Gyalog jöttünk, mert siettünk

2011. december 24., szombat

„Amikor Betlehembe megyünk, egyszerre kell a földön állni és feltekinteni az égre: ezt pedig igazán gyalogolva lehet. Hagyjuk a mesterkélt lépéseket” – Kodácsy Tamás, a KRE egyetemi lelkészének írása.

Rákjárásban minden bizonnyal lomhább lett volna, és úgy a betlehemi csillagot is nehezebb követni. József Attila különös módon fejezi ki a három napkeleti figura érkezését a betlehemi jászolhoz. A bibliai bölcsekből királyok lesznek, és a meghökkentő köszöntés így kezdődik: „Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk mert siettünk”. De hogyan lehet a gyaloglás sietés?

A költő mintha megérezte volna a huszonegyedik század karácsonyi forgatagát, a vásárlási tülekedést, a kötelező protokollokat, és a forgalmi dugókat. Gyalog tényleg gyorsabb.

Egyszer legátusként olyan gyülekezetbe mentem szolgálni karácsony este, ahová az állomástól több kilométert kellett gyalogolni a hófedte vidéken. Most is emlékszem a látványra: annyira szép volt, hogy csak egy pillanatnak tűnt az út. Vannak helyek, ahová gyalog gyorsabban el lehet jutni, mint másképp. A betlehemi istálló a maga természetességében is ilyen hely.

Jöhettek volna a saját elképzelésük szerint, ahogyan Jeruzsálembe is mentek. A király után kereshették volna a tartományi elöljárókat, a parancsnokokat, a vezetőket vagy a rabbikat. Felszínes üdvözlések, felesleges időzések, üres körök. Hány ilyet futunk meg karácsonykor?

Jöhettek volna hintón is, bezárva egy díszes dobozba. De akkor hiába mutatta volna a csillag az utat, az eget eltakarta volna a hintó teteje. Az ablakon bámultak volna ki, de fel nem néztek volna. A gyaloglásban mindig könnyebb a mennyei jeleket észrevenni, hiszen közvetlenül felettünk van az égbolt. Hányszor takarjuk el mesterséges szerkezetekkel a jelekül állított égitesteket (1Móz 1,14)?

Jöhettek volna kitaposott, bejárt utakon, és nem „csillagiránt”. A csillagot követve biztosan át kellett vágniuk olyan mezőkön és erdőkön, ahol nem volt járt ösvény. A gyaloglásban képesek vagyunk olyan helyekre eljutni, ahová utak nem vezetnek és térképek nem mutatnak. Hányszor tapasztaljuk meg a nem várt csodákat, meglepő örömöket karácsony felé tartva?

Királyok gyalog – milyen hihetetlen! De hihetetlen az is, ami Betlehemben történt! Az, akit az egek egei sem tudnak befogadni, egy anyaméhbe került! „A testetlen megtestesül, az Ige tömörré válik, a láthatatlan láthatóvá, az érinthetetlen tapinthatóvá válik, az időtlen elkezdődik, az Isten Fia az emberfia lesz!”[1] Az ószövetségi korban meddőségből méh nyílott meg az idős Sáránál (1Móz 17,15kk), az idős Erzsébetnél (Lk 1,5kk), akik férjükkel próbálkoztak és reménytelenek voltak. Az újszövetségi mennyei akarat homlokegyenest más: Mária nem reménytelen, hanem reményteljes; nem idős, hanem fiatal; nem férjes, hanem hajadon; nem férfitől, hanem a Lélektől.

Jézus születésének pillanatában összeért a mennyei és földi. „Én, József kerültem egyet, és mégsem kerültem. Feltekintettem a levegőbe és a levegő megmeredt, és láttam ott a madarakat kiterjesztett szárnyakkal, mozdulatlanul. A földre tekintettem s egy kanalat láttam, majd embereket, akik ott táboroztak s kezükben a kanál, de az étkezők nem ettek. Akik éppen felemelték a kanalat, nem vitték a szájhoz és nem is tették le, és mindenkinek a tekintete az égre volt függesztve. Juhokat hajtottak ott s a juhok megállottak; ütésre emelte a pásztor kezével a botot s a keze megállott. Folyóvizet láttam, a kecskék tartották rá a szájukat, de nem ittak, s egyszerre ment minden a maga útján.”[2]

Jézus születésének pillanatában beteljesül a zsoltár: „Harsogjon a tenger és minden benne való, a világ és akik lakoznak benne. A folyóvizek tapsoljanak a hegyek együttesen örvendjenek!” (Zsolt 98) A tengerek, folyók és hegyek rezzenéstelenül tanúskodtak évezredeken át az emberiség történelmében. Háborúk, csaták, egyezmények és határok kapták a nevüket tengerekről, folyókról és hegyekről. A királyok, uralkodók ezekről a nem változó természeti jelenségekről nevezték el azokat a sorsdöntő eseményeket, amelyek befolyással voltak saját történelemére. Számos tengeri szorosnál, hegyek tetején vagy folyóparton találunk történelmi emlékműveket. Ám karácsonykor megfordul a rend: a tengerek, folyók és hegyek igazodnak az emberiség történelméhez, a tenger harsog, a folyóvizek tapsolnak, és a hegyek örvendeznek azon, ami a betlehemi éjszakában történt. Most a királyok gyalog mennek azokon a helyeken, amelyeknek nevet adtak.

A legszebb és legelemibb természeti jelenségek együtt örülnek az emberrel annak, hogy a világ teremtője teremtménnyé lett! Immánuel, velünk az Isten!

A tenger, amely gyakran elnyel, most harsog örömében! Harsog a tenger, mert aki elválasztotta a szárazföldtől, az hajózni fog rajta!

A folyóvíz, amely gyakran eláraszt, most tapsol! Tapsol a folyóvíz, mert aki kiásta medrét, az most iszik belőle!

A hegy, amely gyakran beárnyékol, most együtt örvend velünk! Örvend a hegy, mert aki megformálta, az most a tetejéről tekint a völgybe!

Amikor Betlehembe megyünk egyszerre kell a földön állni és feltekinteni az égre: ezt pedig igazán gyalogolva lehet. Hagyjuk a mesterkélt lépéseket. Menjünk mi is gyalog Betlehembe.

2011. advent

Kodácsy Tamás

[1] Nazianzoszi Gergely: Teofánia ünnepére. In: Az egyházatyák beszédei Krisztus-ünnepekre I., Jel kiadó p.16.

[2][2]    Jakab apokrifus evangéliuma. In: Török István: Dogmatika, Free University Press 1985. p. 89.

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →