Elhunyt Makkai Ádám

2020. január 22., szerda

Életének 85. évében szombaton elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító. A chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora – a Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgára – emigráns íróként sokat tett a magyar irodalom nemzetközi elismertetéséért. Gyászistentisztelet keretében február 19-én vesznek búcsút tőle Budapesten, a Fasori református templomban.

Makkai Ádám 1935. december 16-án született Budapesten. Édesapja, Makkai János országgyűlési képviselő, újságíró volt, édesanyja, Ignácz Rózsa pedig színésznő, író, műfordító. Családjában több református lelkész is volt: nagyapja, Ignácz László Kovásznán szolgált, nagybátyja és keresztapja, Makkai Sándor – akit erdélyi magyar íróként és pedagógusként is számon tartunk – 1926-tól 1936-ig az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke volt. Középiskolai tanulmányait részben a Lónyay utcai Református Gimnáziumban végezte és először ő is a református teológiára felvételizett. Végül francia-magyar szakon bölcsészeti tanulmányokat kezdett az ELTE-n, majd 1956-ot követően – miután elhagyta az országot – az Egyesült Államokban, a Harvardon szerzett diplomát és a Yale-en doktori fokozatot. A világ számos részén oktatott és kutatott, Kuala Lumpurtól Hongkongon át Chicagoig. 1969-től 2004-ig az illinois-i egyetem rendkívüli professzora volt.

A NAGYOK - portrésorozat / Makkai Ádám - 1. rész

1974-ben megalapította az amerikai nyelvészszövetséget (Linguistic Association of Canada and United States), amelynek hosszú ideig ügyvezető elnöke is volt. Több nyelvészeti folyóirat létrehozásában is közreműködött, kultúrtörténeti jelentőségű műve a magyar költészetet bemutató In Quest of Miracle Stag című kétkötetes angol nyelvű antológia, amely 2002-ben magyarul is megjelent A csodaszarvas nyomában – A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából címmel. 1965-ben írt doktori disszertációja, az Idiom Structure in English (Az angol nyelv idiómáinak struktúrája) az angol nyelvészet egyik alapkönyve lett.

1966-tól jelentek meg verseskötetei. 1952 és 2005 között született költeményei a Jézus és a démonok imája című gyűjteményes kötetben olvashatók. Egy-egy írása a Confessio folyóiratban is megjelent. „A költő az isteni terv munkatársa. Makkai Ádám hisz a költészet, az alkotás erejében” – írta róla Jókai Anna 75. születésnapján.

A NAGYOK - portrésorozat / Makkai Ádám - 2. rész

2011-ben Kossuth-díjat kapott „a magyar költészetet világszerte népszerűsítő műfordítói munkásságáért, a rendkívüli formakultúrájú és páratlan nyelvi leleménnyel megírt költeményeiért, életpályája elismeréseként”. 2016-ban a Kossuth Nagydíjjal tüntették ki „világszerte nagyra értékelt és a magyar költészet rangját emelő műfordításai, illetve egyedülálló formavilágú és invenciózus költészete, kivételes művészi pályája, valamint értékteremtő oktatói és tudományos közéleti életműve elismeréseként”. Ugyanabban az évben a Magyar Szent István Rend kitüntetést is megkapta. „Úgy lett világpolgár, hogy közben féltőn óvta hűségét az anyanyelvhez” – méltatta akkor Áder János köztársasági elnök.

Gyászistentisztelet keretében február 19-én, szerdán 11 órakor vesznek búcsút Makkai Ádámtól Budapesten, a Fasori református templomban. Hamvait később, szűk családi körben helyezik örök nyugalomra. A gyászolókat arra kérik, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki.

reformatus.hu

Istent keresem

Lk 9,18–27

„ Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink