A jövő útja a közösség építése

2019. május 03., péntek

Milyen kihívások érték egyházunkat az elmúlt három évtizedben és hogyan sikerült ezekre reagálni? Mire hívja Isten a magyarországi reformátusokat a jelenben? Van-e egyházunknak jövőképe, és ha van, akkor az milyen? 3 ember, 3 eltérő kontextus, 3 különböző nézőpont: Bereczky Ildikó baranyai lelkipásztor, Takaró András délpesti esperes és Lovas András dunamelléki missziói referens beszélgetett ezekről a kérdésekről az idei Protestáns Tavasz pénteki „Református keresztyén misszió a 21. században" című konferenciáján.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevőit Dani Eszter Hold utcai református lelkész, a Zsinati Missziói Iroda vezetője kérdezte

Bereczky Ildikó szerint „nagyon nagy kihívása egyházunknak, hogy tudjunk párbeszédben lenni”. A nagyvárosi misszióban szolgáló lelkipásztor, a szórványlelkész és az egyházvezető is azt élheti meg a maga helyén, hogy ő harcol az Isten ügyéért az első vonalban. „És sokszor mindegyikük úgy érzi, magára van hagyva – ezért nagyon fontos megismerni a más környezetben szolgálókat és szolidaritást vállalni egymással.”

Legyünk szolidárisabb a peremen élőkkel!

A harkányi és márfai gyülekezet lelkésznője szerint 80 éve is küzdött már azokkal a kérdésekkel egyházunk, amik mai is problémát jelentenek. Mint mondta, egyik elődje, Kákicsi Kiss Géza már a ’20-as, ’30-as években is azért kritizálta az egyház vezetését, hogy „a szórványt zárójelbe tették”, a peremvidékek gyülekezeteire nem jutott elég figyelem. „Pedig akkor még minden falura jutott egy lelkész, azóta a zárójelek megtriplázódtak” – mondta a lelkipásztor, hangsúlyozva: nem az egyház fogyott el a végeken, hanem a települések. Az egyházat arra kérte, legyen szolidárisabb a peremén élőkkel.

A misszió ebben a helyzetben szerinte nem valamiféle akció, hanem részvétel, sáfárság és szolidaritás: „Ahol nehézség van, onnan az ember legszívesebben menekülne, a panelből éppúgy, ahogy a kiürülő faluból. A misszió, az evangélium megélése ebben a helyzetben az, hogy jelen vagyok, részesedem a helyiek életformájában és hűségesen sáfárkodom azzal, amim van.” Mint mondta, olyan gazdag örökségünk van, amit nem szabad elherdálni, jól kell gazdálkodni vele. A baranyai falvak maroknyi gyülekezetei sincsenek egyedül szerinte, templomaikban elődeik bizonysága veszi őket körül, angyalok és üdvözült lelkek társaságában dicsérik Istent.

Bereczky Ildikó szerint paradigmaváltásra lenne szükség az egyházi élet több területén is, hogy a szervezet ne akadályozza a küldetés betöltését: csökkenteni kellene a gyülekezeteket terhelő bürokráciát, státuszok helyett feladatokat kellene finanszírozni és a határokon átívelő református egységet is ki kellene mindenkire terjeszteni. A lelkésznő ugyanakkor hangsúlyozta, a változáshoz arra van szükség, hogy Isten kitöltse lelkét mindenkire – fiatalra és idősre egyaránt –, ahogy azt Jóel könyvének 3. fejezetében olvashatjuk. „Imádkozzunk azért, hogy együtt végezhessük ezt a munkát, hogy az új nemzedékek elődeik álmait álmodják tovább és Istentől kapjanak új látomásokat.”

Élünk a lehetőséggel?

„Áldást viszünk, hogy áldássá legyünk és elmegyünk a világ végső határáig – de a szomszédba is" – mondta a misszióról Bogárdi Szabó István püspök pénteken a budapesti Hold utcai református templomban.

A lelkész lehessen lelkész!

Takaró András esperes több mint húsz éve zsinati tag, mint mondta, minden tisztújításkor, minden generációváltáskor azon aggódik, „nehogy széttépjük az egyházat” az ellentétek miatt, amiket tudatosan is szítanak. Fájlalta, hogy a 4 egyházkerület képviselői sokszor nehezen értik meg egymást, „mintha mindegyik külön világ lenne, amit más gondolkodás jellemez”. Részben az ő kezdeményezésére egy ideje már rendszeresen találkozik a 27 magyarországi egyházmegye esperese, és ennek a közeledésnek már most vannak látható eredményei: „Már tudunk együtt javaslatot tenni a Zsinatnak.”

A délpesti esperes munkája során közelről találkozik a lelkipásztorokat veszélyeztető problémákkal, a kiégéssel, magánéleti problémákkal, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányával, és úgy véli, hogy a lelkipásztorokat föl kellene szabadítani arra, hogy a valódi feladatukat végezhessék: az igét hirdessék. Ehhez szerinte nem elég jól megtanítani prédikálni a teológushallgatókat, de egyházi törvényeink többségét is meg kellene változtatni: „Le kell egyszerűsíteni, a mai igényekhez kell alakítani az életszerűtlen, 100 évvel ezelőtti feltételrendszerhez igazodó, agyonjogászkodott, betarthatatlan jogszabályokat.” Emellett a munkaidőnek nem ritkán 70 százalékát kitevő hitoktatás terén is tehermentesítené a lelkészeket: szerinte egyszerűsíteni kell annak adminisztrációját és növelni kell a hitoktatói pálya megbecsültségét.

A legfontosabbnak mégis a közösség építését tarja Takaró András – a lelkészek és a gyülekezetek között is. „Az én gyülekezetmodellem a családmodellre épül, és az egyházmegyében is azon vagyok, hogy a lelkészi kar kezdjen közösségként gondolkodni. Időről időre már 35-40-en vonulunk el a Mátrába, a kollégák estéket beszélgetnek át mindenféle kényszer nélkül. Formálódunk, ez a jövő útja” – hangsúlyozta az esperes. Mint mondta a délpesti egyházmegyének van diakóniai perselye, egy éven át közösen támogatnak egy nehézségekkel küszködő közösséget.

Lelki megújulás kell!

Egyensúlyvesztés, alkalmanként pedig céltévesztés is nehezítette a református egyház életét az elmúlt évtizedekben Lovas András szerint. A ’90-es évektől a budapesti panelmisszióban szolgáló lelkész felidézte: abban az időszakban az oktatási intézmények újraindítása élvezett prioritást az egyházkormányzat számára, később pedig a kötelezően választható hittanoktatástól várták sokan, hogy jobb lesz az egyháznak. „Mindig másban bíztunk, nem az evangélium erejében. Pedig az evangélium megújít, közösséget teremt, arra indítja az embereket, hogy azt képviseljék a társadalomban, és helyi szinten még a közösség anyagi kérdéseit is megoldja.”

Jelenleg 10 ezer ember látogatja vasárnaponként a 60 fővárosi gyülekezetet, a gazdagréti lelkész pedig azért imádkozik, hogy szülessenek további közösségek, a meglévők növekedjenek és Isten indítson embereket, hogy kapcsolódjanak be ebbe a szolgálatba: „Azt szeretném, ha bibliai, evangéliumi központú gyülekezeteink lennének, akik értik a mai kultúrát, párbeszédbe léphetnek vele, ugyanakkor akiknek a személyes lelki átformálódás ugyanúgy fontos, mint az evangélium képviselete a munkában és magánéletben.”

A dunamelléki egyházkerület missziói referense szerint nem elég, ha tudjuk és hirdetjük az evangéliumot, meg is kell élnünk annak dinamikáját, ezért van szükség spiritualitásra – nagyon komoly lelki megújulásra – is az egyházban. „A strukturális változások sok problémát megoldnak, de az idők során a struktúrákba ivódott nyomorúság nem megy ki könnyen, spirituális értelemben is kell a változás” – véli Lovas András, aki a kerekasztal-beszélgetésben azt szorgalmazta, hogy ne csak eszmecserét folytassunk a jövőről, hanem teremtsük meg a közösségként Isten elé állás, a közös imádság alkalmait.

Feke György, fotó: Vargosz

Istent keresem

Bír 1,16–2,5

„Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink