Egységnapi találkozások Debrecen főterén

2019. május 23., csütörtök

Igazi fesztiválhangulat uralkodott Debrecenben május 18-án, miután a Nagytemplom előtti teret, a környező utcákat és épületeket is megtöltötték azok a reformátusok, akik a Magyar Református Egyház újraegyesítésének tízéves évfordulójára érkeztek a városba. Kórustalálkozó, pódiumbeszélgetés, játszóház, számos színes program várta a közel tízezer résztvevőt.

Alig tudom átküzdeni magam a sokaságon a debreceni főtéren felállított nagyszínpad előtt, pedig még van fél óra a hivatalos megnyitóig. A hatalmas pódium elé kirakott székeket már jó előre elfoglalták azok, akik közelről szerették volna látni a Magyar Református Egység Napját megnyitó prominens személyeket, köztük Bogárdi Szabó István dunamelléki püspököt, a Zsinat lelkészi elnökét és Fekete Károly tiszántúli püspököt, aki házigazdája is a szó szerint világraszóló rendezvénynek. Utóbbi jelző abban az értelemben nem túlzás, hogy nemcsak a történelmi Magyarország területén élő egyháztestek képviseltetik magukat Debrecenben, hanem többek között az amerikai, a kanadai és a luxemburgi magyar református diaszpóra is.

Verőfényes napsütés és esernyők

Nagyon sokan esernyők alatt várják a 10 órai megnyitót, ugyanis százágra süt a nap. Akik nem voltak ennyire előrelátók, azok a tér árnyékosabb padjait és területeit igyekeznek elfoglalni. Vannak persze, akik dacolnak a napsütéssel, és büszkén emelik fejük fölé a magukkal hozott táblát. Előttem a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye képviselői állnak, kicsivel arrébb Nagydobos tábláját látom. A hidasnémetiek magyar zászlóra írták fel településük nevét, két ember kell hozzá, hogy a magasba emeljék. Nem úgy a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye tábláját, amelyet egy kézzel is lehet tartani.

A teret átszelő villamossín mindkét oldalán egyre nagyobb a zsúfoltság, persze lehet még szabad helyet találni. Két asszony éppen arról beszélget, hogy tíz évvel ezelőtt moccanni sem lehetett a téren, olyan sokan jöttek el a Magyar Református Egyház egységének kimondására. Szóba is elegyednék velük, de elkezdődik a megnyitó.

Közben egymás után érkeznek a villamosok – a síneken állókat vagy a pályán sétálókat színes, szeretethidas pólóba öltözött fiatalok próbálják leterelni a szerelvények útjából, a villamosvezetők pedig roppant türelmesek. Ugyanezek a színes pólós fiatal segítők ásványvizet és poharakat visznek körbe a hallgatóság között, és töltenek egy pohár frissítőt annak, aki kér.

Úton a Kistemplom felé

Az egységnapot szervező egyházkerület számos helyszínnel és rengeteg programmal készült a jeles alkalomra. Nehéz is választani közülük, a párhuzamosan futó események mindegyike érdekes, de lehetetlen mindegyiken ott lenni. A legtávolabbi helyszínre, a Kistemplomban zajló Kárpát-medencei kórustalálkozóra tartva futok össze Molnár Zsuzsannával, aki pályázati referensként dolgozik a Dunamelléki Református Egyházkerületnél, de a rendezvényre magánszemélyként érkezett. „Az előbb az Őrálló dicsőítő zenekar koncertjén voltam, és nagyon jó volt, előtte pedig az Üstökös egyik fellépőjét is meghallgattam" – osztja meg, és indul is tovább, mert hamarosan kezdődik a házasság, vegyesházasság témakörében tartott pódiumbeszélgetés, amelyet szeretne meghallgatni, utána pedig a közélet, a politika és az egyház kapcsolatát feszegető beszélgetésre ül be. Mint mondja, elsősorban lelki feltöltődést vár az egységnaptól, és azt, hogy új emberekkel ismerkedhessen meg. Meg persze azt, hogy találkozzon a régi ismerősökkel is. „Három-négyméterenként ismerősbe botlok. Tudtam, hogy velük egyszer majd találkozni fogunk, de nem gondoltam, hogy pont itt, Debrecenben" – teszi hozzá.

Továbbmenve azon gondolkodom, mennyire igaza van. Én például szinte a rendezvény legelején összetalálkoztam Szabó Zsuzsa kecskeméti lelkipásztorral, aki annak idején megkeresztelt. Még el sem érek a Kistemplomig, amikor meglátom Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház fiatal püspökét. „Tíz évvel ezelőtt is nagyon jól éreztem magam, és most is nagyon jól érzem magam" – szögezi le az elején. „Amit most itt kapunk, egyszerűen nem elég hazavinni, ezzel már együtt kell élni. Éreznünk kell, hogy bármerre nézünk is a Kárpát-medencében, mindig, mindenhol otthon érezhetjük magunkat. Ma már mindenki nyugodt, a református egység nem az újdonság erejével hat, hanem ez már újra természetes dolog. Nyugodtan követjük Krisztust, nem kapkodunk" – magyarázza a püspök.

A kórustalálkozón

A Kistemplom szinte tele van, éppen a baróti Zathureczky Gyula Református Énekkar műsorát hallgatjuk. Miután befejezték, a templom előtt két kórustag arról beszélget, hogy elcsúsztak egy hanggal az ének végén – azonban ez a hallgatóságnak fel sem tűnt. Tordai Árpád, a kórus egyik tagja elmondja, hogy már tegnap megérkeztek Magyarországra, az éjszakát Hajdúszoboszlón töltötték. Reggel óta a kórustalálkozón vannak, majd csak később lesz idejük részt venni a többi programon. A szintén kórustag Baló András reméli, hogy valami többletet kaphatnak majd az Úr morzsáiból, bár szerinte az egyszerű együttlét is felemelő, ha Istennel telve vagyunk.

Lehetőségek Piaca

Meglepően sokan állnak a villamossín két oldalán berendezett Lehetőségek Piaca kis faházai előtt, ahol a református egyházhoz szorosan vagy érintőlegesen kapcsolódó szervezetek munkásságába pillanthatnak bele az érdeklődők. A Magyar Református Presbiteri Szövetség pavilonja mellett Veres Sándorral, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokával találkozom. Mint mondja, szerinte nemcsak a bőrünkön, hanem a bensőnkben is érezhetjük a szétáradó melegséget, mert azokkal találkozhatunk, akikkel régebben is, és persze számos új ismerőssel. „Valahogy itt azt érezzük, hogy jobban elfogadjuk egymást" – teszi hozzá.

A Pannonia Reformata Múzeum standja mellett egy karon ülő csecsemőt tartó édesanyát szólítok meg, aki láthatóan kicsit ideges. Hamar kiderül, hogy Debrecenben él a családjával, és két órával ezelőtt kellett volna találkoznia anyósával, a Temesvárról érkező, nyolcvanéves Margit nénivel, aki nem volt a megbeszélt helyen. Az idős asszonynál nincs telefon, és eddig hiába keresték. Felírom az édesanya telefonszámát, és megígérem neki, hogy értesítem, ha összefutnék Margit nénivel.

Az egyik pavilon árnyékában két idős asszony ül. Egyikük a felvidéki Tornaljáról, míg új barátnője Pányokról, a szlovák határ mellől érkezett. A felvidéki Bódi Pálné Éva azt mondja, Tornaljáról két busz is jött az egységnapra. Ő nagyon nehezen mozog, nem tudja végiglátogatni a programokat, már a délutáni hálaadó istentiszteletre vár, viszont fia és unokája a gyerekeknek szánt eseményeken vannak, talán a bábszínházban. A pányoki Menyhért Pálné Aranka negyvenfős falujából hárman jöttek el, az abaújváriakkal közösen utaztak egy kisbusszal. Bódiné Éváról hamar kiderül, hogy szereti a közösséget: az egyik téren erdélyi és kárpátaljai asszonyokkal beszélgetett, mielőtt a kis faház árnyékába húzódtak volna. „Olyan jó, ha a magyarság összejön. Szép ez, nagyon szép dolog, nagyon jó, hogy megszervezték. Ha a Jóisten éltet és segít, akkor öt év múlva ismét eljövök" – jelenti ki.

Bábszínház felé

A gyerekprogramok felé haladva át kell vágni az Ízek utcáján, ahol borászok, sajtkészítők és más finomabbnál finomabb portékát kínálók standjai állnak. Nem is értem, hogy az Európa Rádió munkatársai, akik ennek az utcának az elején kaptak helyet és innen közvetítik az eseményt, hogyan bírnak dolgozni ennyi finomság mellett.

A Kollégium épülete felé tartva a Zilahról érkezett Gáspár Attilát szólítom meg. A nyugdíjas zenetanárt arról faggatom, miért döntöttek úgy, hogy vállalják a nem éppen rövid utat Debrecenig. „A reformátusok egységének napján illik megemlékezni arról, hogy valamikor mit is jelentett a reformáció és az egységes egyház" – mondja határozottan. „Jó együtt lenni ennyi hívő embernek, mert azt gondolom, a legtöbben azért jöttek, mert hívők, akik tudják, hogy az egyház nem önmagáért létezik, hanem valójában Jézus Krisztus földi teste. Ez összefog bennünket, mint egy testnek a tagjait. Így is kellene gondolkodni, nem széthúzni, hanem segíteni egymást" – teszi hozzá.

A Kollégiumba érve elbúcsúzunk. Bent kettesével szedem az évszázados falépcsőket, mert hamarosan kezdődik az utolsó bábszínházi előadás. A levegő mintha kevés lenne, de úgy tűnik, a rohangáló gyerekeket ez egyáltalán nem zavarja. Valószínűleg a bábszínház a legnépszerűbb program a gyerekes családok között a játszóház, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat hatkerekű terepjárója és mentőkutyái mellett.

Így látja a Tokaj melletti Tiszanagyfalu lelkipásztora is, aki családjával és a gyülekezet tagjaival együtt érkezett az egységnapra. Andrássy Gergely és felesége, Andrássyné Kovács Réka négy gyermekükkel két bábelőadást is végignéztek, előtte pedig a játszóházban töltötték az időt. Tíz évvel ezelőtt is itt voltak, igaz, akkor még jegyespárként. „Felemelő érzés volt sokan itt együtt lenni. Szerettem volna a gyerekekkel is eljönni" – mondja Andrássyné Kovács Réka. Nevetve hozzáteszi, hogy valószínűleg öt év múlva könnyebb lesz majd, mert akkor a gyerekek nagyobbak lesznek – a legkisebb ma már egyszer eltűnt néhány percre. „A játszóházban voltunk, labdázott, de elgurult a labda, ő pedig utánament, és eltűnt a szemünk elől"– meséli az édesanya. Szerencsére a játszóház védett udvaráról a kisfiú nem tudott kimenni, és hamar meglett.

Margit néni

Az édesanyát hallgatva eszembe jut az idős asszony, akit talán még azóta is keres a családja. A hálaadó istentiszteletre sietve meglátok a tömegben egy magányosan sétáló, kezében nagy cekkert cipelő, ősz hajú, nyolcvan év körüli nénit, akire illik a Lehetőségek Piacán kapott személyleírás. Mellé lépek és megszólítom: Margit néni? – Igen! – jön a válasz. – Temesvárról? – kérdezem, mert a több ezer ember között több Margit néni is lehet. – Igen! – válaszolja csodálkozva. Nem érti, honnan tudom a nevét és azt, honnan érkezett, hiszen ő már három órája el van veszve. Egyből telefonálok, Dianna pedig perceken belül megérkezik.

„Magamon csodálkoztam, hogy még nem is idegeskedtem, csak mind imádkoztam, hogy gyere már, Dianna, kerülj már elém" – mondja az idős asszony. Kiderül, hogy tíz éve is itt volt Debrecenben, amikor kimondták a Magyar Református Egyház egységét. „Most is azért jöttem el, mert egyek vagyunk. Aztán, ha már itt voltam, amikor a marék földet hoztuk és leraktuk, akkor most is itt akarok lenni. És főleg azért, hogy ezt a kicsike békát is lássam" – teszi hozzá Margit néni, és rámosolyog az unokájára.

Hegedűs Bence, fotó: Kalocsai Richárd, Sebestyén László

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2019. május 19-i számában.

Istent keresem

2Krón 1,18–2,17

„Áldott legyen az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →