Több mint ötszáz

2019. október 01., kedd

Októberi kampányával négy hazai, valamint egy kárpátaljai gyülekezetet támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Két évvel ezelőtt nagyszabású programsorozattal ünnepeltük világszerte a hitújítás fél évezredes jubileumát, és hiszünk abban, hogy ez a megújulás azóta is tart – vallják a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) munkatársai. Ahogy közleményükben írják: „nekünk, keresztyén embereknek szükségünk van arra, hogy megőrizzük református hagyományainkat, mégis tudjunk folyamatosan fejlődni, hogy a 21. század kihívásaival szemben is egy értékes közösséget jelentsenek gyülekezeteink, intézményeink a benne élők számára”.

Ez az ötlet hívta életre a Több, mint ötszáz… címet viselő adománygyűjtésüket, melynek célja, hogy négy hazai, valamint egy kárpátaljai gyülekezetet fél-félmillió forinttal támogasson a befolyt adományokból. Október 1-jétől kezdődően a 1358-as adományvonal hívásával 500 forinttal lehet segíteni a kezdeményezést. „Ez azonban több mint ötszáz, hiszen a beérkezett adományok a támogatott gyülekezetek számára fejlődési lehetőséget jelentenek” – hangsúlyozzák a szervezők.

A Szeretetszolgálat célja, hogy az egy hónapon át tartó adománygyűjtés során 2,5 millió forintot gyűjtsön össze, mely összegből egyenlő arányban részesednek a támogatott gyülekezetek. „Az adomány felhasználásának módját az adott gyülekezet határozza meg, ismerve saját igényeiket, szükségüket, mellyel Isten országát építhetik” – olvasható az MRSZ közleményében. Amennyiben a tervezetthez képest magasabb összeg gyűlne össze, úgy a fennmaradó részt a Szeretetszolgálat téli tűzifaprogramjára és karácsonyi akcióira fordítja.

Az országos adománygyűjtés 2019. október 1. és 31. között zajlik. A Több mint ötszáz… programhoz az adott időszakban a 1358-as adományvonal hívásával lehet csatlakozni, vagy banki átutalással a 10702019-85008898-51100005 számlaszámra történő adományozással. Közlemény rovatban kérjük feltüntetni: „ötszáz”.

 

A 1358-as adományvonal hívás- és SMS díja a Vodafone, Telekom és UPC hálózatából 500 forint, míg a Telenor, DIGI és Invitel esetében egyelőre továbbra is 250 forint. Ezen szolgáltatók hálózatából novembertől lehet a magasabb, 500 forintos összeget adományozni hívásonként.

jobbadni.hu

Istent keresem

Mal 3,13–24

„...különbség van az igaz és a bűnös között...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →