Megkezdődött a hídépítés
2012. május 18., péntek„Az önkéntes munkát szívesebben végezzük, mint a kötelezőt" – mondta Szabó István, amikor megnyitotta péntek kora délután a Szeretethidat a Ráday utcában. A negyedszer megrendezett Kárpát-medencei református önkéntes napokon több mint tízezer fő végez önkéntes munkát határon innen és túl.
A budapesti Ráday utcában tartott ünnepélyes megnyitón – a Református Egység napját ünneplő IX. Református Zenei Fesztivál első programjaként – Szabó István dunamelléki református püspök, a rendezvény egyházi védnöke egy jézusi példázat (Mt 21) alapján megfogalmazott gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket. Az egyházi vezető kiemelte: az önkéntes munkát szívesebben végezzük, mint a kötelezőt, ezért akkor lesz áldás a Szeretethíd kezdeményezésén, ha a résztvevők a segítségével megértik, hogy a hétköznapi munkánkat, a kötelességünket is ugyanolyan jókedvvel és lendülettel kell végezni az Isten dicsőségére, mint az önként elvállalt feladatokat.
A képre kattintva még több fotó a megnyitóról és a Református Zenei Fesztiválról
A program világi védnöke, Kovács Árpád azt hangsúlyozta, hogy sokkal több dolog köt össze minket, mint ami eltávolít egymástól. A Költségvetési Tanács elnöke szerint a legfontosabb összekötő erő az egymás iránti szeretet, aminek megnyilvánulása az egymásért, az elesettekért érzett felelősség és az egymásért tenni akarás is. „A társadalmi szolidaritás nélkül nem létezhet egyetlen társadalom, ország sem. És ebbe nemcsak az tartozik bele, ami pénzzel, hanem az is, ami tettekkel mérhető" – fogalmazott a gazdasági szakember.
Végül Pál Sándor, az önkéntes napokat szervező Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Alapítvány kuratóriumának elnöke arra szólított fel, hogy lépjünk ki a tespedésből, hiszen egyre több a segítségre szoruló, és nekünk nemcsak lehetőségünk, de kötelességünk is lépni feléjük. Az elnök szerint a Szeretethíd fő célja, hogy a – lehetőleg folyamatossá, sőt életformává váló – segítségnyújtás által örömöt okozzunk magunknak és másoknak is
A megnyitón zsoltárok és a légierő dala eljátszásával közreműködött a Magyar Honvédség Légierő Zenekara is Veszprémből. Az esemény után a két fővédnök és több jelenlévő református egyházi vezető a sétálóutca hirdetésekkel, plakátokkal teleragasztott kandelábereinek a megtisztításába kezdett.
Kiss Sándor
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
