műszer, így azonnal tudja értékelni a kenyereket. Így van ez akár az egyetlen falat úrvacsorai kenyérrel is. Ő elsősorban a megfelelő víztartalmú kenyeret szereti, amely nem esik szét a szájában, mint egy piskóta. „Minden úrvacsora alkalmával hálát adok a kenyérért. Nemcsak lenyelem, hanem lassan ízlelem, és eszembe jut, ahogy Jézus mondja: ezt tegyük az ő emlékére. Nagyon tisztelem a kenyeret, ezért nem mulasztom el a hálaadást" – teszi hozzá Both Ákos.

A kenyeret hálaadással kell ünnepelni

Számára minden úrvacsora a kenyér ünnepe is, így hiányérzete volt, hogy saját gyülekezetében miért nincs augusztus 20-án istentisztelet. Ezért kezdeményezte, hogy tartsanak. Lelkésze, Nagy Zoltán Csaba melléállt, azóta minden évben tartanak hálaadó alkalmat. Mint mondja, a kenyeret ünnepelni kell – de a hálaadásé a főszerep. Az a fontos, hogy a kenyér ünnepében is meglássuk: ezt is Istentől kaptuk, hálával tartozunk érte. Ezeken a nemzeti ünnepeken tartott alkalmakon az igehirdetést követően Both Ákos minden évben mond néhány gondolatot a kenyérről és a hálaadás fontosságáról.

Isten előtt el kell számolni

Végül ugorjunk vissza a már említett harmincéves osztálytalálkozóra. A lemorzsolódás nem csak Both Ákos évfolyamát jellemzi. Azt mondja, amikor tanított, örültek, ha egy-egy osztályból akárcsak egyetlen fiatal is pékként helyezkedett el.

„Nehéz szakma ez, ezért kevesen maradnak meg benne, inkább keresnek egy könnyebbet" – mondja a szakember. Ő miért maradt meg mégis ezen a területen? „Mert ez az én talentumom, ezt kaptam Istentől. Nekem ezzel egyszer el kell számolnom előtte" – vallja meg a pékmester.

Augusztus 20. a pékek megbecsülésének ünnepe is
„Szeretem a szakmámat, szeretném továbbadni az utánam jövőknek is. Mindennap azzal a gondolattal kezdem el a munkámat, hogy hálás vagyok Istennek a búzáért, amelyből a kenyeret készíthetjük" – vallja Mol­nár Ákos, a Miskolchoz közeli felsőzsolcai református gyülekezet presbitere. Hozzáteszi: fontos neki, hogy az úrvacsorai alkalmakon ott van az úrasztalán a kenyér, mert ez azt is jelzi, hogy testi és lelki táplálékra egyaránt szüksége van az embereknek.

Molnár Ákosnak a Mi­atyánk­nak az a sora is különösen fontos, amikor a minden­­napi kenyérért fohászkodunk. Szakmájával kap­csolatban azonban több fájdalma is van: szerinte az embereknek jobban meg kellene becsülniük a pékek értékteremtő szakmáját, erre szerinte jó alkalom az augusztus 20-i nemzeti ünnep. Tíz éve egy nagy­áruházban dolgozik, ma már csoportvezető. Kakaós csigákat, réteseket, pitéket készít, de ha kell, beáll kiflit és kenyeret is sütni. Molnár Ákos úgy látja, túl kevesen vállalják, hogy pékek legyenek, aki mégis megpróbálja, gyakran nem elég kitartó, és lemorzsolódik.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. augusztus 19-i számában.

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →