Tőkéczki Lászlóra emlékeznek

2020. január 23., csütörtök, Budapest

A Széchenyi-díjas történész, dunamelléki református főgondnok két éve hunyt el, síremlékét temetésének évfordulóján, 2020. január 23-án, csütörtökön 11 órától avatják fel a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 36/2-es parcella 31-es sírjánál.

Tőkéczki Lászlót 66 éves korában, 2018. január 8-án hívta magához Teremtője. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem művelődéstörténeti tanszékének vezetője aktív szereplője volt a rendszerváltás utáni közéletnek: a Hitel, majd a Valóság és a Protestáns Szemle című folyóiratot szerkesztette, alapító tagja volt a Duna TV kuratóriumának, részt vett a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában és a balatonszárszói református értelmiségi konferenciák újraindításában. Egyebek mellett elnöke volt a Református Tehetséggondozó Alapítványnak, valamint tagja volt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának. A budahegyvidéki református gyülekezet tagja volt. 2002-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjévé, 2009-ben főgondnokává választották, amely pozíciót egészen haláláig betöltötte.

Síremléke a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával készült. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke avatja fel, beszédet mond Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

reformatus.hu, fotó: Dimény András

Istent keresem

Lk 9,18–27

„ Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink