Megkönnyítik a családoknak az iskolakezdést

2018. augusztus 28., kedd

Közel 700 iskolatáskával és tanszercsomaggal tudja támogatni a családok iskolakezdését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az eddig felajánlott 6 millió forintból. Az első 100 táska kedden már gazdára is talált, de péntekig még országszerte lehet csatlakozni a tanszergyűjtéshez.

Füzetcsomag, körző és tornazsák kerül elő a feneketlennek tűnő iskolatáskából, és az öröm még fokozódik, amikor kiderül, hogy a tolltartó is további kincseket rejt. Persze nem csak a gyerekek szeme csillog, a hálás szülők tudják igazán, mekkora segítség ez az adomány egy többgyerekes családnak.

A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta szervez gyűjtést, hogy segítse a nagycsaládos, nehéz anyagi helyzetben lévő szülők készülését az iskolakezdésre. „Azt is mondhatnánk, hogy nálunk a tavalyi év is a család éve volt, és Isten segítségével a jövő évi is az lesz" – fogalmazza meg az MRSZ prioritásait Juhász Márton ügyvezető igazgató.

Tapasztalatból tudják, hogy ez az időszak megterheli a családok költségvetését, ezért évről évre bizonyítványosztáskor arra kérnek mindenkit, aki teheti, hogy ne dobja ki használt iskolatáskáját, hanem vigye el az országszerte felállított gyűjtőpontok egyikéhez. Van, aki az új vásárlásakor ajándékozza el a régit, de olyan családról is tudunk, ahol miután hallottak a felhívásról, a gyerek töltötte meg tanszerekkel a táskát.

„Az iskolakezdés egy új kezdet, egy új lehetőség számotokra a fejlődésre és a tanulásra" – bátorítja fiatal hallgatóságát az első tanszercsomagok átadásakor Juhász Márton. Mint mondja, az ajándék füzetek és írószerek is azt szimbolizálják, hogy tiszta lappal indulnak neki a tanévnek – ennek jegyében azt kívánja a gyerekeknek: „Legyetek jobbak matekból, hogy javuljon a magatartásotok és forduljatok egymáshoz nagyobb szeretettel."

A következő napokban többek között Debrecenben, Kárpátalján és a székesfehérvári Kárpát-medencei református tanévnyitón is oszt majd tanszeradományokat az MRSZ. Péntekig még az adománygyűjtés is tart, a gyűjtőpontokon kívül egy-egy bevásárlóközpont mellett is várják adományaikat a segélyszervezet munkatársai. Ha épp tanszereket vásárolnak, tegyenek a kosárba egy-egy csomag zsírkrétával, rajzlappal vagy ceruzával többet! Van, akinek ez is sokat számít.

reformatus.hu, fotó: Vargosz

Istent keresem

4Móz 34

„Ezeknek parancsolta meg az Úr, hogy osszák ki az örökségüket Izráel fiainak Kánaán földjén.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →